Tizenkét százalékkal haladja meg az elmúlt öt év átlagát az idei romániai kukoricatermés.

Erről az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának (USDA) jelentése alapján számolt be az Economica.net román gazdasági portál.

Az előzetes becslések szerint idén mintegy 13,7 millió tonnányi lesz a kukoricatermés Romániában, amely Franciaország után a második legnagyobb euró­pai termelő. Ez azt jelenti, hogy 2022-ben a románok nagy valószínűséggel megelőzik a franciákat, és az első számú európai exportőrré válnak – írta meg a Magyar Nemzet. Romániában a szántóföldek 73%-án főleg kukoricát, búzát, napraforgót és repcét termesztenek.

Még több külföldi hír

Globálisan hatmillió tonnás hiányra számítanak kukoricából az amerikaiak az ukrajnai háború miatt. Ukrajna a világ negyedik legnagyobb kukoricaexportőre volt tavaly, 33,5 millió tonnával, Oroszország pedig a hatodik helyen állt a kivitelben.  A gazdasági előrejelzések szerint az Európai Unió­ban nem lesz hiány kukoricából, mivel a huszonhét tagállam összességé­ben többet termel, mint amennyit fogyaszt. A tavalyi termésből idén februá­rig 16,22 millió tonnát exportált az EU, amihez Románia 4,64 millió tonnával járult hozzá. A világ első számú kukoricaimportőre Kína, megelőzve Mexikót és Japánt. Az USDA szerint a megcsappanó ukrán és orosz kivitelt nem tudja majd ellensúlyozni, hogy várhatóan Ausztrália és India is növelni fogja az exportját.

A román kukoricának jót tett a déli és délkeleti területeken lehullott csapadékmennyiség. Közben nyugaton, a Temesvár és Arad környéki vidékeken a hőség és az aszály miatt mérsékelt volt a termelés, ami megakadályozta az országos terméshozamok további növekedését – áll az amerikai jelentésben. Romániában a korlátozott öntözés, valamint a gyakori forró, száraz nyár miatt erősen ingadozó a kukoricatermés.

Még több külföldi hír

A Ziarul Financiar napilap egy korábbi beszámolója szerint a kiemelkedő kukoricatermés ellenére az utóbbi évtizedekben a romániai mezőgazdaság gazdaságon belüli súlya folyamatosan csökkent, harminc évvel ezelőtt még 25% körüli volt. Ugyanakkor a nyugat-európai országokhoz képest Romániában még mindig nagy súlyú a mezőgazdaság a foglalkoztatottságban: a munkavállalók 22%-a dolgozik az ágazatban.

Címlapkép: Getty Images

agrarszektor

Hirmagazin.eu