Az egrest, más néven a köszmétét május végén, félig érett állapotban szüretelik, ezért íze igen savanykás. Ilyenkor önmagában, nagy mennyiségben fogyasztani nem érdemes, azonban más célból kifejezetten ajánlott.

Hőkezelés hatására kifejezetten finom étel készülhet belőle, például mártás, kompót, dzsem vagy gyümölcslé. Tisztítása kissé macerás, de megéri bajlódni vele, ugyanis rendkívül egészséges. Nemcsak A-, B1- és C-vitamin található benne, hanem gazdag káliumban, kalciumban és foszforban is. Emellett citromsav és szőlőcukor képződik benne. Nagy mennyiségű pektintartalma miatt, igen jó zselésítőnek bizonyul.

A félig érett szemek felhasználása nem csak nyáron ajánlott – hiszen rendkívül üdítő mártások és levesek készülnek belőle – télire is tartalékolhatunk egy keveset, ugyanis mélyhűtőben sokáig eláll.

Amennyiben szeretnénk szemezgetni az érett egresből kicsit várnunk kell nyár közepéig-végéig, amíg igazán megérik. Ebben a formában már magában is finom, azonban így könnyebben sérül, ezért nehezebben szállítható, illetve tárolható.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Shutterstock