Trump szerint az észak-koreai vezető nyilvánvalóan őrült, és az sem zavarja, hogy a saját népét éhezteti és gyilkolja.

Személyesen Donald Trumpot fenyegette meg az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un. Csütörtöki, hivatalos nyilatkozatában Amerika első emberét elmebeteg, szenilis vénembernek nevezte.

„Biztosan és határozottan, tűzzel fogom megszelidíteni az elmebajos vén trottyot” – írta.

Észak-Korea rakétakísérletekkel és egy hidrogénbomba felrobbantásával fenyegette meg a világot az utóbbi hetekben, amire válaszul kedden Donald Trump úgy nyilatkozott, „kész teljesen megsemmisíteni” Észak-Koreát, ha az Egyesült Államoknak meg kell védenie magát. Kim Dzsong Un szerint Trump a tűzzel játszik, szavait a „történelem legbőszebb hadüzenetének” minősítette, hozzátéve, nem fogják figyelmen kívül hagyni a fenyegetőzést.

„Szavai megerősítettek, hogy tényleg az általam választott út a helyes, és a járható” – írta az észak-koreai atom- és rakétaprogramra utalva.

„Drágán meg fog fizetni a szavaiért” – olvasható a nyilatkozatban.

Órákkal később az észak-koreai külügyminiszter azt mondta, arra utalhatott, hogy hidrogénbombákat tesztelhetnek a Csendes-óceánon, hogy teljesítsék Kim Dzsong Un kívánságát, vagyis az USA elleni fellépés legmagasabb szintre emelését.

„Ez lehet a legerősebb robbanás, amit hidrogénbomba idéz elő a Csendes-óceánon” – mondta Ri Yong Ho külügyminiszter az újságíróknak, hozzátéve: Kim Dzsong Un fogja elrendelni a következő lépéseket.

Japán, az egyetlen olyan ország, amely atombombás támadást szenvedett el, ezt egy teljesen elfogadhatatlan fenyegetésnek nevezte.

A videót itt érheted el:

Péntek reggel Trump Twitter-üzenetben reagált. Tulajdonképpen újra megfenyegette az észak-koreai vezetőt.

Azt írta:

Kim Dzsong Unt, aki annyira őrült, hogy még az sem érdekli, ha éhezteti vagy megöli az embereit, olyan próbatétel elé fogjuk állítani, amilyenre eddig még nem volt példa.

A két ország gyakorlatilag atomháborúval, a másik teljes megsemmisítésével fenyegetőzik napok óta. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter mindeközben az ABC amerikai televízióban arról beszélt: kihívást jelent, hogy fokozódik a feszültség Észak-Koreával, de a diplomáciai erőfeszítések „töretlenül” folytatódnak – írja az atv.hu.

Forrás: Szeretlek Magyarország