forrás: hirado.hu

Március 28-án életbe lépett a jogi határzár Magyarországon. A következő hetekben, hónapokban nagyon komoly nyomásgyakorlás lesz Brüsszel részéről, hamarosan kitűzik a kvótapert is – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

A következő hetekben, hónapokban nagyon komoly nyomásgyakorlás lesz Brüsszel részéről, hamarosan kitűzik a kvótapert – mondta. Emellett – folytatta, több, a magyar bevándorláspolitikát érintő strasbourgi döntés is várható a következő időszakban ugyancsak „a nyomásgyakorlás jegyében”.

Lázár János szerint mindehhez partnert is találtak Magyarországon, a Magyar Helsinki Bizottságot, amely mára „politikai szervezetté” vált. A miniszter azt kérte a Helsinki-bizottságtól, hogy ha valóban elvi ügynek tekintik a munkájukat, akkor a két bangladesi ügyében – akiket a szervezet képviselt – a strasbourgi bíróság döntésével neki megítélt 2,7 millió forintot ajánlja fel a határon dolgozó karitatív szervezeteknek.

„Ha ez valóban elvi ügy, nem pénzről (…), nem a Helsinki-bizottságban dolgozó jogászok személyes egzisztenciájáról szól, akkor itt a kiváló alkalom, hogy a szolidaritás jegyében ők is megtegyék azt, amit a rendőrök, a katonák és nagyon sokan mások az ország védelme érdekében megtesznek” – fogalmazott.

Szerinte az Európai Unió célja, hogy megtörje Magyarország belbiztonságát. „De mi nem kívánjuk beengedni az országban az illegális bevándorlókat” – emelte ki. Hozzátette: a magyarországi szabályozás megfelel minden jogszabálynak, ezért a magyar kormány áll minden vizsgálat elé.

Kiürülhetnek a táborok 

A megszigorított jogi határzárat szerdán már alkalmazták is, nyolc menedékkérőnek a határon kell megvárnia kérelme elbírálását – tájékoztatott a tárcavezető, aki azt is tudatta, hogy a határszakaszra 324 konténert telepítettek, és jelenleg 100 embert tud befogadni a tranzitzóna, de ezt készek bővíteni. A területen a felnőtteknek napi háromszori, a gyermekeknek ötszöri étkezést, továbbá teljes szociális és egészségügyi ellátást biztosítanak – fűzte hozzá.

Közölte azt is, hogy ma 520 bevándorló van az országban, ők minden nemzetközi mérce szerinti ellátást megkapnak. Mivel március 28-tól nem lépnek be új migránsok, a táborok várhatóan kiürülnek, mert az érintettek vagy elhagyják az országot, vagy leszállítják őket a tranzitzónába – tette hozzá, jelezve, ez esetben a befogadó állomások bezárhatók lesznek.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. március 30-án. Mellette Kovács Zoltán kormányszóvivő. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Csak erős országokkal lesz erős Európa  

A római csúcstalálkozó kapcsán kifejtette: Magyarország elkötelezett volt a római szerződés 60. évfordulóján készült nyilatkozat megszületésében. Mivel csak erős országok hozhatnak létre erős közösséget, ezért a V4-ek több javaslatot is tettek a nyilatkoztat módosítására – közölte.

Most megindul a vita Európa jövőjéről, amiben a visegrádi országok aktívan kívánnak részt venni – tette hozzá.

Szükség van a rezsicsökkentésre 

A miniszter a rezsicsökkentésről kifejtette: azt az Európai Unió több kötelezettségszegési eljárással is támadja. Úgy vélte ugyanakkor, hogy ha a piaci cégek határoznák meg az árakat, és a kormány nem tudna abba beleszólni, amit az EU szeretne, akkor 30-50 százalékkal is megugorhatnának a rezsiárak.

Változik a felsőoktatási törvény 

A kormány a felsőoktatási törvény módosítását tervezi – közölte a kancelláriaminiszter. Szerinte a külföldi egyetemek sem csaphatják be a diákokat, nem élhetnek vissza helyzetükkel, és nekik is vállalniuk kell a magyar törvények betartását.

A tárcavezető az Oktatási Hivatal vizsgálatát – amely 28 külföldi egyetem közül 27-nél talált problémákat – jogszerűnek és alaposnak nevezte. Jelezte egyúttal: minden külföldi egyetem számíthat arra, hogy a kormány méltányos módon fogja megvizsgálni a kérelmét mind az együttműködést, mind a képzés tartalmát illetően. A kabinet azt szeretné elérni, hogy a diákok védelme jegyében mindenki tartsa be a játékszabályokat – hangoztatta.

Lázár János hozzátette, elegendőnek tartja az elkövetkező egy évet arra, hogy az érintett külföldi egyetemek esetében megköttessenek azok a nemzetközi megállapodások, amelyek a tervek szerint a működésük feltételei lesznek. Szerinte minden, ami ezen felül van, „politikai hisztériakeltés”.

