Kitüntették a trolivezetőt, aki novemberben megmentette egy 18 éves lány életét.

A fiatal lány hirtelen szívhalál miatt lett rosszul, ami következtében leállt a keringése. A 77-es troli vezetője kezdte el az újraélesztését, amíg a mentők kiértek a helyszínre.

Nemrég Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzéséből derült ki: kitüntették a fiatal lányt megmentő férfit, Vaskó Sándort. Posztjában többek között így fogalmazott: Az ajándék azt fejezi ki, hogy büszkék vagyunk rá, milyen nagyszerű emberek dolgoznak a fővárosi közlekedésben.

https://www.facebook.com/karacsonygergely/photos/a.733864703313045/2881815845184576/?type=3

Sándor elárulta, 15 éve dolgozik a BKV munkatársaként, és most először vett részt ilyenfajta elsősegélynyújtásban. Nagyon sokan voltak a segítségére, a mentőorvos a kihangosított telefonon keresztül adta az instrukciókat, így a fiatal nőt életben tudták tartani a mentő kiérkezéséig.

Hátramentem, megnéztük, hogy van-e pulzusa, légzése – ekkor még volt. Egy utas közben már hívta a mentőket is, én pedig lehúztam az áramszedőket és értesítettem a forgalomirányítást. Az utasok leszálltak, csak 3 utas maradt a járművön, akiktől nagyon sok segítséget kaptam. Ugyanis észleltük, hogy a hölgy már nem lélegzik. A stabil oldalfekvésből ekkor hanyatt fektetve azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót.– mondta korábban Sándor a BKV – Szeretem csinálni Facebook-csoportnak.

(hvg.hu)