Budapest — Még mindig vannak titkai Korda György és Balázs Klári 40 éves, máig tartó szerelmének!

A fiatal énekesnőként Klárika kétszer is elutasította a híres sztár közeledését. A Blikknek végre elárulták, miért történt ez így, s hogy miként hozták össze őket Szenes Iván slágerei.

A csinos énekesnő másodéves kozmetikustanuló volt, amikor 1978-ban megkapta az Országos Rendező Iroda előadóművészi működési engedélyét, amikor a már híres sztárnak számító Korda felfigyelt rá, majd megkörnyékezte.

– Klárika a Skála együttessel lépett fel egy Szenes Iván-dallal. Én pedig a Lady N.-t énekeltem, és megnyertem a Made in Hungaryt a Budai Parkszínpadon. Nagyon tetszett a csinos lány, ezért elhívtam táncolni, de nemet mondott. Valójában kalandot kerestem és nem feleséget – emlékezett vissza Korda György. – Egy évvel később a Magyar Rádióban találkoztunk, amikor egy másik Szenes-slágert énekeltem fel. Megint megkörnyékeztem Klárikát, de ismét lekoptatott. 

Végül két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az énekes megcsókolhassa szíve hölgyét, amire párja azóta is pontosan emlékszik.

– Szombathelyen volt előadásunk 1980 nyarán, a vokalistákkal dolgoztam. Addig is próbálkozott Gyuri, időnként beszélgettünk, udvarias volt, nagyon férfias kisugárzással, csakhogy nem akartam szerető lenni. Ám akkor, előadás előtt belenézett a szemembe, megfogta a vállam, azt mondta: Klárika szeretlek, és megcsókolt – meséli Balázs Klári, akinek a leánykérésre sem kellett sokat várnia.

– Minden fontos találkozásunknál Szenes Iván slágerét énekelte valamelyikünk, az első csóknál is, így közvetve ő hozott össze minket. Köszönettel tartozunk neki. Nagy izgalommal várjuk, hogy vasárnap este együtt énekelhessük a dalait a kilencedik emlékkoncerten – tette hozzá Klárika, akinek párja becsüli a tartását, hogy egykor nemet mondott neki, hiszen akkoriban nők százai keresték a kegyeit.

A legendás dalszerző, Szenes Iván több remek slágert is írt az énekes házaspárnak /Fotó: RAS-archívum

– Kalandot, szerelmet kerestem, és tessék, negyven éve tart. Egyetlen percét sem bántam meg az együtt töltött időnek – mondta Korda.

Nősként házasodott volna

Amikor össze akartak házasodni a szerelmesek, volt egy akadály, Korda György személyi igazolványából kiderült, hogy nős.

– Majd húsz éve elváltam már, különben is csak négy hónapig tartott a frigy Kovács Ibi operettprimadonnával. Nála volt a válási végzés, gyorsan át kellett íratni a családi állapotomat a személyiben – idézte fel Korda.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: RAS-archívum