Karácsony Gergely csütörtökön veszi át a fővárost Tarlós Istvántól, de van olyan kerületi polgármester, aki már kedden kezdődobással debütált egy kézilabdameccsen.

Miután az ellenzék földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a fővárosban, megkérdeztük, mivel indul a ciklus az újonc főpolgármesternél és városvezetőknél.

Adott magának egy napot Karácsony Gergely, hogy kipihenje a kampányt, meg az utolsó napokban benyelt influenzát és lázat. A megválasztott főpolgármester kedden azonban már egyeztetett Tarlós Istvánnal, csütörtökre előkészítették a Fővárosi Önkormányzat átadás-átvételét is. Ezután Karácsony – mint az Indexnek elmondta – a Városháza szimbolikus és fizikai megnyitását tervezi, a választási eredmények jogerőre emelkedését követően pedig a lehető leghamarabbi időpontra összehívja a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülését.

Nem egy formális, ceremoniális tanácskozásra, puszta eskütételre és tisztségosztásra készül, Karácsony szerint már szövegezik azokat a javaslatokat, amelyekkel érdemi döntést tud hozni a közgyűlés a klímavédelem, az átláthatóság és más ügyekben. Napokon belül levélben fordul Orbán Viktorhoz is, a miniszterelnökkel ugyanakkor eddig még nem beszélt, csak sejtelmesen annyit mondott, hogy több magas rangúnak tartott fideszes politikus gratulált már neki.

Nem csak Karácsonynak kell azonban új kihívásokkal szembenéznie, van Budapesten 11 olyan kerület is, ahol újoncok kezdik meg a munkát.

I. kerület: budavári átvilágítás jön

Éppen pár perce hívott fel Nagy Gábor Tamás, gratulált, és egyeztetést kezdeményezett az önkormányzat átadás-átvételéről, mondta az Indexnek V. Naszályi Márta még hétfőn. A fővárosi I. kerület frissen megválasztott vezetője ebből arra következtetett, hogy noha mindössze 121 szavazattal győzte le a fideszes polgármestert, Nagy Gábor Tamás nem kezdeményez újraszámolást, elfogadta az eredményt.

Nem volt egészen papírforma, de esélytelen sem

– válaszolta arra a kérdésünkre, meglepte-e a vasárnapi eredmény. Az ellenzék közös jelöltje, a Párbeszéd politikusa nem újonc az önkormányzati politikában, és határozott tervekkel áll neki a polgármesteri munkának. Az önkormányzati átadás-átvételt követően az első lépése egy átláthatósági rendelet benyújtása és elfogadása lesz, hiszen választási ígéretei szerint a budavári önkormányzat a jövőben teljesen transzparenssé teszi munkáját.

Elengedhetetlen a jelenlegi szerződések teljes körű felülvizsgálata és nyilvánosságra hozatala is, ez a fundamentuma annak az önkormányzatiságnak, amit mi kínáltunk és most meg is valósítunk az itt élőknek.

V. Naszályi beszélt arról is, hogy nagyon komoly munka vár rájuk a kerületben, és noha 9 éve képviselőként már szerzett tapasztalatot, most egy tanulási folyamat is megkezdődik. Talán nem is csak az újdonsült polgármesternek, hiszen mint mondta, az ellenzéki szövetségben dolgozzák ki azt a működési módot az önkormányzatoknak, amely az átláthatóságot, a lakosság bevonásával és folyamatos informálásával járó közös döntéshozatalt és a fejlődést biztosítja.

