Otthonunkban megtehetjük, hogy kényelmes ruhában dolgozzunk

A Covid-időszak életünk számos területe mellett öltözködési szokásainkat is megváltoztatta. Korábban, a reggeli órákban szinte mindenki kapkodva öltözött, hogy elegáns viseletben, időben munkába induljon.

A koronavírus-járvány sokakat home officeba, azaz otthoni munkavégzésre kényszerített, és ezzel együtt beköszöntött a munkavégzés során is a mackónadrágok, a laza pólók és a kényelmes köntösök korszaka.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Mára világossá vált, hogy a munkavégzés nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden nap be kell mennünk a munkahelyünkre, hiszen a mögöttünk lévő közel két év során megtapasztaltuk, hogy otthonról is éppúgy, ha nem hatékonyabban tudunk dolgozni. Nem kell órákkal korábban kelni, kiöltözni, frizurát, sminket készíteni, majd temérdek időt utazással tölteni ahhoz, hogy végre nekiláthassunk a munkának.

„A járvány idején nagyon sokan tértek át otthoni munkavégzésre, és jelentős azok száma, akik a vészhelyzet elmúltával sem változtattak ezen. Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók előtt egyértelműen kiderült, hogy kifejezetten előnyös ez a felállás mindkettőjük számára” – mutatott rá a szakértő.

Kosztüm és öltöny helyett köntös!

Nagy előnye annak, ha otthonról dolgozunk, hogy mi vagyunk az irodánk vezetője is egyben. Megengedhetjük magunknak a munkaruhánk kiválasztását. Ennek hatására, előkerültek a kényelmes ruhadarabok és eltűntek a feszengést okozó, utált ruházatok és kiegészítők, mint például a melltartó. Márpedig, ha jól érezzük magunkat az öltözékünkben, akkor magabiztosabbá válunk, könnyebben koncentrálunk és hatékonyabban dolgozunk.

„A köntös tökéletes home office viselet, hiszen könnyedén magunkra kaphatjuk, jól szellőzik és rendkívül kényelmes. Nyáron választhatunk lenge pamut változatot, télen pedig plüss hatású pihe-puha wellsoft köntöst, amit akár fehérneműre, akár pólóra felvehetünk, ha egy kis melegségre vágyunk” – ismertette a szakember.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Köntös anyagok minden igényre

Amikor köntöst választunk, sok szempontot kell figyelembe vennünk ahhoz, hogy használata a legtöbb kellemes érzést nyújtsa. Az anyaga az egyik legfontosabb, amit mérlegelnünk kell, hiszen az határozza meg a súlyát, a nedvszívó képességet, illetve az ápolási módjait. De emellett szintén lényeges a hossza is, illetve arra is ügyelnünk kell, hogy megfelelő méretet válasszunk.

„A szatén és a selyem köntös könnyű, hűvös érzetet kelt. A legjobb választás a nyári napokra. Viszont a nedvszívó képessége alacsony, és a nedves foltok is meglátszanak rajta” – kezdte a felsorolást a divatszakértő.

„A mikro plüss köntös könnyű és meleg, akár az ebből az anyagból készült takarók. Finoman bolyhos, így különösen lágyan simogatja a bőrt. A frottír a törülközők leggyakoribb anyaga, nem véletlenül. Puha, erősen nedvszívó és meleg, kifejezetten hasznos viselet a hideg hónapokban. Nem ennyire elterjedt, de ugyancsak izgalmas köntös anyag a bambusz, amely kiváló antibakteriális és hipoallergén tulajdonságokkal rendelkezik, ezért érzékeny bőrűeknek is ajánlott. Télen fűt, nyáron hűt, így egész évben használhatjuk.”

A köntös szakértőtől megtudtuk, hogy a pamut ezen ruhadarab esetében is egy biztonságos megoldás. Tartós, puha, könnyű és emellett jó nedvszívó képességgel is rendelkezik. A bio trendbe illeszkedően ma már biogazdaságból származó, azaz vegyszermentesen termesztett alapanyagból készült verziókkal is találkozhatunk.

Kényelmesen elegáns

Ha a számunkra ideális anyag mellett a méretet és a hosszt is gondosan megválasztjuk, nem kell az eleganciát feláldoznunk a kényelem oltárán. Ugyanis, ha azt úgy viseljük, még egy köntös is állhat jól, érezhetjük magunkat jólöltözöttnek benne.

Méret terén általában megfelelőek a bevált konfekcióméretek, azonban legyünk óvatosak az univerzális megoldásokkal, hogy valóban testalkatunkhoz illeszkedő típust válasszunk.

„Érdemes olyan fazont választanunk, ami amellett, hogy nagy felületet fed be, a járást nem nehezíti. Ez lényeges, mert ha jól érezzük magunkat benne, akár a teljes nap folyamán is viselhetjük kedvenc köntösünket” – jelezte a szakember, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy mi az, amit nem ajánl hordani az otthoni munkavégzés során.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

„Semmiképpen ne legyünk pizsamában! Nem jó ötlet ugyanabban dolgozni, amiben alszunk. Határozottan el kell különítenünk a munkaidőt a pihenőidőtől. A farmert általában szeretjük, de a legpuhább anyagból készült is kényelmetlen tud lenni, ha hosszú ideig abban kell ülnünk. Miért választanánk ezt, ha komfortosabb megoldás is rendelkezésünkre áll?” – jegyezte meg a szakember.

Hirmagazin.eu