Kékfrankos
A kékfrankos szőlőfajta, amelyből tipikusan tanninban gazdag, főszeres karakterű száraz vörösborokat készítenek. Hason nevei: többek közt Blaufränkisch, Blauer Limberger vagy Lemberger, Limberger, Franconia, Frankovka, Frankovka modra, Moravka. Magyarország legelterjedtebb vörös borszőlőfajtája.
A német név (Lemberger) Lemberg hercegségre utal a mai Szlovéniában, ami valamikor az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. A kékfrankosnak Kelet- és Közép-Európában egy felmérés szerint több mint negyven névváltozata van. Bulgáriában például a neve Gamé, és ennek alapján valamikor azt gondolták, hogy eredetileg a Gamay típus klónozása lehetett, de ma már igazi Vinifera változatnak tekintik.
Sopronban az a hagyomány, hogy nevét a Bonaparte Napóleon hódító seregében szolgáló katonák pénzéről kapta, a jobb borokat ugyanis a helyi gazdák csak az értékesebb kék színű régi francia papírpénzért mérték a katonáknak, a fehér színű háborús papírpénz nem kellett nekik. (A történet nem igaz: abban az időben még Sopronban és környékén is főleg fehérborokat készítettek és csak a filoxéravész után, a 19. század második felében tértek át a kékfrankosra).
Utódaik a kékfrankos fővárosának tartják Sopront, erre utal a 2005-ben útjára indított Kékfrankos Nyár rendezvénysorozat neve is. Sopronban mintegy 1140 hektáron termesztik és ezt a világ legnagyobb egybefüggő kékfrankos-ültetvényének tartják.
A soproniak nem egyedül büszkék a kékfrankosukra. A sopronival egy borvidéket alkotó, de a trianoni békeszerződéssel leválasztott északi Burgenlandot is szeretik az ottaniak Blaufrankischlandnak nevezni.
Szinonim név: Franconien noir, Limberger, Blaufränkische, Frankovka, Franconia nera, Morvka Frankinja cma, Nagy burgundi.
származása: vitatott, pontosan nem ismert, morfológiai bélyegei alapján c. orientális.
Termesztési értéke: középérésű, közepesen bőven termő, termésátlaga 11-12 t/ha, erős növekedésű, államilag elismert ( 1956) vörös borszőlőfajta. Fekvés s talaj iránt nem igényes (de gyönge-homoktalajföldben való), viszonylag fagy és szárazság tűrő, nem rothad, kevés zöld munkát igényel. Bora enyhen illatos (aszalt szilvára emlékeztető), testes, fanyar, savas karakterű, minőségi vörösbor. Klónja. G 379, klóntípusa Kt. I, további klónozása folyamatban van.
Felhasználási aránya 1973-1997 között: 9,39 %, az utóbbi években kissé növekvő, telepített terület 7254,0 ha.
A hajtás: fél merev-merev. .
A vitorla: nyitott, lapított, bronzos zöld, pókhálós, levelei domborodók, majd homorúak.
A szártag: a háti oldalon barnásvörös, a hasi oldalon barnás zöld, csupasz, csíkozott, alig hamvas.
A levél: ötszögletű, közép nagy-nagy, széles, tölcséres vagy kiterített, sima, szövete könnyen szakadó, sötétzöld, alig fényes, zsíros, tagolatlan vagy karéjozott. Karéjainak száma 0-5; vállöbleinek alapja s alakja ék alakú, melyet a lemez határol; oldalöbleinek alapja és alakja ék alakú; széle főrészes-csipkés, sekélyen bemetszett; felszíne s fonáka szőrösödő; erezete zöld; a levélnyél lilásvörös, csupasz, csíkos, középhosszú.
A fürt: vállas, tömött, közép nagy, átlagtömege 150 g; a bogyó gömbölyű, kicsi, átlagtömege 2 g, kék, pontozott, hamvas; húsa puha leves, olv; íze közömbös; héja feltűnően vastag.
Morfológiai szempontbó1 hasonló fajta: Zweigelt, Rubintos, Blauburger, Kék oportó.
Forrás: vithor.; wikipedia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Makó Kékfrankos
Tel: 0036705322177
E-mail: szerkesztoseg@hirmagazin.eu
Web: www.hirmagazin.eu
