Karácsony Gergely versenybe szállna az újraválasztásért 2024-ben. Addig is a főpolgármester célja, hogy a ciklus második felében programjának minél több elemét végrehajtsa, majd ezt követően kérje újra a budapestiek bizalmát.

Ebben számít valamennyi ellenzéki párt támogatására. Hozzátette: biztos benne, hogy az ellenzék akkor is közös jelölteket állít majd.
A Párbeszéd leköszönt társelnöke a most kezdődő parlamenti ciklusról is kifejtette véleményét. Úgy vélte, hogy annak első fele az ellenzéki erők rivalizálásáról szól majd, de az összefogás több elemében megmarad. Pártjának, a Párbeszédnek és az LMP-nek szorosabb együttműködésre kellene törekednie, mert mindkét párt a zöld szavazatokért küzd, és ez nem fenntartható – fogalmazott az Inforádió Aréna cimű műsorában a főpolgármester.

Viszont nem látja túl rózsásnak a főváros anyagi helyzetét. Éves szinten 50-60 milliárd forint hiányzik a főváros költségvetéséből, és a problémák olyan mértékűek, amelyeket racionalizálással, a szolgáltatási színvonal rontásával nem lehet kezelni. Emiatt is a kormányhoz fordult, mert véleménye szerint egy háború árnyékában egyre több gazdasági problémával küszködő magyar nemzetgazdaságot nem lehet tovább blokkolni azzal, hogy a kormány és a főváros nem tud értelmes párbeszédet folytatni.

Az egész beszélgetés itt tekinthető meg:

blikk, infostart, inforadio

Hirmagazin.eu