II. kerület: programalapú kampány után készülhet a zebra

Mi végig hittünk abban, hogy sikerülhet, és ezért adtunk bele mindent, fogalmazott Buda meglepetés-polgármestere, Őrsi Gergely. Az összellenzéki támogatottsággal a fideszes Láng Zsoltot leváltó politikus szerint az arány meglepte őket, de bíznak abban, hogy ezt a támogatottságot a pártszimpátián túl a helyi programba vetett bizalom alapozta meg. Őrsi szerint ugyanis ők kifejezetten a helyi ügyekre, azok megoldására koncentráltak a kampányban, és a II. kerületet jobbá, élhetőbbé tenni akaró terveiket fogják szisztematikusan megvalósítani, amelyeknek a kerületiek bizalmat szavaztak. Nagyon boldog, hogy pozitív, programalapú kampánnyal is sikert lehet elérni.

Az első lépés is ennek a programnak a gyakorlati kidolgozása, a technikai részletek összefésülése lesz. Bízom benne, hogy jövő hét elején megtörténik az átadás-átvétel, és az alakuló üléssel is már érdemben léphetünk előre. Segíteni fogunk egymásnak és azoknak, akiknek eddig senki nem segített. A jó dolgokat folytatni fogjuk, és behozunk melléjük újakat.

Őrsinek egyébként még a választás éjszakáján gratulált Láng Zsolt, aki kompenzációs listáról bekerült a testületbe, így várhatóan közösen kell majd dolgoznia az új polgármesterrel. Erre a jelek szerint meg is lesz a lehetősége, mert Őrsi szerint „egyetlen dolog számít: az, hogy ki szolgálja a budaiak érdekét”. Azt is mondta:

Nekem teljesen mindegy, hogy valaki jobb- vagy baloldali, rám szavazott-e vagy ellenfelemre, az ajtóm mindenki előtt nyitva áll majd. Aki segíteni akar Budán, akinek van egy jó ötlete, vagy aki segítséget kér, azt meg fogjuk hallgatni. Meg fogjuk mutatni, hogy lehet máshogy: emberien, odafigyeléssel, barátsággal és otthonunk iránti szeretettel vezetni Budát.

A konkrétumokra vonatkozó kérdésünkre azt is mondta, az Átrium ügyének rendezése, az új, máriaremetei Gyarmati Dezső Uszoda jegyrendszerének és árainak felülvizsgálata, és az online önkormányzati ügyintézés megteremtésének területén, vagy éppen a kultikus kerületi szórakozóhely, a Bambi előtti zebra létrehozásával már 1-2 hónapon belül eredményeket akarnak felmutatni.

III. kerület: Óbuda ezentúl nyitva, jöhet a gyermek szakrendelő is

Semennyire, vágta rá Kiss László kérdésünkre, mennyire meglepett az eredmények miatt.

Mi arra számítottunk, hogy a harmadik kerületi polgárok támogatni fogják a programunkat, mert a kampány során és már előtte is egyértelmű volt, hogy sokan elégedetlenek azzal, ahogyan az önkormányzat eddig működött. A mi elképzelésünk egy teljesen új szemléletű önkormányzatiságra vonatkozik, erre kaptunk felhatalmazást és ezt fogjuk megcsinálni.

Kiss egyébként már hétfőn el is kezdte a munkát, Bús Balázs leköszönő fideszes polgármester ugyanis nemcsak gratulált ellenzéki kihívójának és legyőzőjének, de már találkozott is vele, hogy mihamarabb megkezdjék az átadás-átvétel folyamatát. Az újonc polgármester a politikában, sőt Óbuda képviseletében sem tapasztalatlan. Kiss László az MSZP tagja, 2014-ben egyéni képviselőként szerzett mandátumot az Országgyűlésben, 2018-ban azonban Szabó Tímea mögé állt be ő maga és pártja, így azóta önkormányzati képviselőként dolgozik Óbudán. Most pedig összellenzéki polgármestere lesz a kerületnek.

Azt mondja, arra azért nem számított, hogy a választást követő első napja hosszabb lesz, mint a kampánynapok, amiben szinte végig az utcán voltak, de mindezt nem panaszként fogalmazta meg, éppen erre a munkára jelentkeztek. Az új óbudai önkormányzati alakuló ülése ceremoniális jellegű lesz, nem szakít a hagyományokkal ebben, főként mert úgy látja, hogy „az alacsony morális szintre süllyedt kampány” után az óbudaiak végre békét és nyugalmat szeretnének.

