Home Főhírek Gazdaság Kedvezőbb élelmiszerárak az olcsóbb tejtermékek miatt

Kedvezőbb élelmiszerárak az olcsóbb tejtermékek miatt

Állati takarmány Fehéroroszországban. Kép: ©FAO/Sergei Gapon

Új előrejelzések a gabonatermelés- és készletek mértékéről: új rekord várható 2018-ban

Állati takarmány Fehéroroszországban. Kép: ©FAO/Sergei Gapon

Róma, 2017. november 2. – Mérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak októberben, lekövetve a tejtermékek árának mozgását, így indexük 27 %-kal alacsonyabban zárt, mint minden idők legmagasabb értéke 2011 októberéből.

FAO élelmiszerár-index (176,4 pont), amely az alapvető élelmiszer árak nemzetközi változását követi nyomon hónapról hónapra, 1,3 %-kal csökkent szeptemberhez képest – bár még így is 2,5 %-kal magasabb a tavaly októberinél.

A tejtermékek ára csökkent leginkább, 4,2 %-kal, idén május óta először. Úgy tűnik, a beszállítók inkább kivárnak a Csendes-óceán térségéből érkező új szállításokra, továbbá az Európai Unióban az alacsony kereslet ráadásul bőséges készletekkel párosul, így a vajért és a teljes tejporért lényegesen kevesebbet fizettek a nemzetközi piacokon.

A növényi olajok is olcsóbbá váltak 1,1 %-kal a szeptemberi értéket véve alapul; főleg a pálma- és szójaolaj ára indult el lefelé a bíztató termelési kilátások hatására.

Valamelyest olcsóbb lett a cukor is a legfontosabb exportőr ország, Brazília valutájának gyengülése miatt, és azért is, mert az Európai Unióban és Oroszországban is jó cukorrépa termés várható.

Intenzívebbé vált a verseny a sertéshús-exportőrök között, miközben a kereslet inkább visszafogott, így a húsárak alig 1 %-kal bár, de csökkentek.

A gabonaárak kicsit erősödtek, főként a rizs magasabb árú jegyzése miatt.

Rekordmennyiségű gabonatermelés

A 2017-es év gabonatermelése globális szinten meghaladja majd az azt megelőzőt, olvasható a FAO frissítettGabonakészletek és –igények gyorsjelentésben.

A szemestakarmányok rekordmennyiségben állnak majd rendelkezésünkre köszönhetően a termelésbővítésnek Dél-Amerikában és Afrika déli csücskében. Ezzel szemben a búzatermelés a csalódást keltő amerikai aratás miatt kevesebb lesz 2016-hoz képest. A globális rizstermelés mennyiségében várhatóan nem változik.

A FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, becslése szerint a következő évben 1 %-kal bővül a világ gabona felhasználása, és még így is rekordnagyságú gabonatartalékok várhatók a 2018-as szezon végére.

Az exportkészletek bőségessége miatt marad a legnagyobb exportőrök közti erős verseny. Összességében pedig a kukorica, cirok és rizs kereskedelmének mennyiségi növekedése ellensúlyozza a búzánál valószínűsített csökkenést. 

Forrás és további információ:

PLÁNTEK LEA
Kommunikációs és ENSZ kapcsolattartó
FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Iroda
lea.plantek@fao.org

+36 1 461 2035

ElőzőEnnyit költenek egy menedékkérőre
KövetkezőRejtélyes felfedezés Óbudán: Óriási atombunkert rejt a föld
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás