Teljesen megsemmisültek a DK irodái.

A Demokratikus Koalíció azt a tájékoztatást kapta, hogy a mai Teréz körúti tűz az épületnek elsősorban a DK irodáinak is helyet adó 5. emeletet érintette. A tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett; a DK irodái teljesen megsemmisültek. Az anyagi kár jelentős, személyi sérülés nem történt – mondta az MTI-nek Rónai Sándor, a DK szóvivője.

Kapcsolódó:

Gyurcsány irodája lángolt a Teréz körúton – részletek

Kigyulladt egy társasház Budapest VI. kerületében, ahol a DK irodája is található.

HVG információi szerint a kigyulladt épület a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőinek, valamint a pártnak és a DK pártalapítványának is helyet ad. A tűz azt az emeletet is érinti, ahol ezek az irodák – köztük Gyurcsány Ferencé is – találhatóak.

Nagy erőkkel küzdenek a lángokkal / Fotó: MTI – Mihádák Zoltán

A fővárosi tűzoltók tíz járművel vonultak ki a helyszínre, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kilenc – köztük három emelőre szerelt – vízsugárral oltják a lángokat. Galériánkat a tűzről itt nézheti meg.

Gyurcsány Ferenc irodája is az épületben van / Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Arról egyelőre nincs információ, hogy mi okozhatta a tüzet. A párt közölte, hogy egyetlen munkatársuk sem volt ebben az időben az irodákban, illetve személyi sérülésről sem tudnak. A katasztrófavédelem azt közölte az MTI-vel, hogy sikerült körülhatárolni a tüzet, amely így már nem tud továbbterjedni!

Szólj hozzá, oszd meg! Hirmagazin.eu

Forrás: Blikk