Komoly elszámolási vita alakult ki a főváros és az Építési és Közlekedési Minisztérium között, forráselvonás és újraosztás lehet a vége.

Megszűnik, pontosabban nem hosszabbítják meg a 2023. december 31-én lejáró szerződéssel létrejött, úgynevezett hibrid modellt a HÉV-vonalak és -járatok, illetve az agglomerációs buszjáratok üzemeltetését illetően – írja az Index kormányzati forrásokra hivatkozva. Eszerint a jövőben csak a MÁV vagy a Volán által értékesített jegyekkel vagy bérletekkel lehet használni a vonatokat, héveket és a buszokat Budapesten és az agglomerációban.

2016. október 28-án az agglomerációs feladatok megosztására, a közlekedésszervezői-technológiai feladatok meghatározására és a finanszírozási feltételek rögzítése érdekében megállapodás jött létre a fővárosi és elővárosi vasúti szolgáltatásokról, illetve a fővárosi és elővárosi, autóbusszal végzett szolgáltatásokról az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) jogelődje, valamint Budapest Főváros Önkormányzata között – magyarázza a lap. Azonban a szerződés 2022. évi elszámolása tekintetében a feleknek nem sikerült megállapodniuk.

Az Index információi alapján az ÉKM álláspontja szerint a fővárosi önkormányzat mintegy 2 milliárd forinttal tartozik az állami közszolgáltatónak, és mivel a minisztérium ajánlatát az önkormányzat nem fogadta el, így a 2022. év pénzügyi zárása nem történt meg.

A Budapest-bérlet helyközi járatokon történő elfogadásával kapcsolatban korábban létrejött megállapodás a fenti hatállyal szintén megszűnik:

a MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. (sárga buszok) járatain, a fővároson belüli szakaszokon 2024. március elseje után a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet (korábbi BKV-bérlet) nem fogadjuk el. Az ÉKM-megrendelésű szolgáltatások igénybevétele a tarifarendszert érintő módosítások életbe lépését (tervezetten: 2024. március 1.) követően a helyközi díjtermékekkel, köztük a vármegye- és országbérletekkel, illetve azok 24 órás érvényességű új változatával lehetséges

– nyilatkozta a lap forrása.

A forrás azt is hozzátette, hogy kiegyenlítésre kerül Budapest közösségi közlekedésének aránytalan állami támogatási előnye, melyben más nagyvárosok és vonzáskörzetük nem részesül. A költségvetési törvény értelmében kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatása jogcímén 12 milliárd forint előirányzat kezelésének felülvizsgálata haladéktalanul megtörténik. Eddig ezt az összeget kizárólag Budapest Főváros Önkormányzata részére folyósították, más városok hasonló támogatásban nem részesültek – írja a portál.

Az ÉKM felülvizsgálatot rendel el a források átcsoportosításának lehetőségeire, különös tekintettel arra, hogy a fővárosi közösségiközlekedési-túlkompenzáció megszüntetésével felszabaduló források hogyan és milyen arányban használhatók fel a közszolgáltató munkavállalóinak 2024. évi bérfejlesztésére – összegezte a forrás. Vagyis a felszabaduló forrásokat más vidéki városok tömegközlekedésének támogatására, vagy a munkavállalók bérfejlesztésére fogják felhasználni.

Forrás

HIRMAGAZIN.EU