Budapest főpolgármestere az RTL Klub híradójának adott interjúban beszélt többek között a Liget-projektről, a Lánchíd felújításáról, valamint a fővárosi kerékpárutakról is.

Karácsony Gergely szerint felelőtlenség lenne úgy elkezdeni a Lánchídon tervezett munkálatokat, hogy nem tudják, miből fizetik ki.

„Arra kell készülnünk, hogy a beruházás elkezdéséhez a főváros anyagi helyzetét is pontosan kell látnunk, jelenleg annyit tudunk, hogy a kormány el akarja vonni azt a pénzt, ami elég lenne ahhoz, hogy a Lánchidat mindenében felújítsuk” – fogalmazott a főpolgármester.

Mint mondta, a hidat folyamatosan vizsgálják, ahol kell, javítják, az átfogó szakértő véleményt pedig újra elkészíttetik.

„A Lánchíd fel lesz újítva, akkor is, ha beleroskadunk”

– tette hozzá.

Fürjes Balázs, a fővárosi beruházásokért felelős államtitkár korábbi nyilatkozata szerint az előző városvezetés elegendő pénzt hagyott a munkálatokra, a kormány pedig továbbra is biztosítja a megígért 6 milliárd forintot. Karácsony Gergely azonban azt mondja, a felújítás elkezdését jelenleg a kormány hátráltatja 34 milliárdos elvonással. Ezzel kapcsolatban igen, a Liget-projekttel kapcsolatban azonban nem hajlandó tárgyalni a kormánnyal.

„További épületek építését nem támogatjuk, ez egy elvi kérdés”

– mondta a főpolgármester.

A riporter kérdésére, miszerint ki tudja-e jelenteni, hogy főpolgármestersége alatt a ligetben semmilyen olyan épület nem épül, amelynek most nincs lerakva az alapja azt válaszolta, hogy amennyiben a kormány tarja a szavát, ez így lesz. Ám hozzátette: amennyiben mégis megkezdik az építkezéseket, odaláncolná magát a kivágandó fákhoz.

Arról is beszélt , hogy csak szeptemberben dől el, melyik ideiglenes kerékpársáv marad meg hosszú távon is Budapesten, erről azonban az autós szervezettekkel is egyeztetnie kell. A pesti alsó rakpartot továbbra is lezárva tartják szeptember végéig, ám Karácsony nem szeretné, ha kizárnák teljesen a járműforgalmat a rakpartokról.

blikk / Hirmagazin.eu