Ma sem bírt magával az ellenzék az Országgyűlésben, politikusaik a szokásos mindennapi parlamenti gyűlölködéseik után hangos sípszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az Országgyűlés plenáris ülését, miután csomagban szavaztak a képviselők a hétfői napirendhez benyújtott 2925 módosító javaslatról.

A DK-s Vadai Ágnes ismét börtönnel fenyegette a fideszeseket, Út a börtönbe programnak nevezte a kormányzati intézkedéseket. A párbeszédes Szabó Tímea szerint a kormány a “léhűtő senkiháziakkal” van, nem a dolgozókkal. Az ellenzékieket Kövér László, az Országgyűlés elnöke próbálta rendre utasítani. Vadai Ágnest például figyelmeztette, hogy “fejezze be az óbégatást”.

“Az ülés alatt orvosi ügyelet áll rendelkezésre, aki rosszul érzi magát, odafáradhat” – reagált az ellenzék viselkedésére Kövér László. A fenti videóban a HVG másfél percben szedte össze, Kövér László hogyan próbált rendet teremteni az ellenzékiek között. Az Országgyűlés elnöke súlyos rendzavarás miatt kizárta az ülésnapról Varga László szocialista képviselőt, Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tóth Bertalan (MSZP) és Varju László (DK) esetében pedig szankciókat javasol a Ház méltóságát és rendjét súlyosan zavaró magatartásuk miatt.

Hangos sípszóval és bekiabálásokkal zavarta az Országgyűlés plenáris ülését az ellenzékmiután csomagban szavaztak a képviselők a hétfői napirendhez benyújtott 2925 módosító javaslatról. Kövér László, az Országgyűlés elnöke az ülésen ismertette az Országgyűlés igazságügyi bizottságának eseti állásfoglalását. Eszerint az MSZP, a Párbeszéd és DK benyújtott módosítási javaslatai sem önmagukban, sem együttesen nem alkalmasak arra, hogy támogatásuk esetén meghatározzák az ülés napirendjén szereplő napirendi pontok tárgyalási sorrendjét. Az eseti állásfoglalás idézi az Alkotmánybíróság obstrukcióról szóló megállapításait és az országgyűlési törvény rendelkezéseit is, miszerint a házelnök jogosult arra, hogy a plenáris ülés szavazásainak előkészítése körében gondoskodjon arról, hogy a parlament alkotmányos funkcióit hatékonyan teljesíteni tudja. Az Országgyűlés elnöke gépi szavazást rendelt el, és végül 23 igen és 116 nem szavazattal elvetették a képviselők az ellenzéki módosító-csomagot. Ezt követően az ellenzék oldaláról hangos sípszó és bekiabálások zavarták meg az ülést. Kövér László az ellenzék viselkedésére reagálva azt mondta: “az ülés alatt orvosi ügyelet áll rendelkezésre, aki rosszul érzi magát, odafáradhat”.

A napirendet végül 117 igen és 10 nem szavazattal elfogadták, a sípolás és a bekiabálások ezalatt is folyamatosak voltak. Az Országgyűlés elnöke súlyos rendzavarás miatt kizárta az ülésnapról Varga László szocialista képviselőt, a képviselők 115 igen, 35 nem szavazattal döntöttek erről. Kövér László hozzátette, hogy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tóth Bertalan (MSZP) és Varju László (DK) esetében is szankciókat fog javasolni a Ház méltóságát és rendjét súlyosan zavaró magatartásuk miatt.

Íme, hogy mit mond az ellenzék, mi nyomja a begyüket:

https://www.facebook.com/magyarhang.org/videos/2172650626150427/

Forrás: PS