Ez nem jelenti azonban azt, hogy késlekedhetne az óbudai szerződések átvilágítása, ezt is megkezdik, ahogyan az önkormányzati bérlakás-kataszter létrehozását is. Kiss szerint az első lépések között ezen, a bérlakások, valamint a kerületi árvízvédelem területén kell megtörténniük, de szeretne rövid időn belül kézzel fogható eredményt felmutatni az új óbudai gyermekorvosi szakrendelő létrehozásában és, úgy általában az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésében is.

A megválasztott polgármester azt is mondta, egy biztos: minden nyilvános lesz, az önkormányzat döntései nem titkolhatók tovább. „Nekünk nincs mit rejtegetnünk, mindenre válaszolunk, szeretném ezt az önkormányzatot nemcsak a szó szimbolikus, hanem valódi, fizikai értelmében is kinyitni.”

IV. kerület: lila köd helyett azonnali parkosítás és orvosi ellátás

Még az optimista szcenáriónál is jobban alakultak a vasárnapi eredmények, ami azt jelenti, hogy Újpest tényleg változást akart, mondta Déri Tibor. A Momentum fiatal politikusa váltja ugyanis Wintermantel Zsoltot a főváros IV. kerületének élén. Annyira nyert itt az ellenzéki összefogás, hogy a regnáló fideszes polgármester és jelöltjei egyetlen választókerületben sem szereztek mandátumot. A képviselő-testület úgy néz ki, hogy 14 egyéni választókerületi képviselőt ad az összefogott ellenzék, Wintermantelék a 6 kompenzációs mandátumot kapták meg. Ez az eredmény mindenkit meglepett, Déri ráadásul több mint 5 százalékpontot vert rá Wintermantelre, aki már gratulált kihívójának.

Déri szerint ez a felhatalmazás „hatalmas”, úgyhogy most mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy ne csak az elvárásoknak feleljenek meg, hanem az összes elképzelésüket megvalósítsák. Első teendőként a járóbeteg-szakellátás helyretételét, újratervezését, a várólisták minimalizálását, a rendelési idők növelését említette. Ehhez egészségpolitikusokat, szakembereket akar a kerületbe hívni a polgármester. Ezen kívül:

azonnal egyeztetést kezdeményezünk Karácsony Gergely főpolgármesterrel a parkosítás témájában, van ugyanis konkrét elképzelésünk arra, hol és hogyan lehetne Újpesten parkerdőt létrehozni, és ez a projekt a metróberuházást sem akadályozza.

Hasonlóképpen a Duna-part rendezése is sürgető a kerületnek, „nem pihenünk egy hétig sem”, mondta. Déri szerint is pont ezek az elképzeléseik, pontos, elérhető, kézzel fogható terveik alapozták meg a sikert, az utolsó napok helyi közhangulata már biztató volt, vasárnap pedig bebizonyosodott, hogy ezt akarják az újpestiek. „A csillagok állása is kedvezett, a kerületiek felhatalmazása adott, most itt az idő bizonyítani”, fogalmazott.

VI. kerület: polgármesteri autóból mobilgyógyszertár

A nagy várakozás nagy nyomást is helyezett Soproni Tamásra, aki egy kemény kampányt követően bevette Terézvárost. A Momentum politikusa szerint ő jobban aggódott az eredmények miatt, mint a környezete, de ez is hajtotta, és tényleg úgy érzi, hogy Budapest egyik legjobb kampányát sikerült összehozniuk.

