Felkavarta az indulatokat a múlt csütörtöki ítélet, amelyben Fehéroroszországban két év börtönre ítélték a 28 éves Kacjarina Andrejavát és a 24 éves Darja Csulcavát, akik a lengyel közszolgálati televízió által működtetett, Belsat nevű, Fehéroroszországban sugárzó csatorna újságíróiként a tavalyi fehérorosz tüntetésekről tudósítottak.

Ez volt az első büntetőjogi ítélet, amelyet az augusztus 9-én tartott elnökválasztás óta tartott Lukasenka elleni tömeges tüntetések kapcsán hoztak meg. Helyi jogvédők szerint a per egyértelműen politikai indíttatásból zajlott, felszólalt ellene Andrzej Duda lengyel elnök is.

Az államfő az állampolgári jogok megsértéseként tekint az ítéletre – közölte csütörtökön a varsói elnöki hivatal külügyi megbízottja.

euronews

Andrzej Duda arra utasította a Fehéroroszországban akrediált lengyel diplomatákat, hogy adják át a fehérorosz félnek az ő „határozott tiltakozását a szólásszabadság és az állampolgári jogok megsértése ellen”, valamint hívják fel Minszket az üldöztetések azonnali beszüntetésére, a foglyok szabadon bocsátására.

Szczerski aláhúzta: Lengyelország egyúttal arra hívja fel az európai uniós partnereit, hogy „szolidáris, következetes és határozott választ” adjanak az alapjogok és alapszabadságok újabb megsértésére.

Andrejava és Csulcava egyik közvetítésén látszódik egy verekedés is az egyik tüntető, a 31 éves Raman Bandarenka és az ellene fellépő hatóságok közt. Bandarenka az ellenzékiek szerint a rendvédelmiek miatt halt meg. A két nő tavaly november 15-én került őrizetbe.

mti

Hirmagazin.eu