Home Magyarország Hortobágyi Nemzeti Park – Élővilág – Kutyafajták

Hortobágyi Nemzeti Park – Élővilág – Kutyafajták

hortobagy-allavilag046

Puli (kutyafajta)

A puli világszerte a legismertebb magyar terelőkutyafajta. Ősei a pásztoremberek nélkülözhetetlen segítői voltak. Akár egy marhát is adtak egy-egy híres terelő kölykéért. A külsejével nem törődtek. Mintegy 100 éve szervezetten tenyésztik.

Története

A puli története messzire nyúlik vissza. Már a Kr. e. 4. évezredből maradt ránk olyan sumer szobor, amely egy pulihoz nagyon hasonlító kutyát ábrázol. Annyi bizonyos, hogy őseinkhez valamikor ázsiai vándorlásuk közben került, s együtt érkeztek a Kárpát-medencébe, ahol évszázadokig mint a pásztorok hű segítője szerzett magának hírnevet. Első leírója Heppe volt 1751-ben, és utána sokan megemlítik írásaikban a puli bozontos szőrét, hihetetlen intelligenciáját és munkabírását.

Az 1900-as évek elején megváltozott a mezőgazdaság szerkezete, csökkent a legelők területe és ezzel a puli munkalehetősége is. A kipusztulástól Raisits Emil és munkatársai tevékenysége mentette meg. Egyre kevesebb kutya maradt meg eredeti munkakörénél, a puliból sztárfajta lett. Példányai bekerültek a tanyákra, falvakba, városokba, mint házőrzők, testőrök vagy kedvencek, esetleg rendőrkutyák. 1935-ben Anghi Csaba vezetésével állították össze a fajtaleírását. A második világháború a nagy létszámú, erős populációban nagy károkat nem tett, de a tenyésztést néhány évre visszavetette.

Az 1960-as években elkezdődött a puli tervszerű tenyésztése Ócsag Imre vezetésével, aminek során a fehér, majd a szürke és a maszkos fakó szín kitisztult, a szőrzet minősége javult. Ma a puli, úgy tűnik, visszatalál eredeti foglalkozásához, hiszen az 1990-es évektől kezdve kerülnek megrendezésre a terelési ösztönpróbák, amelyeken pulik is részt vesznek. Bebizonyosodott, hogy a hosszú ideje megváltozott körülmények között élő pulinak a legkevesebb a terelőhajlama a három terelőkutyafajta közül, de a helyzet azóta sokat javult. A külföldi fajták térnyerése mellett a puli népszerűsége sokat csökkent az utóbbi években, de ez megakadályozza azt is, hogy a fajta túltenyésztett divatkutyává váljon.

Külleme és jelleme

A puli legfeltűnőbb külső tulajdonsága szinte páratlan szőrköntöse, amely a fajta egyik védjegye. A szőrtakarója lehet zsinóros, szalagos, nemezes vagy csak egyszerűen gubancos, de annyi bizonyos, hogy főleg a lakásban tartott példányoknál alapos gondozást igényel. Nyaka a hosszú szőrzet miatt szinte nem is látható. A szemet ernyőszerűen takarja a fej sűrű szőrzete, így a fej gömbölyűnek tűnik. Színe leggyakrabban fekete, de lehet fehér, szürke vagy fakó és ezeknek különböző árnyalatai.

A puli hosszú történelme, fennmaradása a szorgalmának, találékonyságának, intelligenciájának köszönhető. A zord körülmények, a kemény munka edzetté, ellenállóvá, igénytelenné tették a fajtát, és ezek a vonások a mai napig jellemzőek a pulira. Megszokta az önálló munkavégzést, s azt, hogy gazdája minden szavát lesse. Egyénisége elbűvölő. Kedveskedő, családszerető, különösen kedveli a gyerekeket, ezzel együtt önérzetes és sértődékeny. Kitűnő házőrző, aki mindent hangosan kommentál. Megvesztegethetetlen hírben áll. A kertes házak őrzőjének, barátnak egyformán alkalmas jószág. Városi lakásban – nemezesedő bundájának erős szaga miatt – nem ajánlott a tartása.