Hogy mivel? Szerinte a folyamatos utcai jelenléttel, a kopogtatással, meg az innovatív ötleteikkel. Ugyanakkor nemcsak a főváros VI. kerületét eddig irányító, fideszes Hassay Zsófiát érte negatív kampány, bírálták őt Soproniék vagyongazdálkodási ügyekkel, de kaptak is támadásokat, amire közvetlenül kellett reagálniuk. Soproni azt mondta, ezt is az utcán tették, vagy épp ajtóról ajtóra jártak, ismertették elképzeléseiket és azt, hogy igenis képesek és felkészültek Terézváros irányítására.

Meggyőződésem, hogy ezzel az ellenzéknek is példát mutattunk arra, hogy ha van kampány, lehet nyerni is.

És hogy mit kezd a képviselő-testületbe így is bekerülő Hassay Zsófiával az újonc polgármester? A kerület érdekében együttműködést remél, és noha hétfőn, amikor az Index elérte, a leköszönő kerületvezető még nem fejezte ki gratulációját, Soproni bízik benne, hogy lenyugszanak a kampány kedélyei és lesz lehetőség közös munkára. Persze ehhez jó néhány szimbolikus és tartalmi lépést kell rögtön megtenni,

Soproni első dolga polgármesterként az lesz, hogy visszaadja azt a szolgálati autót, amit eddig Hassay használt, mert mint mondta: abból mobilgyógyszertárat és mobiltaxit szeretne létrehozni az időseknek.

Én meg be tudok sétálni a hivatalba.

Átláthatósági rendeletet is tervez az első ülésre, és átvilágítást kezdeményez a kerületi vagyonkezelőnél is. Ezen kívül is vannak tervei, háromszáz új szeméttárolót helyeznének ki az utcákra, mert szerinte ezek hiánya az egyik oka annak, hogy koszos a kerület. Elkezdődik az intenzív fásítás, parkosítás tervének kivitelezése is, de ez hosszabb időt vesz majd igénybe.

VII. kerület: nagytakarítás kezdődik, minden értelemben

Bizonyos mértékig persze meglepődtem, de az utolsó napokban azért már lehetett érezni, hogy felfokozott várakozások vannak a kerületben, mondta Niedermüller Péter, aki váratlanul igen nagyot nyert Erzsébetvárosban. A DK politikusa, újonc polgármestere szerint a Borkai-ügy is sokakat megrázott a VII. kerületben is, elsősorban időseknek volt ez túl sok.

Niedermüller szerint vasárnapig aktívan kampányoltak az utcákon, közterületeken, és szerinte sikerült megértetni az emberekkel, hogy az legfőbb politikai céljuk a fideszes kerületvezetési modell leváltása, azaz a valódi változás. És hogy mindebbe sem Moldován László, sem Hunvald György nem „zavart be”, azt a polgármester annak tulajdonítja, hogy sikerült átadniuk, elmagyarázniuk, hogy ők egy csapatban gondolkodnak, közös terveik vannak, amit közösen akarnak és tudnak megcsinálni.

Ebben nemcsak a pártok szövetségének előfeltételeként lefektetett alapértékek és célok, hanem a civilek bevonásának határozott szándéka is benne van, hiszen befogadó, az állampolgárokkal közös döntéseket hozó önkormányzatot hozunk létre.

De vajon belefér-e Vattamány Zsolt is? A fideszes politikus már felhívta Niedermüllert, még a választás éjszakáján gratulált, és ugyan előrevetítette, hogy hiába került be a testületbe kompenzációs listáról, visszavonul a politikától, az új polgármester szerint ezt még átgondolhatja, és ha tenni akar Erzsébetvárosért, az ott élőkért, akkor abban el tud képzelni partnerséget elődjével is.

Niedermüller ugyanakkor teljes átvilágítással kezdi a munkát, mert

9 év után csak úgy lehet érdemben döntéseket hozni, ha végre tisztán fogunk látni Erzsébetváros vagyona, szerződései, és eddigi gazdálkodása ügyében.

