A járványügyi szabályok betartása mellett is nehéz helyzetben vannak az ágazatban dolgozók, mivel a kockázati tényezők fokozottabban érintik őket

– fejezte ki aggodalmát Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

A múlt heti egyetlen zárvatartási nap is igazolta, hogy

A VÁSÁROLÓK NAGYOBB SZÁMBAN, TÖMEGESEN JELENNEK MEG A BOLTOKBAN, ÁRUHÁZAKBAN, PLÁZÁKBAN, ÍGY A JÁRVÁNYÜGYI ELŐÍRÁS EGYIK ELEMÉT, A TÁVOLSÁGTARTÁST SZINTE LEHETETLENSÉG MEGTARTNI.

Az idősebbek jelenleg is a délelőtti órákat választják a nyugodt, tömegmentes vásárlásra, de a múlt héten kezdődött iskolai őszi szünet az ő fogyasztási szokásaikat is felülírhatja. Mindemellett a szüleikkel együtt járhatnak majd bevásárolni azok a gyerekek is, akik mindeddig iskolában voltak.

A szervezet elnöke elmondta,

LEHET BÁRMILYEN JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁS, MIND A MAI NAPIG GONDOT OKOZ, HOGY A VÁSÁRLÓK PRÓBÁLNAK KIBÚJNI A MASZKVISELÉS TERHE ALÓL.

Jellemzően a kisebb üzletekben, ahol nincs biztonsági őr, a kereskedelmi dolgozókra hárul a feladat, hogy betartassák a szabályokat.

Bubenkó Csaba azt is elpanaszolta, hogy a dolgozók

A JÁRVÁNY BŐ FÉL ÉVE ALATT KIMERÜLTTÉ VÁLTAK,

minderre még ráerősít a közelgő influenzaszezon is.

A kereskedelemben ráadásul jelenleg is létszámhiány van, amit tovább tetéz a Covid–19- és az influenzajárvány veszélye is.

Nem akarok jóslatokba belemenni, de jelenleg sem a legjobb a helyzet, és várhatóan ez még rosszabb lesz.

– utalt az év végi ünnepek előtti kihívásokra a szakszervezeti vezető.

(Borítókép: Vásárlók egy budapesti élelmiszerboltban 2020. május 14-én. Fotó: Aradi László / Index)

index

Hirmagazin.eu