hirmagazin_2015-08-04_072844
Augusztus 4-én kedden Szombathelyen rajtol és hat nappal később, augusztus 9-én vasárnap Budapesten ér véget Magyarország legnagyobb kerékpárversenye, a Tour de Hongrie. A 96 fős nemzetközi mezőny a hat nap során összesen 700 kilométert fog tekerni.
Kevesebb, mint három hónappal ezelőtt Polony István, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke jelentette be a jó hírt, miszerint hét év szünet után újra lesz Tour de Hongrie, amely zászlóshajója lehet a megújuló magyar kerékpársportnak.

Az elnök az esemény sajtótájékoztatón megerősítette: megkezdődött a sportág megújulása, amelynek első és legfontosabb feltétele a kusza szervezeti rendszer felszámolása volt. Polony István nagy reményeket fűz a Tour de Hongrie fejlődéséhez, megítélése szerint a Magyar körverseny idővel az országhatárokat is átlépheti, és összekötheti a Kárpát-medencében élő magyarságot – a határok átlépése a sportszakmai szempontok alapján is előnyös lehetne, hiszen így több, komoly hegyi szakasz is a Tour de Hongrie programjába kerülhetne.

Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kerékpársport bekerült a 16 kiemelt sportág közé, 2020-ig 2,8 milliárd forintos támogatásban részesül, ami komoly fejlesztésekre ad lehetőséget, a Tour de Hongrie megrendezését 20 millió forintos célzott támogatással segíti a magyar kormány.

A Tour de Hongrie mezőnye hazánk valamennyi régióját érintve hat nap alatt 700 kilométert tesz majd meg, a Szombathely–Keszthely–Balatonföldvár–Kecskemét–Abony–Karcag–Kékestető–Gyöngyös–Budapest útvonalon.

Forrás: mixonline; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu