Ázsiában rengeteg különleges és jellegzetes madárfaj található, azonban talán az egyik leghíresebb és legjellegzetesebb az óriás pandamacskás bagoly, más néven a keleti bagoly. Ez a bagolyfaj közel 70-90 centiméteres testhosszúságával és hatalmas szemeivel kiemelkedő jelenség. Elterjedése Ázsia szerte, leginkább a délkelet-ázsiai trópusi esőerdőkben él, ahol leginkább a füves területeken és a madárfészkekben fészkel.

macskabagoly strix aluco8
Madaraink

Ez a bagolyfaj kékesszürke színű és szürke-sárga csíkozott mintázattal. A szemei különösen nagyok és sárgák, ami igen karakteres megjelenést kölcsönöz számára. Az éjjeli aktivitású ragadozó madarak közé tartozik, és főként apró emlősökkel és rágcsálókkal táplálkozik.

A keleti bagoly rendkívül fontos szerepet tölt be az Ázsiában található ökoszisztémákban, és az ottani kultúrában is jelentős szerepe van, számos nép történetében és hagyományaiban is megjelenik. A keleti bagoly szépsége és különleges megjelenése miatt sok madármegfigyelő és természetkedvelő is vonzódik hozzá, és az állatvilág iránt érdeklődők körében is alkalmazkodtak.

Általában a macskabagolyról így ír a szakirodalom:

A macskabagoly (Strix aluco) a madarak (Aves) osztályának bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe és a bagolyfélék (Strigidae) családjába tartozó faj. Nevét szürkületkor hallható, erőteljes, nyávogásra emlékeztető hangjáról kapta. Alkalmanként előforduló további nevei: fejesbagoly, csikorgó bagoly.

E középméretű bagolyfaj eléggé elterjedt Eurázsia erdeinek legnagyobb részén. A madár testének alsó része világos, sötét csíkokkal, felső része pedig barna vagy szürke. Az elfogadott 11 alfaj között néhányban megvan mindkét színváltozat. Fészkét faodvakba készíti, amelyek a tojásoknak és a fiókáknak védelmet nyújtanak a ragadozókkal szemben. A macskabagoly nem vándorol és igen hevesen védi területét. A fiatalok, miután elhagyják a családi fészket, megfelelő terület keresésére indulnak, melyet életük végéig birtokolnak. Ha ez nem sikerül, akkor éhen halnak.

Ez az éjszakai ragadozó madár elsősorban rágcsálókkal táplálkozik. Általában egy faágon ül, ahonnan áldozatára leselkedik, s miután kiszemelte prédáját, észrevétlenül rászáll. Táplálékát egészben nyeli le. A városokban nagyobb számban fogyaszt madarakat. Látása, az alkalmazkodott hallása és a nesztelen repülése igen nagy segítségére van az éjszakai vadászatban. A macskabagoly a kisebb bagolyfajokat is elkapja, de ő maga is áldozatul eshet a nagyobb ragadozó madaraknak, mint például az uhunak (Bubo bubo) és a héjának (Accipiter gentilis). A vörös róka (Vulpes vulpes) számos fiatal macskabaglyot kap el, mikor azok repülni tanulnak.

climate opener
Baglyok

Habár sokan úgy gondolják, hogy a bagoly éjjeli látása kitűnő, valójában a recehártyája nem érzékenyebb az emberénél. A macskabaglyot inkább az aszimmetrikusan elhelyezkedő fülei segítik a vadászatban. Mivel éjszaka tevékeny, és nyávogásra emlékeztető hangot ad ki, az emberek a macskabaglyot sokáig társították a balszerencsével és a halállal, ahogy a kuvikot is.

A macskabagoly elterjedési területe szaggatottan nyúlik át a mérsékelt övi Eurázsián keresztül, az Egyesült Királyságtól és az Ibériai-félszigettől keletre a Koreai-félszigetig, és délre Iránig és a Himalájáig. A S. a. mauritanica alfaj Északnyugat-Afrikában is megtalálható. Ez a nem vándorló madár hiányzik Írországból, és csak ritka vendég a Baleár- és a Kanári-szigeteken.

A faj a lombhullató és vegyes erdőket kedveli, de néha az öreg fenyves erdőkben is megtalálható, ha könnyen hozzáfér az itatóhelyekhez. A temetők, kertek és parkok lehetőséget adtak a bagolynak, hogy a városokba is terjeszkedjen, így például London belterületébe. Elterjedési területének északi részein a macskabagoly az alföldeket kedveli, de Skóciában 550 méter, az Alpokban 1600 méter, Törökországban 2350 méter, Mianmarban 2800 méter magasságban is fészkel.

tawny wiki edit1
Macskabagoly – Wikipédia

A macskabagoly Európában legalább 10 millió négyzetkilométert ural, és egyedszáma körülbelül 970 000–2 000 000 lehet. Eddig egészen pontosan még nem mérték fel, hogy állománya csökken-e vagy növekszik, bár az eddigi megfigyelések eredményei pozitívak. A Természetvédelmi Világszövetség nem veszélyeztetettnek minősíti a fajt. Ahhoz, hogy veszélyeztetett legyen, 10 év alatt vagy három generáción belül 30 százalékkal kéne csökkenjen a példányszáma. A faj megnövelte élőhelyének területét Belgiumban, Hollandiában, Norvégiában és Ukrajnában, ahol stabilizálódott az állománya. A többi országban is növekedésnek indult az egyedszám. Populációcsökkenést csak Finnországban, Észtországban, Olaszországban és Albániában észleltek.

Hirmagazin.eu