Először nem gyanakodtak semmi komolyra, majd azért kellett küzdenie, hogy negyedik gyermekét még időben világra segítse.

Néhány hónappal a rákkezelése után Lizzy Evans az egész testében krónikus izomfájdalmat érzett. Az orvosok a rákkezelés által kiváltott korai menopauzának tudták be a dolgot, ám hamarosan szörnyű dolog derült ki.

 

A fájdalom ugyanis annyira erőssé vált a 27 éves nőnél, hogy végül mentőt hívott ki magához, és a további vizsgálatok kimutatták, hogy rákja visszatért – sőt már nem visszafordítható a dolog, nem tudnak rajta segíteni.

Ezúttal a tüdejére, a gerincére és az agyára terjedt át a rák.

Negyedik gyermekével volt terhes

A diagnózist nem sokkal azután állították fel, hogy megtudta, negyedik gyermekével várandós. A kislányt így nyolc héttel korábban kellett megszülnie, hogy a lehető leghamarabb elkezdhesse a kezelést – írja a Daily Star.

A halála előtti hetekben így nyilatkozott:

„Terhes voltam a lányommal, amikor nagyon vérezni kezdtem. Rengeteg vizsgálatot elvégeztek, és azt mondták, a méhnyakam rendellenesnek tűnik. Végül biopsziára küldtek, méhnyakrákot diagnosztizáltak nálam. Ezt sikerült legyőznöm,

de a pandémia miatt a rendszeres ellenőrzés elmaradt,

így a rák kiújult. Pedig azt gondoltuk, megvívtuk a harcunkat és visszatérhet minden a normális kerékvágásba.„

Gyászol a család

„Az élet nem igazságos, annyira kegyetlen volt Lizzyvel! Csak 27 éves volt, az egész élet előtte állt” – mondta Lizzy édesanyja, aki nem tudja feldolgozni gyermeke halálát.

„Megszakad a szívünk. Az élet üres nélküle, és soha többé nem lesz ugyanaz.„

ripost

Hirmagazin.eu