24.2 C
Budapest
2023. május. 29. hétfő

Kísérteties: hajszálra ugyanott és ugyanúgy egyszer már történt metróbaleset Kőbánya-Kispesten – fotók

Dátum:

Megosztás:

Ugyanazon a helyszínen pontosan ugyanúgy történt metróbaleset néhány éve, mint a szombatra virradó éjjel, Kőbánya-Kispesten. A korabeli fotón gyakorlatilag hajszálra pontosan ugyanaz a jelenet látható, csak még a régi, kék metrókocsikkal. Ez egyet jelent: a felújítás után ez a rész nem lett biztonságosabb, sőt.

Az éjjeli metróbaleset részletei ismertek: két szerelvény Kőbánya-Kispestnél az utasoktól elzárt kihúzón összeütközött, a területre egy harmadik metrószerelvény is beragadt. Senki nem sérült meg, azonban komoly anyagi károk keletkeztek, mint ahogy azt a képek is mutatják.

A városi és Elővárosi Közlekedési egyesület a BKV-figyelő blogra hivatkozva idézte fel: 2007-ben, jóval a felújítás előtt ugyanezen a helyszínen hajszálra pontosan ugyanez egyszer már megtörtént.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

A mai metróbaleset nem egyedi, már megtörtént egyszer. 2007. október elején – írják.

Az akkori tudósítás így hangzott:

„Ma körülbelül 15 óra körül Köbánya Kispest végállomáson két metró összeütközött, állítólag mind a kettő egyszerre indult el. Az elmondások szerint a 3. vágányon álló metró szabad jelzésre tért át a 2. vágányra. A második vágányon lévő metrószerelvény pedig tilos jelzésre indult a kocsiszinbe. A kocsiszini vágányokon nincs AVR szőnyeg. Az autóstop ugyan megfogta a szerelvényt de már későn.”

Azóta a kihúzót a metrófelújítás során átépítették, de úgy néz ki, a baleset lehetőségét nem hogy nem zárták ki, de még súlyosbították is. A 2. vágányon a vonatok hátrébb kerültek, de az autostop berendezés nem került hátrébb helyezésre, így a vörös jelzőt meghaladó vonat még nagyobb sebességgel csapódhat a keresztező másikba. Simán lett volna lehetősége a BKV-nak ezen a helyzeten változtatni, mégsem tette. A hatóság pedig ehhez asszisztált és engedélyezte – írja a VEKE.

A posztban kép is található a 15 évvel ezelőtti esetről:

A hasonlóság valóban kísérteties:

A 2022. január 22-i metróbaleset fotója / Fotó: MTI/Mihádák ZoltánA 2022. január 22-i metróbaleset fotója / Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Így fenyegetőznek az ukránok

Az ukrán ellentámadás még nem kezdődött el, de holnap, holnapután vagy egy hét múlva megindulhat Olekszij Danilov, az...

Fél „falat”-nak sem elég ez az egy adag fagyi, Japánban lehet kapni és átszámítva 2,2 Millió Ft az ára..

A világ legdrágább fagylaltjainak megkóstolásához mélyen a zsebébe kell nyúlnia az embernek. Cikkünkben bemutatjuk a világ legdrágább fagylaltjai, illetve...

A végsőkig küzdött: Szomorú részletek a keresésről! – A MOUNT EVEREST lesz SUHAJDA SZILÁRD végső nyughelye..

Talán már nincs is olyan ember az országban, aki ne hallott volna Suhajda Szilárd szívszorító drámájáról. A magyar hegymászót...

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...