Erről a kutyáról el lehet mondani, hogy csak éppen beszélni nem tud. Szinte mindent megért! A jól nevelt puli nem csak gazdája szavait, de intését, sőt akár szemeivel kifejezett akaratát is parancsnak veszi, és feltétel nélkül teljesíti. Energikus, mozgékony, nagyon élénk vérmérsékletű, sohasem lusta állat. Bátor, szinte semmitől sem fél. Ugatós, de kiegyensúlyozott kutya.

Színei

A puli négyféle színben fordul elő: fekete, fehér, szürke és maszkos fakó. Korábban a puli fajtisztaságát a színéhez kapcsolták: míg egy időben a fekete színű állatot nem tartották fajtisztának, később kizárólag a fekete puli minősült annak. A fehér szín az 1960-as évekre annyira ritka lett, hogy vészharangot kongattak: kipusztulhat a fehér puli. A tenyésztők ekkoriban kiemelt figyelmet fordítottak a különleges színű állatra, így mára már nem számít ritkaságnak. A fehér szín alatt érthető gyöngyfehér és zsemleszín is. A fajtaleírás szerint ugyan a pulikutya egyszínű, ám ez inkább jelenti azt, hogy kifejezetten foltos állat nem létezik, mint azt, hogy ne lehetnének szőrzetében színátmenetek: az ilyen típusú kutya nevezhető maszatos fakónak, vagy népiesen ordasnak.

A szőrzet ápolása

A puli iránt érdeklődők biztosan megkérdezik, hogyan lehet ezt a tetszetős „rasztafrizurát” előállítani. El kell árulnunk, hogy magától nő így: a bundában vannak erős, sprőd spirálisan csavarodó „felszőrök, amelyeket körülvesz és át-meg átsző a puha és finom pehelyszőrök tömege”. A fürtöket előállítani tehát nem kell, a genetika erről gondoskodott, viszont rendezgetni és ápolni mindenképpen szükséges.

Méretei

Marmagasság: kan: 40-44 cm, szuka: 37-41 cm

Testtömeg: kan: 13-15 kg, szuka: 13 kg

Várható életkor: 12–14 év

Rokon fajták

Pumi

Mudi

Lengyel alföldi juhászkutya

Tibeti terrier

Lhassa apso


videó forrás: ebugattatv Youtube csatornája

 

Pumi

A pumi ma már a puli mellett az egyik legismertebb terelőkutyánk, nemzeti örökségünk része. Kiváló kísérő- és sportkutya.

Története

A pumi őshonos kutyafajtánk, hazánk területén, a 17-18. század folyamán alakították ki a puli és a merinói juhnyájakat hazánkba kísérő terrier jellegű pásztorkutyák kereszteződéséből. Így jött létre a pulinál rövidebb szőrű, lebicsakló fülű terelőkutya, amely gyorsan népszerű lett a pásztorok között, hiszen minden jószág mellett használható volt. A pumi elnevezést, amely valószínűleg Pomeránia nevéből származik, először 1795-ben írták le, majd Pethe Ferenc is megemlíti a Természet Históriája című művében 1815-ben. Első ismert tenyésztője gróf Festetics Sámuel volt.

Sokáig a pulit és a pumit nem tekintették különálló fajtáknak, csak 1920-ban történt meg a két fajta elkülönítése. A pumi első fajtaleírását 1924-ben dr. Raitsits Emil készítette. A második világháború után az 1960-as években kezdődött újra a tenyésztés, meglehetősen heterogén küllemű egyedekkel. Az Ócsag Imre által irányított nemesítés sokat javított a fajta megjelenésén.

A pumi a kilencvenes évekig viszonylag ismeretlen maradt hazánkban, miközben a skandináv országok lakói, elsősorban a finnek megkedvelték ezt a fajtát. Hasonlóan a mudihoz, ebben a fajtában is felismerték azokat az értékeket, amelyeket a természetkedvelő északiak keresnek egy kutyában. A kilencvenes évek vízválasztó abból a szempontból is, hogy a pumi szinte robbanásszerűen ismert lett Magyarországon is, nem utolsó sorban az agility elterjedésének, ismertségének köszönhetően, hiszen a pumit szinte erre a sportra találták ki. Számos törzskönyvezett pumi ma is pásztorok mellett dolgozik. A fajta törzskönyve ma is nyitott.

