Kína adott mattot? Kína nagybevásárlást tart. Nem lisztből, nem cukorból, hanem olyan részvényekből, ahol eddig nem ő volt a többségi tulajdonos. Eddig…..

Ami velünk most történik az egy globális terv része, és pontosan az a cél hogy minden leálljon, tönkremenjen, leértékelődjön. A vírus csak az eszköz.

Remekül megtervezett, brilliáns munka. Pont olyan, mint amilyennek lennie kell: – könnyen terjedő – enyhébb mint egy átlagos influenza, de azért nem ignorálható – nem veszélyezteti a fiatal korosztályt, a következő adózó rabszolga nemzedéket – egy egészséges felnőtt viszonylag gyorsan átesik rajta vagy meg sem betegszik – 70+ korosztályból és a legyengült betegekből szedi áldozatait, azok közül, akikre gazdaságilag semmi szüksége nincs az országok „vezetőinek”.

Vérprofimunka, csodálatos, és azt mondják hogy a kínaiak denevért meg kigyót esznek és onnan jött át. Bullsit. 4000 éve esznek ilyesmit fene a gusztusukat de pont most kaptak el tőle valamit? Milyen furcsa, hogy egyetlen tartományra korlátozódott a kínai elterjedés, kb annyian haltak meg 3 hónap alatt, mint egy nap közlekedési balsesetben. Bekalkulálták, járulékos veszteség. Hogy 3 nap alatt felépítettek egy kórházat? Hogy? Hát úgy, hogy elő volt készítve minden, valószínűleg az ellenszer is, ezt feltehetőleg mint hab a tortán, majd valamikor pár hónap múlva fogják még egy utolsó lehúzásként eladni a világnak.

Válság.  Itt van.

Minden számolni tudó tapasztalt gazdasági szakember tudta, hogy jönni fog, de mikor? Várhattuk, találgathatunk, tologathatjuk ide oda a számokat, a legegyszerűbb megoldás, hogy ki kell robbantani!

Az gondoljuk a válságon csak bukni lehet? Nem annak aki előre megtervezi a forgatókönyvet lépésről lépésre, előre tőkét tartalékol, és a megfelelő pillanatban lecsap. Egy vírussal, zseniális… eljátsszák, hogy itt a világvége, a csapból is ez folyik, napról napra több a fertőzött, ők lokalizálják, náluk előre felkészülten megy a szomorú színjáték, majd szétszórják a világban.

Jönnek a híradókban a számok, nő a pánik, felvásárlási láz zajlik, hisztérikus híradások bombáznak folyamatosan, lassan leáll minden, mindenkit érintő visszaesés minden szinten, a vécésnénitől kezdve a bankvezérig.

Zuhannak a részvényárfolyamok, cégek mennek csődbe, alkalmazottak kerülnek utcára vagy kényszerpihenőre, az emberek elégetik tartalékaikat, részvények ára a béka segge alatt, és ez volt a cél, ilyenkor lehet vásárolni, borzalmas mennyiségű anyagi javak cserélnek gazdát pár hét vagy hónap alatt, nevezhetjük a világ újrafelosztásának is. Száz éve ezért világháborút robbantottak ki, ma elegánsan elintézik egy vírussal.

Nem a vírustól félek, de senki nem tudja meddig tart a karantén állapot, meddig bírják az emberek anyagilag, agyilag, mikor kezdik felszedni az utcakövet, fosztogatni a boltokat, bottal keresni a felelősöket.

Feltűnt-e valakinek, hogy a ” korona vírus ” járvány védőöltözete ( fehér overall, hátán kék csíkkal ) minden országban egyforma???? És azonnal abban tevékenykednek a ” járvány megelőzők “?

Életszerűtlen, hogy pillanatokon belül előkerülnek ezek az öltözékek……tán csak nem előre legyártották???? Ugye ha már globális ” járvány”, akkor milyen szép, ha mindenki egyforma védőöltözékben van?

A koronavírus tisztázott pár dolgot :

1. Az Egyesült Államok már nem a világ vezetője

2. Kína rakéta kilövés nélkül nyerte meg a “harmadik világháborút”, és senki sem vette észre.

3. Csak akkor térünk vissza Istenhez, amikor szükségünk van rá.

4. A megelőzés több életet ment, mint az utolsó pillanati cselekvés.
5. Az egészségügyi dolgozó többet ér mint egy futballista!
6. Az üzemanyagnak nincs értéke egy fogyasztás nélküli társadalomban.
7. A halál nem különbözteti meg a fajt, a színt vagy a társadalmi státuszt.
8. Az ember opportunista és alacsonyabbrendű.
9. Most már tudjuk, hogy érzik magukat, az állatok egy állatkertekben.
10. A mai gyerekek nem tudnak játszani, internet vagy televízió nélkül .
11. Néhány ember több millió dollárt keres, és nem szolgálja az emberiséget.
12. Elkezdjük értékelni a bizalom nagy gesztusát, ami a kéz megrázását jelenti.
13. Az emberek a bolygó valódi vírusai.
14. A bolygó gyorsan megújul emberek nélkül.
15. Nem állunk készen egy járványra.
16. Többet kell fektetnünk az egészségbe.
17. Az alkohol (kézen) életmentést jelent.
18. Jobb, ha kertesházat veszel, mint egy lakást.

19. Az idősebbeknek szükségük van ránk.20. A digitális világ nem való élet, az emberi kapcsolat szükséges.

vilagfigyelo

Hirmagazin.eu