A korábbi évekhez képest duplájára nőtt az anyakönyveztetni kívánt nevek listája. Tavaly összesen 609 anyakönyveztetési kérvény érkezett a nyelvtudományi intézethez, ezek közül pedig 46 női és 21 férfinevet fogadtak el.

A nevek között szerepelt többek között a Mári Csuj, Rukkola és Szivárvány is, ám ezeket a neveket a

Nyelvtudományi Intézet nem javasolta anyakönyvezésre. Akadt olyan is, akit a 2020-as év ihletett meg: egy házaspár tagjai a Pandémia nevet szánták volna a kislányuknak.

Dr. Raátz Judit, az intézet tudományos főmunkatársa a Tényeknek elmondta, a nevek megítélése nem szubjektív, hanem jogszabályokat vesznek figyelembe. Például szem előtt tartják, hogy kizárólag a kiejtésnek megfelelő, átírt magyar helyesírással lehet bejegyezni egy nevet.

blikk

Hirmagazin.eu