forrás: hirado.hu

Súlyos etikai kérdéseket vet fel a születendő gyermek nemének előzetes meghatározása. A spermiumok szétválogatása, amivel nagy valószínűséggel eldönthető, hogy fiú vagy lány legyen az ivarsejtek egyesüléséből, létező és már több országban alkalmazott módszer. Magyarországon tilos az ilyen beavatkozás, amivel nem minden hazai orvos ért egyet.

 Jó lenne válogatni a spermából, mondják orvosok

Továbbra is fontosnak tartaná több magyar orvos, hogy a szülők Magyarországon is előre meghatározhassák születendő gyermekük nemét. Az ehhez szükséges orvosi módszer hazai támogatottsága nem tűnt el a szakmából az augusztusban elhunyt Czeizel Endre genetikus halálával, aki korábban próbálta keresztülvinni az eljárás engedélyezését – mondta a hirado.hu-nak az egyik nagy budapesti kórház volt osztályvezető főorvosa.

Igény lenne rá

Az új emberi lény nemét már a fogantatás pillanata előtt nagy valószínűséggel eldöntő beavatkozás lényege, hogy az eltérő típusú kromoszómákkal rendelkező spermiumokat szétválogatják – ha a női petesejttel X-kromoszómás hímivarsejtek egyesül, akkor lány, ha Y-kromoszómás, akkor fiú születik.

A hirado.hu-nak nyilatkozó, negyven éve praktizáló orvos szerint több előnye is lenne, ha a több más ország – például az Egyesült Államok – mellett a módszert Magyarországon is alkalmazhatnák.

Mint hangsúlyozta, nagyon sok olyan párral találkozott, akik megmondták neki, ha biztosan, vagy majdnem biztosan tudnák, milyen nemű utóduk születik, akkor vállalnának még egy gyereket. Ezek főleg olyan családok, akiknek két-három azonos nemű gyermekük van már. A szakember azt is hangsúlyozta, tapasztalatai szerint attól nem kellene félni, hogy ezzel a lehetőséggel eltolódna a nemek aránya, mert Kínával ellentétben, Magyarországon már nincs kizárólagos fiúkultusz, akinek addig csak fiai születtek, jellemzően azt szeretné, ha a következő gyereke kislány lenne – tette hozzá.

Szabálytalanságok is megelőzhetők lennének vele, véli a szakember

A szakember szerint a módszer melletti további érv, hogy a születendő gyermek neme beavatkozás nélkül sem csak a véletlenen múlhat, ugyanis lehetnek olyan férfiak, akiknek egyik spermiumtípusa „dominánsabb, erősebb, gyorsabb”, így nagy eséllyel lényegesen nagyobb számban képesek csak lányt vagy csak fiút nemzeni. (Ez nem azt jelenti, hogy a másik fajta kromoszómát hordozó hímivarsejtjeik hibásak lennének.) A spermiumaik szétválogatásával tehát lényegesen megnőne az esélyük, hogy különböző nemű gyerekeik legyenek.

A spermiumok szétválogatása megelőzhetné azt a nem megengedett, mégis elő-előforduló gyakorlatot, hogy a lombikbébi-kezelések során már a megtermékenyített petesejteket kezdik el szétválogatni, és csak olyat ültetnek be, amelyikből a szülők kívánásának meglelő nemű gyerek születik.

Mint a szülész-nőgyógyász mondta, természetesen az eljárásnak komoly anyagi vonzatai vannak, de egy ilyen befektetés megtérülne azzal, hogy több gyermek születne.

Czeizel Endre egy korábbi videóelőadásában azt mondta, számára jogi abszurd, hogy a magyar törvények nem engedik meg a születendő gyermek nemének eldöntését, miközben a 12. hétig meg lehet szakítani egy terhességet, és ezzel elpusztítani egy emberi életet. „De azt, hogy akinek már három fia van, és szeretne egy kislányt, annak nem engedik meg, szerintem ez disznóság” – fogalmazott a genetikus.

Súlyos etikai kérdéseket vet fel

A születendő gyermek nemének meghatározása alapvető etikai kérdéseket vet fel, és ahogy a szabályozási különbségek is mutatják, az erről folyó vita kimenetele társadalmanként eltérő lehet. A magyar törvénykezés által is átvett 1997-es európa tanácsi egyezmény szerint a gyermek nemének megválasztására nem elfogadható az orvosi segítséggel végzett reprodukciós technikák alkalmazása, kivéve, ha a cél egy nemhez kötötten öröklődő súlyos betegség elkerülése. Az egyik legfontosabb ellenérv, hogy a nem gyógyító jellegű beavatkozás, mely a születendő gyermek nemének megválasztására irányul, az emberi lényt eszközzé, egyszerű biológiai anyaggá alacsonyítja, egyben ellenkezik az emberi méltóság védelmének elvével.