Külleme és jelleme

A pumi közepesnél kisebb méretű kutya, amely megjelenésében le sem tagadhatná a terrier ősöket. Szőrzete 4–7 cm hosszú, tincses, nem nemezesedik, de rendszeres ápolást igényel: ajánlatos olykor trimmelni és ollóval igazítani. Leggyakrabban a szürke különböző árnyalataiban fordul elő, de van fehér, fekete és fakó színű is.

A pumi egy négy lábon járó vitalitásbomba, amelynek energiája kimeríthetetlen. Rendkívül éber, véleményének mindig hangos csaholással, ugatással ad hangot, amely szokása a szomszédok tetszését nem mindig nyeri el. Nagyfokú mozgásigényét leginkább kertes házban képes kielégíteni, lakásban csak az tartsa, aki naponta több órát tud rá szánni. Gyorsan tanul, hihetetlenül mozgékony, ideális a különböző kutyás sportok űzésére. Szeret szerepelni, a figyelem középpontjában lenni, „bohóckodni”, ezért elsősorban aktív, mozgalmas életet élő családoknak ajánlható.

 

Méretei

Marmagasság: kan: 41–47 cm, szuka: 38–44 cm Testtömeg: 9–15 kg Várható élettartam: 12-15 év

Mudi

A mudi az egyik legritkább, legkevésbé ismert magyar pásztorkutyafajta. A pásztorok német puli néven ismerik, ma már csak ritkán látható a nyájak, csordák mellett. Latin neve: Canis familiaris ovilis Fényesi, magyarul Fényes juhász kutyája. Első fajtaleírása, mely hivatalosnak tekinthető, 1936-ból származik, Anghi Csaba Geyza „A magyar pásztorkutyák és a külföldi rokonfajták” című könyvében jelent meg.

 

Története

Már 1773-ban Buffon is leírt egy mudi jellegű pásztorkutyát, majd Pethe Ferenc 1815-ben a Természet Históriájában, Méhelÿ Lajos 1902-ben és Herman Ottó 1912-ben kiadott munkájában. Ennek ellenére a mudi szervezett tenyésztése a legkésőbb indult meg a magyar fajták közül. Sokáig nem is különböztették meg a pumitól és a pulitól, a források sokszor így is említették. Hosszú ideig tartotta magát az a téves nézet is, hogy a mudi a pumi és a puli kereszteződéséből jött létre, pedig egyikre sem hasonlít. Míg „a puli az puli”, a pumi pedig terrier jellegű ősökkel dicsekedhet, addig a mudi spicc jellegű kutyákból alakult ki két- háromszáz évvel ezelőtt.

A fajta céltudatos tenyésztése Fényes Dezső balassagyarmati múzeumigazgató nevéhez fűződik, aki néprajzi gyűjtőútjai során vásárolt néhány ragyogó szőrű, felálló fülű, igen értelmes és tanulékony egyedet az akkor még nem ismert fajtából. Tenyészteni kezdte őket, majd 1936-ban a tenyészállatvásáron bemutatta az általa tenyésztett kutyákat és benyújtotta a fajta első standarját. A bizottság elfogadta a leírást és a „mudi” fajtanevet, amely valószínűleg Tóth Mihály bugaci számadó juhász Mudi nevű kutyájától származik (addig hajtókutyaként emlegették).

A második világháború végére szinte teljesen kipusztult a fajta, feltámasztása a semmiből kezdődött újra néhány B törzskönyves kutyával. 1963-ból származik az újabb standardja, amelyet Balássy Zoltán alkotott meg és az FCI is elfogadta. Az egyes számú törzskönyv „tulajdonosa” egy Rigó nevű szuka lett.

A fajta törzskönyve ma is nyitott, hiszen időről időre kerülnek elő eddig nem ismert típusos egyedek. Sokáig a fajta fenntartása volt a cél, hiszen a mudit érthetetlen közöny vette körül, s csak néhány fanatikus mudirajongónak köszönhető, hogy a fajta fennmaradt számos jó tulajdonságával egyetemben. Ma már a jövő biztosítottnak látszik. Ugyan Magyarországon még sokan ma sem tudják, milyen egy mudi, de a természetrajongó skandináv népek, elsősorban a finnek felfedezték a fajtában rejlő pozitív tulajdonságokat, a természetességét, betegségekkel szembeni ellenálló képességét és nem utolsó sorban hihetetlen intelligenciáját.

Jelleme és külleme

A mudi – főleg a különféle, régóta kitenyésztett fajtákkal összevetve – első pillantásra egyszerű keveréknek tűnhet. Szőre rövidebb mint a többi pásztorkutyáé, könnyen tanuló, intelligens állat. Tulajdonképpen bármely színben előfordulhat, de a standard nem ismer el minden színváltozatot. A leggyakoribb a fekete szín, van vörös, barna, fehér, fakó és hamvas (kékes árnyalatban játszó), de sokak szerint a legszebb, legkülönlegesebb színváltozat a cifra, a szürke alapon feketével spriccelt, amely Fényes Dezső szerint a mudi legeredetibb színváltozata. Érdekesség, hogy cifra-cifra párosítás nem ajánlott, a megszületendő kölykök igen gyakran betegek, de ez így van más merle-gént hordozó fajtáknál is, mivel a merle gén letalitást hordozhat.

Mivel a mudit eredeti munkája juhászokhoz, pásztorokhoz kötötte, a külleme másodlagos kérdés volt. Szolgálatkész, munkabíró és nem túl igényes kutyára volt szükség, a mudi pedig tökéletesen megfelel ezeknek a követelményeknek. Ezenkívül hosszú életű, intelligens, tanulékony, akinek a gazdája az istene, és egyetlen szemvillantásból is ért. A terelőversenyeken ma is kiemelkedő eredményeket ér el. A „dog dancing” és „agility” sport rajongói is felfedezték mozgékonysága, értelmessége és könnyen képezhetősége okán. Kitartásuk, kitűnő szimatuk miatt a katasztrófakutyák között is feltűnt néhány példányuk. Tudunk epilepszia-jelző és vaddisznóvadászatra használt példányokról is, de a II. világháború környékén kotorékozásra is használtak mudit. Egyes források szerint a solymászatban is bevált. Az sem fog csalódni, aki városi kutyának szeretné: nagyfokú alkalmazkodó képessége, kis termete a lakásban tartást is lehetővé teszi. Ez utóbbi szerepében a szennyeződést szinte taszító, igen könnyen tisztán tartható szőrzete külön előnyt jelent!

Méretei

Marmagasság: 38–47 cm

Testtömeg: 8–13 kg

Várható élettartam: 13-16 év

Tartása

Ma már nem csak pásztorkodó emberek mellett él, hanem bizonyított, mint házőrző: sokkal kevésbé csahos, mint a puli vagy a pumi, de mindenre van szeme. Ha naponta gondoskodunk arról, hogy mozogjon, lerohanja fölös energiáit, tulajdonképpen nagyon könnyű együtt élni vele a legkisebb lakásban is. Mivel rendkívül emberközpontú, a kennelben tartást nehezen tűri, fontos a gazdával való minden napos együttműködés. A mudi legfőbb erénye a fejében és a szívében van! Mivel igazi munkakutya, a tétlenséget nehezen viseli el, ekkor képes bosszantó rossz szokásokat felvenni. De ez nem a mudi hibája, hanem a gazda figyelmetlensége!

A mudi és a horvát juhászkutya

A mudi legközelebbi rokonfajtája a horvát juhászkutya (hrvatski ovčar), mely fajtát sokkal régebbről eredeztetik a horvátok, mint mi a mudit. Állítólag már az 1200-as évek elejéről vannak leírások horvát juhászkutyákról, ezt azonban nagyon óvatosan szabad csak kezelni. A 2 fajta különbsége a laikusok számára szinte észrevehetetlen, a fajták keveredése miatt sokszor a szakértők is nehezen tudják az adott kutyát hova sorolni.

A pulin a szerbek terelő pásztorkutyafajtája, mely a hrvatski ovčarhoz és a mudihoz is megtévesztésig hasonlít. Nem elismert fajta.

 

 

Exit mobile version
Megszakítás