Bírálta a miniszterelnök által kevéssel korábban bejelentett nemzeti konzultációt pénteki Facebook-videójában Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

Szerinte ez nem válságkezelés, hanem a magyar emberek hátba szúrása, a „nemzeti konzultálgatásra” fordított összeget pedig oda lehetne adni az embereknek, hogy „túl tudják élni a holnapot”.

Arról beszélt: félmillió az állástalanok száma, akinek van munkája, annak is csökkent a fizetése, ezért mindenki olyan mentőcsomagra várt, ami biztosítja a magyar emberek megélhetését.

Ebből a pénzből meg lehetne emelni az álláskeresési járadék összegét, akár ki lehetne pótolni a bajba jutott dolgozók, munkavállalók bérét, akár el lehetne engedni nyugdíjba azokat, akik 60 év felett elveszítik az állásukat – sorolta pártja korábbi javaslatait Jakab Péter.

A Jobbik elnöke szégyenletesnek nevezte, hogy „a miniszterelnöknek már megint nem a nemzet a fontos, hanem csak és kizárólag saját maga, még ilyen válságos időkben is”.

A címlapfotó illusztráció. 

Hirmagazin.eu