Át kell világítani azt a 226 képviselőt, aki a DC Leaks által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint támogatását élvezi Soros Györgynek, a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) alapítójának – mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Hozzátette:

ha kiderül, hogy idegen érdekeket szolgál 226, 11 bizottságban és 26 delegációban érintett képviselő, akkor ennek kell, hogy legyen következménye. Számos állami vezetőnek korábban le kellett mondani, ha ilyen kiderült róla – mondta, botránynak nevezve a történteket.

Lomnici: át kell világítani a Soros-listán szereplő képviselőket
kép: MTI

Az ügyben a 17 felszólaló közül 11 rajta volt ezen a bizonyos Soros-listán, a magyar miniszterelnök elleni személyeskedő kirohanásaikkal saját érdekeiket védték

– mondta az alkotmányjogász.

Hozzátette, az egyetem hozzáférhető dokumentumai alapján komoly gondok vannak a CEU akkreditációjával, ami a diploma érvényességét érintheti.

Leszögezte: erőteljesen megkérdőjelezhető, hogy ebben a kérdésben Soros Györgyöt – aki nyilvánvalóan elfogult – meghallgatták. “Anders Breiviket meg lehet hallgatni akár élet és testi épséggel kapcsolatos kérdésekben, vagy Staller Ilonát – aki Cicciolinaként elhíresült és olasz képviselő volt – akár a nemi erkölcs kérdésében ” – fogalmazott, felvetve: mindez tovább mélyíti azt az aggályt, hogy a jelenlegi brüsszeli vezetés alkalmatlan.

forrás: M1