Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tájékoztatást kapott a hadserege által kidolgozott tervekről, amelyek értelmében rakétatámadást hajtanának végre a Guam amerikai külbirtok térségében – jelentette kedden a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. A phenjani rezsim vezetője úgy fogalmazott, hogy még egy ideig figyelemmel kíséri az Egyesült Államok cselekedeteit, mielőtt döntést hozna az ügyben.

Phenjan, 2014. november 6.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2014. november 6-án közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára integet egy katonai rendezvényen Phenjanban. (MTI/EPA/KCNA)

Az észak-koreai diktátor országa rakétaerőinek főhadiszállásán tett hétfői látogatásakor ugyanakkor arról beszélt, kész elrendelni a támadást, s úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok már érzi a hurkot a nyaka körül, amit saját háborús csörtéje váltott ki.

Kiemelte, a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek tükrében az amerikaiak józanul mérlegeljék mit nyerhetnek és mit veszthetnek.

Az Egyesült Államoknak elsőként kell meghoznia a helyes döntést, és tettekkel igazolnia, hogy enyhíteni szeretne a Koreai-félszigeten kialakult feszültségeken, illetve el akar kerülni egy veszélyes katonai összecsapást – hangoztatta Kim Dzsong Un.

Egyben azt is követelte, hogy Washington hagyjon fel az arrogáns provokációkkal és az egyoldalú követelésekkel.

Forrás: 24.hu

Link: 

Képek: 24.hu, Érdekes Világ, ibtimes.co.in