Az elszámoltatás-gyanús javaslatot több másik is követi, az erzsébetvárosi vezetés első dolga a már meglévő, hatályos rendeletek betartására vonatkozó intézkedések meghozatala lesz. A köztisztaságra, rendre vonatkozó szabályok ugyanis a VII. kerületben is hatályosak, ezeket el kell kezdeni betartatni, és így a közterületeket végre kitakarítani, magyarázta Niedermüller, aki szerint már pusztán ezzel lehet javítani a kerületben élők életminőségén.

A polgármester fel akarja mérni az önkormányzati bérlakásállományt is, valamint az ingatlanok állapotát, mert a lakhatás komoly probléma, és eddig senki sem látott rá ezekre az adatokra. Ezután pedig a bulinegyedre vonatkozó vállalásaik kerülnek napirendre.

Van programunk, méghozzá megvalósítható tervünk Belső-Erzsébetvárosra. Ez a program nem eltaposni, felszámolni akarja a bulinegyedet, hanem az esztelen ivászat helyszínéből egy élvezhető, élhető kulturális negyedet fogunk létrehozni.

VIII. kerület: párbeszéd és lakbértámogatás jön

A legtöbben esélytelennek tartottak bennünket a győzelemre, de a politikai rágalomhadjárat megtöbbszörözte az erőnket és a lelkesedésünket

– értékelte a győzelméhez vezető utat Pikó András. Az újdonsült józsefvárosi polgármester szerint a kampányuk alatt 30 ezer választóval kerültek közvetlen kapcsolatba a kopogtatásaik során:

Személyesen fogtunk kezet velük, beszélgettünk a kerület jövőjéről. Ez volt a nem várt siker kulcsa – személyes közelségbe vittük az emberekhez a politikát, és ezzel a korábban nyerhetetlennek hitt egyéni választókörzeteket és a polgármesteri címet is meg tudtuk nyerni. Meglepetés-győzelem, de nagyon megdolgoztunk érte.

És hogy mit tervez Pikó? Annyi biztos, hogy kapcsolatban marad a kerületiekkel, akiket az elmúlt hetekben megismert. „Az év végéig minden józsefvárosi negyedben lakossági fórumot tartunk – így folytatjuk a megkezdett párbeszédet. Kereshető formában nyilvánosságra hozzuk az összes önkormányzati szerződést, és megszüntetjük a közpénzen folytatott pártpropagandát a józsefvárosi újságban. Őrzött és ingyenes nyilvános wc-ket nyitunk, és elkezdjük egy új, igazságos lakbértámogatási rendszer kidolgozását.”

IX. kerület: lakossági szolgálatba állítják a hivatalt

A politikusi szakma nem a pihenésről szól, mondja, és tény: noha volt oka ünnepelni, Baranyi Krisztina nem csak a buli miatt nem aludt sokat a választás éjszakáján. Hétfőn reggel ugyanis Ferencváros megválasztott polgármestere azonnal a Polgármesteri Hivatalba indult. Még nem úgy. Baranyiékhoz eljutott ugyanis a hír: Bácskai János leköszönő polgármester mindenkit szabadságra küldött.

A független, de összellenzéki támogatottságú Baranyi azt mondja, szükségesnek tartotta, hogy személyesen is odamenjen, és így felhívja a nyilvánosság figyelmét arra, hogy szerinte törvénytelenségek leplezésére szolgáló iratmegsemmisítés, afféle nagytakarítás állhat a szabadságolások mögött.

Az eredmények egyébként még őt is meglepték, reménykedett a győzelmében, a ferencvárosi közhangulat is erősítette ebben, de ilyen arányokra még Baranyi sem számított.

Minden álmunk valóra vált ezen a téren, még a legjobboldalibbnak tartott körzeteket is el tudtuk hozni

– mondta, és noha korábban egyszer már posztolt arról, hogy számára az ellenzéki együttműködés legvállalhatóbb formája az lenne, ha Pál Tibor, a korábban vitás MSZP-s politikus nem jutna be kompenzációs listáról, mert olyan sok egyéni képviselői helyet sikerülne elhozni, most, hogy ez meg is történt, Baranyi bízik a testület együttműködési lehetőségeiben.

