Srebrenicán az egykori áldozatok rokonai és a mészárlás túlélői feszülten figyelték Radovan Karadzic hágai ítéletét. A Nemzetközi Törvényszék a tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és negyvenéves börtönbüntetésre ítélte a hajdani boszniai szerb elnököt.

 

Karadzic-ítélet

 

Egy megtört asszony szerint, mi mást adhatott volna bűneiért, mint az életét. Nem tudja, él-e még Karadzic családjából valaki, de ő egyedül van, senkije sincs már.

Az 1995-ös mészárlás helyszínén, a Potocari temetőben a 8700 legyilkolt bosnyák férfi és fiú sírja zarándok- és emlékhely is egyben.

– Ez a 40 év kész főnyeremény a számára, ahhoz képest amiket tett, amit megszervezett, amikre parancsot adott – véli egy bosnyák túlélő.

Hajagos Andrea, az Euronews Budapestről kiutazott tudósítója elmondta: az itt élő bosnyákok azért is bíztak abban, hogy az ítélet életfogytiglan lesz, mert úgy érezték, azzal talán – több mint két évtized után – sikerül lezárniuk a múltat.

Bosznia szerbek lakta részén, Pale egyik kocsmájában is a hágai ítéletet várták.

– A Karadzicra kiszabott 40 év börtön, azt hiszem, itt nem okoz problémát a szerbeknek. De a másik oldalon, a muszlim bosnyákok körében szerintem ezt keveslik. Attól tartok, a mostani hágai ítélet aligha javítja a szerbek és a bosnyákok közötti viszonyt – mondta el egy helyi szerb férfi.

Egy szerb nő szerint senki sem elégedett ezzel az ítélettel, és senkinek sem lesz jobb ettől ezután. Mindenki csalódott – vallja. Amúgy is sanyarú az életünk, ez az ítélet csak egy újabb csalódás nekünk.

Errefelé manapság is hősnek tartják az egykori szerb elnököt.

Forrás: euronews