Ha ki lehet mondani azt, hogy fekete, akkor ki lehet azt is mondani, hogy fehér?

Emberáradat szabadkőműves terrorja! Napjainkban az európai országok erőteljes bevándorlást szenvednek el, amely mostanság már rég nem arról szól, mint annak idején, amikor az emberek elmentek más országba, hogy igyák magát a tudást, amit Európa nyújthat.

Napjainkban a bevándorlás meglehetősen erőltetve van. A háttérhatalomnak ugyanis érdekében áll egy új háború kirobbantása megvezetett emberek által, akik menekülőre fogták azokból az országokból, ahol az iszlám dzsihád áldozataivá váltak.

hirmagazin_2015-08-04_072219

A szabadkőművesség terve már rég az, hogy Európát és az amerikai kontinenst, illetve az egész világot bevegye. Olyan szinten, hogy ahol a kultúra és demokrácia született, porig legyen alázva.

Ez nem valószínű, hogy egy összeesküvés elmélet, hiszen Wesley Clark az amerikai hadsereg volt tábornoka azt közölte, hogy “Európában nincs helye etnikailag tiszta országoknak”.

hirmagazin_2015-08-04_072205

 

A háttérhatalom terve első fázisban, hogy az illegális bevándorlás az erőszakos integrálódás, amely nem is biztos, hogy jót tesz az érintett embereknek. Ez után pedig következik az erőteljes asszimiláció. a problémával kapcsolatosan a nemzetállamok bele is avatkozhatnak a volt francia elnök Nicolas Sarkozy elnök szerint.

Észre sem vettük 2008-tól, hogy a szabadkőműves mozgalom indította a bevándorlók szivárgását Európába. Majd a pénzügyi válsággal volt mindenki elfoglalva és ezen idő alatt egyre jobban fokozódott az illegális bevándorlók száma az Európai Unióba.

Fontos szem előtt tartanunk, hogy olyan embereket kényszerítettek világszerte menekülésre, akik igazán nem is akartak menekülni.

hirmagazin_2015-08-04_072152

A gond az, hogy a menekült csoportokba bele vannak ékelődve az ISIS emberei is, akik vallási és terror szinten akarják bevenni Európát.

Mindenképpen figyelemben kell vennünk azt, hogy a jelenségnek nincs összefüggése a bőrszínnel. A Földkerekségen egyetlen emberfaj van: maga az EMBER! A bőrszín csupán a melanin tartalom változatosságát jelzi, amely az emberi faj tekintetében nem jelent semmit.

A vérmérséklet és a kultúra nem egyezik az Európára rászabadított emberáradatnál, amely a szabadkőműves terv egy része! A dokumentum film fontos! Fonosabb: 21:210-tól, amely választ ad a lényegre.

Forrás: YouTube