Augusztus 16-án 45 éves EGERSZEGI KRISZTINA úszónő

Szerényen, mindenfajta különösebb nemzetközi eredmény nélkül megérkezett egy törékeny, tizennégy éves kislány a szöuli olimpiára, és elkápráztatta a világot. Először is a termetével, hiszen szinte eltörpült az NDK-s szekrényajtó, Kristin Otto mellett. Aki ugyan még legyőzte a 100 méteres hátúszásban, de a 200 méteres távon már a magyar kislány diadalmaskodott. S ezzel kezdetét vette páratlan sikersorozata, amelynek számbavétele is komoly teljesítmény.

Röviden csak annyit, hogy ötszörös olimpiai bajnok – Barcelonában hármat nyert -, s ha jól számolunk, világbajnoki aranyból kettőt, Európa-bajnokiból pedig kilencet őriz a vitrinjében. Emellé nyert vagy száz magyar bajnoki aranyat, így nem csoda, hogy őt választották meg a XX. század legjobb magyar sportolójának. Eredményei miatt az úszásban voltaképpen neki járt volna az Évszázad Sportolója cím is, amelyet végül – a sydney-i olimpia előtt – a háromszoros olimpiai bajnok ausztrál Dawn Fraser kapott.

Egyéb díjait, címeit, rekordjait, kitüntetéseit hagyjuk is, inkább arról, hogy a népszerű Egérke az atlantai olimpia után vonult vissza, s mivel időközben felnőtt nővé érett, a világ rendje szerint férjhez ment, gyerekeket szült, így manapság őket neveli. Úszóedző nem akar lenni soha, de Barnabás fia már versenyúszó.

Díjai, elismerései

Versenyrekordok

50 m hát
  • 33,16 (1986. március 29., Budapest) országos úttörő csúcs
  • 32,90 (1986. május 2., Budapest) országos úttörő csúcs
  • 32,24 (1986. július 12., Dunaújváros) országos úttörő csúcs
  • 31,01 (1987. június 16. Kecskemét) országos gyermek csúcs
  • 30:14 (1987. augusztus 20., Strasbourg) országos felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csúcs
  • 29:97 (1987. december 21., Orlando) országos felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csúcs
  • 29:36 (1988. szeptember 22., Szöul) országos csúcs
100 m hát
  • 1:08,96 (1985. december 21., Budapest) országos úttörő csúcs
  • 1:08,32 (1986. március 3., Budapest) országos úttörő csúcs
  • 1:07,72 (1986. július 12., Dunaújváros) országos úttörő csúcs
  • 1:07,02 (1986. július 18., Budapest) országos úttörő csúcs
  • 1:06,50 (1986. augusztus 14., Bukarest) országos úttörő csúcs
  • 1:03,89 (1987. május 30., Bécs) országos felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csúcs
  • 1:03,54 (1987. július 17., Budapest) országos felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csúcs
  • 1:02,92 (1987. augusztus 20., Strasbourg) országos felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csúcs
  • 1:02,75 (1987. december 21., Orlando) országos felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csúcs
  • 1:02,09 (1988. szeptember 22., Szöul) országos csúcs
  • 1:01,56 (1988. szeptember 22., Szöul) országos csúcs
  • 1:01,22 (1991. augusztus 22., Athén) országos csúcs
  • 1:00,31 (1991. augusztus 22., Athén) világcsúcs
  • 1:00,85 (1992. július 28., Barcelona) olimpiai csúcs
  • 1:00,68 (1992. július 28., Barcelona) olimpiai csúcs
200 m hát
  • 2:24,66 (1985. december 20., Budapest) országos úttörő csúcs
  • 2:24,30 (1986. július 11., Dunaújváros) országos úttörő csúcs
  • 2:23,22 (1986. július 20., Budapest) országos úttörő csúcs
  • 2:22,63 (1986. július 20., Budapest) országos úttörő csúcs
  • 2:20,24 (1986. augusztus 17., Bukarest) országos úttörő csúcs
  • 2:14,64 (1987. május 31., Bécs) országos felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csúcs
  • 2:14,38 (1987. július 19., Budapest) országos felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csúcs
  • 2:13,46 (1987. augusztus 23., Strasbourg) országos felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csúcs
  • 2:11,68 (1987. december 20., Orlando) országos felnőtt, ifjúsági, serdülő és gyermek csúcs
  • 2:11,01 (1988. szeptember 25., Szöul) olimpiai és országos csúcs
  • 2:09,29 (1988. szeptember 25., Szöul) olimpiai és Európa-csúcs
  • 2:09,15 (1991. január 13., Perth) Európa-csúcs
  • 2:08,74 (1991. augusztus 25., Athén) Európa-csúcs
  • 2:06,62 (1991. augusztus 25., Athén) világcsúcs

Ezt a világcsúcsát 2008. február 16-ig nem tudták megdönteni. Az új világcsúcsot Columbiában a zimbabwei Kirsty Coventry állította be 2:06,39-es idővel. Országos csúcsként 2015. augusztus 7-éig állt fenn.

  • 2:07,34 (1992. július 31., Barcelona) olimpiai csúcs
  • 2:07,06 (1992. július 31., Barcelona) olimpiai csúcs
200 m pillangó
  • 2:13,24 (1989. július 27., Leeds) országos felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcs
  • 2:12,81 (1992. június 26., Budapest) országos csúcs
  • 2:10,71 (1993. augusztus 8., Sheffield) országos csúcs
200 m vegyes
  • 2:29,40 (1986. július 11., Dunaújváros) országos úttörő csúcs
  • 2:27,11 (1986. július 19., Budapest) országos úttörő csúcs
  • 2:21,61 (1987. május 30., Bécs) országos gyermek csúcs
  • 2:20,89 (1987. július 18., Budapest) országos gyermek csúcs
  • 2:18,82 (1988. március 31., Budapest) országos csúcs
  • 2:17,96 (1988. július 31., Amersfoort) országos csúcs
  • 2:16,03 (1989. július 30., Leeds) országos felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcs
  • 2:13,66 (1993. július 3., Budapest) országos csúcs
400 m vegyes
  • 5:12,40 (1986. július 13., Dunaújváros) országos úttörő csúcs
  • 5:06,56 (1986. augusztus 16., Bukarest) országos úttörő csúcs
  • 5:06,53 (1986. december 21., Budapest) országos úttörő csúcs
  • 4:52,43 (1987. július 16., Budapest) országos gyermek csúcs
  • 4:48,35 (1988. március 30., Budapest) országos csúcs
  • 4:46,65 (1989. március 31., Budapest) országos felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcs
  • 4:45,52 (1989. július 28., Leeds) országos felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcs
  • 4:44,75 (1989. augusztus 15., Bonn) országos felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcs
  • 4:44,25 (1991. július 16., Budapest) országos csúcs
  • 4:43,22 (1991. augusztus 20., Athén) országos csúcs
  • 4:39,78 (1991. augusztus 20., Athén) országos csúcs
  • 4:38,30 (1992. június 21., Budapest) országos csúcs
  • 4:36,54 (1992. július 26., Barcelona) országos csúcs
200 m hát, rövid pálya
  • 2:06,98 (1995. február 18., Gelsenkirchen) Európa-csúcs
200 m vegyes, rövid pálya
  • 2:15,26 (1989. január., Barcelona) országos csúcs
400 m vegyes, rövid pálya
  • 4:43,32 (1989. január.., Barcelona) országos csúcs

Hirmagazin.eu