A sikert az intenzív utcai kampányuknak és annak tudja be, hogy a fideszes polgármester amortizálódott az elmúlt évek botrányaiban.

Az Illatos úti vegyi anyagok, a parkolási botrány, a haveri kör lakásigényeinek kiszolgálása sokak nemtetszését váltotta ki, a kerületi előválasztás pedig ráirányította a figyelmet a kerületi közügyekre. Egyre többeknek vált nyilvánvalóvá, hogy ez az önkormányzat nem a kerületiekért dolgozik, és ezen változtatni akartak.

Baranyi Krisztina még a gratulációkra sem tudott válaszolni, és egyelőre csak kapkodja a fejét az események miatt. Például, hogy hétfőn rögtön meg is hívták Monorra, ahol egy SZISE – FTC-Rail Cargo Hungaria NB I.-es női kézilabdameccsen végezhette el a kezdődobást kedden este.

Döbbenetes a megkeresés, mondtam, hogy még nem is jogerős a választási eredmény, hivatalosan még nem is vagyok polgármester. De annyira erősködtek, hogy menjek, hogy azt mondtam: jó, de én két méternél távolabb nem tudok dobni…

https://www.facebook.com/baranyikrisztinakepviselo/videos/472198503507816/

Két méternél azonban jóval távolabbra lát már és elég nagy dobásokat is tervez az újonc polgármester, hiszen abban már biztos lehet, hogy a stabil többség nemcsak a döntések meghozatalát segíti, hanem az ügyek nyilvánosságát is:

Minden nyilvános lesz, ehhez alapjaiban szervezzük át az önkormányzatot, a hivatalt. Ez az elsődleges feltétele minden későbbi intézkedésnek. Az a célom, hogy azonnal érezhető legyen a szemléletváltás, hogy a haveri kör, az oligarchák, a csókosok érdekképviselete helyett ez valóban az állampolgárokat szolgáló önkormányzatként működjön a továbbiakban. Hogy el lehessen érni, hogy szolgáltasson és hogy megfeleljen az igényeknek. A szervezési kérdéseket megfelelő szakemberekre bízom, szakmai munkacsoportokat hozunk létre. De vannak azonnali, kézzelfogható intézkedések is, így a köztisztaság ügye, a takarító gépek beszerzése, valamint a hétvégi takarítás megszervezése, amelyek nem tűrnek halasztást.

Baranyi ezen túl említette még azt az önkormányzati bérlakás-felújítási programot, amely ugyan jelenleg is létezik, de azonnali átcsoportosítással forrást kell biztosítani arra, hogy rövid időn belül érezhetően enyhüljön a ferencvárosi lakhatási válság. És, mint mondta, a munka java még csak most következik.

XI. kerület: a tizenegy pontos program a közös ideológia

Nagyon őszintén bíztunk abban, hogy nyerünk, mert voltak olyan objektív adatok – amelyek egyébként a Fidesztől szivárogtak ki, hiszen nekik volt erőforrásuk arra, hogy hetente monitorozzák a közhangulatot –, amelyekből következtethettünk arra, hogy jobban állunk, állítja László Imre. A DK-s politikus, aki a XI. kerület összellenzéki polgármestere lett vasárnap, azt mondja, arra azért nem számítottak, hogy ilyen arányú lesz a siker, főként azért, mert óriási ellenszélben, tizedannyi erőforrással kampányoltak, mint Hoffmann Tamás és csapata. A fideszes polgármester mindent bevetett, ajándékcsomagok, krumpli, LED-villanykörte, de még edényfogó is előkerült a kampányban, László Imre azonban a fordulatot az éppen ellene felhozott szexuális visszaélés, sőt erőszak vádját megfogalmazó botrányban látja.