Gyengébb a minőség 

Beszélt az élelmiszerbotrányról is. Megerősítette, hogy a Nébih Olaszországban és Ausztriában értékesített, azonos nevű és külső megjelenésű termékeket vetett össze a Magyarországon forgalmazottal.

A minőség az esetek 70 százalékában tért el, más alapanyagokat, ízesítőket és adalékokat, silányabb melléktermékeket használtak fel a vizsgált élelmiszerek esetében – fejtette ki.

Lázár János közölte: a V4-es partnerekkel azért küzdenek, hogy első lépésként a fogyasztók védelme érdekében a címkéken szerepeljen világos tájékoztatás az eltérésekről.

A nemzeti érdekérvényesítés szimbóluma 

A Csíki sör és a Heineken közti csatározásra rátérve azt mondta: a Csíki sör a nemzeti érdekérvényesítés szimbólumává vált. Szerinte az ügy azt mutatja, hogy ha összefogunk, akkor meg lehet oldani nehéz ügyeket is.

„Mindenki, aki magyar vállalkozásokat támad meg a jövőben, azzal szemben a kormány fel fog lépni, és védelmet fog nyújtani” – tette egyértelművé.

A függetlenség a tét 

A tárcavezető a Magyarország és az EU aktuális viszonyát érintő nemzeti konzultációról szólva fontosnak nevezte, hogy tisztázzák, a hat témakörben a kormány számíthat-e a választópolgárok támogatására.

Értékelése szerint függetlenségi kérdésekről van szó, nagy vita van például arról, hogy hány sebességes legyen az unió, s Brüsszel vagy Magyarország határozza meg az adókat. Utóbbi versenyképességi előnyt és a munkahelyteremtés támogatását jelenti – jegyezte meg.

Még nem dőlt el a reklámadó sorsa 

A reklámadót firtató kérdésre azt felelte: az Európai Bizottság döntésének végrehajtásáról van szó, amely szerint egységes adókulcsot kell alkalmazni 100 millió forint felett. Ennek értelmében az idei évre – mivel csak június 1-jétől tervezik a módosítást – valamivel több mint 5 százalék lesz az adó, az eddigi befizetésekből pedig 20 milliárd forintot kapnak vissza a szereplők.

Az adónem jövőjével összefüggésben azt mondta, a 9 százalékos kulcs jövőre lesz a terveik szerint, de az a 2018-as költségvetés és adótörvények tárgyalásakor dől el.

Lázár: Nagyon komoly nyomás várható Brüsszelből
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. március 30-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A tárcavezető az önkényuralmi jelképek kereskedelmi felhasználásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban megerősítette, hogy nem vonják vissza azt, hanem elküldték Brüsszelbe, mert szeretnék tisztázni, hogy megfelel-e az uniós jogi feltételeknek. Az indítvány akkor kerül vissza az Országgyűlés elé, ha megkapja az EU támogatását – tette hozzá.

Kép alapján nem lehet büntetni 

Faggatták arról is, hogy közterület-felügyelők kamerakép alapján bírságoltak autósokat Budapesten. Azt felelte, az ORFK álláspontja Tarlós István főpolgármester véleményét erősítette meg, kizárólag képfelvétel alapján nem lehet bírságot kiszabni.

Hamarosan tárgyalják a büdzsét

A miniszter bejelentette azt is, hogy a kormány áprilisban megkezdi a 2018-as költségvetés megvitatását.

Emlékeztetett: a kormány hat kérdésben indít nemzeti konzultációt.

Azt a kabinetdöntést is ismertette, amely szerint mintegy 45 milliárd forint értékben gépjárműbeszerzést bonyolíthat le a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2020-ig.

Nagy lehetőség 

A minisztert megkérdezték a vizes világbajnokság balatonfüredi beruházásairól is.

Azt válaszolta, hogy a város kiváló adottságokkal rendelkezik a világversenyhez, amely óriási bemutatkozási lehetőség a vidék számára. Minden beruházás jól áll és a költségkereten belül marad – jegyezte meg.

Támogatás az üldözötteknek 

Lázár János elmondta azt is, hogy a kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja a keresztény üldözötteket.

Százmilliós piac 

A minisztert kérdezték Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Rodrigo Duterte fülöp-szigeteki államfő találkozójáról is.

Azt válaszolta, hogy az egyeztetést a kereskedelmi kapcsolatok és nem a politikai együttműködés motiválta. Más európai kormánytag is járt az országban – tette hozzá, jelezve, 100 milliós potenciális piacról van szó.

Itt nézheti vissza a Kormányinfót

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart Kormányinfó 83 –

Mit, miért tesz a kormány? címmel.