Forrás: MTI

Akiknek az év végével jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb-jük) azoknak a meglévő biztosítójuknál legkésőbb december elsején éjfélig kell felmondaniuk azt, a nagy alkusz cégek kedden legkésőbb 14 óráig fogadják el a felmondást – közölték a társaságok az MTI-vel.

Kedden a déli órákig lehet felmondani az alkuszoknál a kötelező biztosítást
A szerződésüket felmondóknak tudniuk kell azt, hogy az új biztosítóval az év utolsó napjáig is megköthetik a szerződést. Akik alkuszon keresztül intézik a kgfb-váltást, azoknak a felmondással egy időben az új szerződést is megkötik a közvetítő társaságok.

A biztosítás.hu ügyvezető igazgatója, Rácz István az MTI-nek elmondta, hogy kedden 12 óráig fogadnak el felmondást.
A netrisk.hu délután 2 óráig is elfogadja a felmondást, de csak akkor, ha az ügyfél korábban adott már ennek a cégnek alkuszi megbízást – mondta Sebestyén László vezérigazgató.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. is délután 2 óráig fogadja el a megbízást, de arra kéri az ügyfeleit, hogy azért maguk is küldjenek egy elektronikus levelet a meglévő biztosítójuknak arról, hogy felmondják a köztük lévő szerződést. Erről Németh Péter, a CLB kommunikációs és értékesítési igazgatója tájékoztatta az MTI-t.
Tavaly az év végi kgfb-kampányban 300 ezer autós váltott biztosítót. Idén ettől kevesebben lesznek, a biztosítás.hu becslése alapján 280 ezren, a netrisk.hu 200-220 ezer, míg a CLB 200-250 ezer váltóval kalkulál.

Új elem az idei kampányban, hogy az autósok – látva azt, hogy minden biztosító díjat emelt – akár a 2-3 ezer forintos díjemelést is elfogadták, és nem kerestek olcsóbb biztosítót.