Az újonc polgármester szerint kontraproduktívnak bizonyult ez a karaktergyilkossági akció, és nem pusztán azért, mert ő tagadta a vádakat.

Ez önmagában nem lett volna elég, akkor még csak két állítás volt egymással szemben, de aztán az egészségügyi cég ügyvezetője nyilvánosan cáfolta, hogy ilyen esetről tudomása lett volna, és mivel a vád abszurditása az engem személyesen ismerőket is sorra nyilvános kiállásra késztette, annyira visszafelé sült el a dolog, hogy még a kormányzati média is befejezte ezt a kísérletet.

Ugyanakkor László azt is mondta, kampánycsapatának már augusztusban a birtokába került egy fideszes programterv, amelyben szórólapok kiadásának sorrendje szerepelt, és az szeptember 30-ra egy „piszkos ügyek” címszavú kiadványt ígért. Így amikor a László Imre által brutálisnak nevezett vád robbant, azt tudta mondani: „Fiúk, egy napot késtetek”.

László Imre szerint nem ez volt azonban a fókusz, saját kampányukat folytatták, a siker kulcsa pedig az volt, hogy folyamatosan keresték fel az embereket, utcafórumok, kopogtatások alkalmával ismertették az elképzeléseiket.

Azt a tizenegy pontot, ami a közös, egyezményes programunk, és amit ezzel a megnyugtató többséggel végre is fogunk hajtani a kerületért.

A DK-s politikus azt mondja, a polgármesteri tisztség nem pártfunkció, ő nem egyetlen párt kinyújtott csápja, hanem hat párt áll mögötte a már előre kidolgozott program végrehajtásához, ezért nem fogja engedni, hogy bármilyen pártpolitikai vagy kerületen kívüli érdek befolyásolja a képviselő-testület munkáját, döntéseit.

Ez a program a közös ideológiánk, ennek kell megfelelnünk és senki másnak, csak a kerületieknek.

Hoffmann Tamás egyébként hétfő délután gratulált László Imrének, és még a héten megkezdődik az átadás-átvételi folyamat is. Ami az első dolga lesz polgármesterként az az, hogy szó szerint elérhetővé teszi az önkormányzatot, mert mint mondta, korábban kórházigazgatóként is, most polgármesterként is fontosnak tartja a párbeszédet, és azt, hogy fogadja azokat, akikért felel.

XIV. kerület: rapid akadálymentesítés és több fejlesztés a cél

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 17 éves önkormányzati, városvezetői – korábbi kerületi polgármesteri, főpolgármester-helyettesi – tapasztalattal nem kell kérnem a zuglóiak türelmét, mondta Horváth Csaba. Az új XIV. kerületi polgármester már a választás másnapján elkezdte a munkát és a tárgyalásokat, természetesen elődjével, Karácsony Gergellyel még ezen héten, várhatóan csütörtökön lebonyolítják az átadás-átvételi procedúrát is.

Az MSZP-s „újonc” polgármester, aki ugyanakkor korábban már a II. kerületet is vezette, most összellenzéki támogatottsággal rendelkezik, így bizakodó a XIV. kerület lehetőségeivel kapcsolatban. Kampánytémájuk is volt, hogy elsősorban Zugló közigazgatási határain túlnyúló, régóta húzódó ügyekben fog lépni a következő hetekben. A Bosnyák tér felújítása, a Thököly út kérdése és a főváros jövő évi költségvetését érintő tárgyalások következnek, mondta.

Az elmúlt öt évben Zugló egy forint fejlesztési forrást sem kapott a fővárostól, ami tarthatatlan. Karácsony Gergelynek nem kell részrehajlónak lennie ahhoz, hogy a jövő évi büdzsében prioritást kapjon végre a kerület, így ezekkel a tervekkel készülünk, ezeket készítjük elő már most.

Horváth azt is mondta, vannak nagyon sürgető kérdések, két dologban pedig már a hivatalba lépését követő napokban intézkedni akar, az egyik az Örs vezér téri lépcsősorok akadálymentesítése, amit Zugló eddig is tervezett és amihez kérte a főváros segítségét, ám az eddig nem mutatott hajlandóságot. Most ez várhatóan változik, Horváth pedig a kerületi lakhatási és szociális ügyekben kíván még rövid úton intézkedni, a téli idő beállta előtt családok lakhatását kell megoldaniuk, mondta.

XVIII. kerület: romeltakarítás és kármentési terv

Így készültünk, mert a XVIII. kerületben élők között már évek óta elég nagy elégedetlenség volt, mondta Szaniszló Sándor. Az új, MSZP-s polgármester szerint ebben a városrészben a nem váltás volt a kérdés, hanem annak aránya, de az, hogy egy valódi, hét párti szövetség jött létre, közös értékekkel és tervekkel, meggyőzte a kerületieket arról, hogy ez a döntés- és működőképes alternatíva. Így nyertek el a helyi választókerületi mandátumokból 12-őt, ami stabil többséget jelent, ahogyan Szaniszló előnye is Ughy Attilával szemben.

A leköszönő fideszes polgármester nyilvánosan is gratulált Szaniszlónak, egy nyilatkozatában pedig a Borkai-ügyet nevezte meg a vereség okaként. Csakhogy Szaniszló szerint, akinek két évtizedes önkormányzati és több ciklusos alpolgármesteri tapasztalata van, Pestszentlőrinc-Pestszentimre esetében másról volt szó, és hogy pontosan miről, azzal most fognak szembesülni:

A legelső és legnagyobb feladatunk sajnálatos módon éppen az, hogy felmérjük, mit vettünk át. Mert amennyi adatunk van, abból úgy látjuk, hogy teljesen üres a kassza.

Szaniszló szerint óriási problémákkal néz szembe a kerület, mintegy 6 milliárd forintnyi kötelezettségvállalással fogják átvenni az irányítást úgy, hogy arra nincs fedezet. Konkrétumokat is mondott, elbontották a lőrinci sportcsarnokot, annak csak a torzói állnak, és mintegy 3 milliárd forintos kötelezettség tartozik hozzá. Elmaradt három iskola felújítása a kerületben, ami szintén mintegy egymilliárdos kötelezettségvállalás, továbbá egy rehabilitációs területre is milliárdos kiadást vállalt az előző kerületvezetés, az elnyert pályázati forrásokból pedig állítólag százmilliós tételben költöttek különböző rendezvényekre, a folytatás mégis kérdéses.

Szaniszló állítja, ezek és más ügyek miatt nincs idejük az ünneplésre, mert már a választás napját követően kihullottak csontvázak a szekrényből. Például, hogy a távozó fideszes polgármester bizonyos kampányrendezvényeit információi szerint közpénzből finanszírozták, pontosabban több hónapos lejáratú számlák keletkeznek majd az önkormányzatnak ezekből.

Számomra tehát az első feladat az elődöm kampányköltségeinek és a hátrahagyott adósságoknak a kezelése lesz.

Szaniszló szerint ugyanakkor őt kifejezetten erre fogadta fel, ezzel bízta meg a lakosság: a rendrakással. A kerületben nem személyes lejáratások, klasszikus negatív kampány zajlott, hanem az önkormányzat gazdálkodását és anyagi helyzetét érintő tényeket ismertettek, így a most megválasztott testületnek elemi érdeke ennek a gazdálkodásnak a teljes körű tisztába tétele, a kármentés. Szaniszló azt is mondta:

Ha kérhetünk valamit karácsonyra, akkor az az, hogy decemberben is tudjunk fizetéseket adni a dolgozóinknak, és tisztán lássunk addigra mindent. A romeltakarítás és a kármentés minden másnak az alapja.

Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index

Index