Home Életmód Ezotéria: álomfejtés, jövendölés, gyógyítások Így sajátítható el a harmadik szemmel való látás

Így sajátítható el a harmadik szemmel való látás

A harmadik szem az energiatest szerves része – minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik-a homlok közepén helyezkedik el. Hogy milyen tisztán lát a személy az mind attól függ, hogy mennyire volt a lelke ezelőtti életében illetve életeiben tiszta, jóságos…

2015-10-08_065743

A harmadik szem látásnak 3 fázisa, lépcsője van.

1.Alapfokú látás:
foltok, színek látása. A betegséget képes behatárolni, az illető személy ottlététől függetlenül. Információt is tud szerezni, de ez nem minden esetben sikerül.

2.Középfokú látás:
ezzel a tudással egyre több ember rendelkezik. Ez a látás fokozatosan alakul ki. Ezen látók közel olyan képességekkel rendelkeznek mint a “tisztán látók”. Tisztán látják a szerveket, esetleg részletezni tudják, és már le tudnak informálni néhány dolgot.

3.Tisztán látás:
csak kevés ember rendelkezik ezzel. A harmadik szem látást ne tévesszük össze a látomásokkal és az aura látással. Az aura látás egyik foka a harmadik szem látásnak. Különben minden embernek van harmadik szeme, ez egészen kicsi korban működik is. A kisbabák lehetőséget kapnak arra, hogy lássanak. Mindenki tiszta lappal indul. Ez a képesség 3-4 éves korig tart, de van olyan kisgyermek, akinek megmarad a látóképessége. A harmadik szem egyes esetekben már az anyaméhben is működik. A magzatnál kb. 6 hónapos koráig fejlődik ki a harmadik szem. Ezt külső tapasztalat szerzésre használják fel a babák, akik a Teremtő Atyával kapcsolatban vannak.

Ő felméri a helyzetet, hogy a szülők megérdemlik e őt. Ha igen, akkor megszületik, ha pedig nem akkor lelkét felhívják /eltanácsolják/, és a kisbaba meghal. Ez bármikor megtörténhet a szülésig. A kisgyermekeknél a harmadik szem minek a hatására csukódik be? Isten akaratára és az önbüntető rendszer hatására. Vannak egyes esetek, amikor feloldozást kapnak. A harmadik szemet becsülni és védeni kell, mert pillanatok alatt jön, de ugyanígy távozik.

A harmadik szem nem játék. Bioenergiával működik, csak a tisztánlátók kaphatnak szféraenergiát. Ők több órán keresztül is képesek “nézni” mert újratöltődnek (öntöltődők). Sajnos azok akik nem öntöltődők, azoknak elég nagy gondot okoz a lemerülés. A harmadik szem túlterhelése és a bioenergiakészlet fokozatos nullán való léte agylágyulást, idegbénulást és halált is okozhat. Ez természetesen nem mindig van így, mert a büntető rendszerek is működnek.
Miért kell látni a harmadik szemmel?

A harmadik szem látás segíti az emberiséget a tudományos megismerésben. A harmadik szem az orvostudomány számára igen jelentős fordulópont lenne, de nem ismerik el ezt a képességet. A harmadik szem egy szimbólum amely mögött egy olyan képesség húzódik meg, aminek segítségével valaki nem a szemével hanem mint egy röntgenfelvétel lát. Itt nem fényvisszaverődés észlelésről van szó, hanem olyan képességről van szó, amelynek nincs szüksége a külső fényre ahhoz, hogy eseményeket, tárgyakat, képeket ismerjen fel.

Olyan szemről van szó, amellyel sötétben is lehet látni. Nevezhetnénk ezt -kissé leegyszerűsítve- hatodik érzéknek. Ez a képesség mindenkiben szunnyad, csak eddig azért szorult háttérbe, mert nem volt szükség a szellemi, lelki fejlődés érdekében. Már ezelőtt is sok embernek nyílt meg így ez a belső szeme, de nem tulajdonítottak neki jelentőséget. A harmadik szem látással kapcsolatban az előzőekben leírtakat szó szerint az égi hang közölte. Saját tapasztalatból a következőket tenném hozzá: A harmadik szem látás egy fantasztikus, szinte minden képzeletet felülmúló isteni adomány. A tisztán látó csukott szemmel lát elképzelhetetlen nagy távolságokba vagy az anyagvilág belsejébe.

Mire képes a magas szinten látó, ha isteni engedélyt kap?

-Színesen, röntgenképszerűen látja a belső szerveket, azoknak minden elváltozását, még a legkisebbeket is. Bármilyen nagyságú mikroszkopikus elemzést tud adni egyetlen sejtről vagy annak sejtmagjáról. Követni tudja a sejtek vagy bacilusok szaporodását, mozgását, így hihetetlenül pontos diagnosztizálást képes végezni perceken belül. Tévedni nem tud, mivel ugyanúgy látja, mintha a két fizikai szemével nézné. Fénykép alapján vagy az illető személyi adatainak ismeretében bármely távolságból képes diagnosztizálni. Követni tudja a gondolatok irányát, látja azt, akire mi gondolunk.

-Élő kapcsolatot tud teremteni a szellemvilággal, kommunikálni képes velük. A kommunikáció gondolati képekkel történik. Kivételes esetben isteni személyekkel is kapcsolatba kerülhet. “Beszélhet” a fák vagy az állatok lelkével, a bennünket körülvevő szellemvilággal, belső vezetőinkkel, védőangyalainkkal.

-”Oda utazik” a világon ahova szeretne. Ha a Mars vagy a a Hold felszínét akarja látni, akkor látja, vagy akár a Föld belsejébe tekinthet.

-Információt kérhet az AKAHSA krónikából a messzi múlttal, jelennel vagy a jövővel kapcsolatban. Kérhet szellemgyógyászokat segítségül, vagy gyógyító tanácsokat.

Mi a látóképesség tudományos magyarázata?

A harmadik szem , egy röntgen és egy elektronmikroszkóp, valamint egy információs adó és vevő készülék együtteséhez hasonlítható. De csak hasonlítható, mert a legfejlettebb földi csúcstechnikánkat is messze felül múló energia szervünk. A távolbalátás alapja a kozmikus “látóagyhoz” való csatlakozás. Ez a kozmikus isteni látóagy hasonlítható egy rendkívüli fejlettségű központi műholdhoz, amely a világon mindent érzékel, és minden létezővel kapcsolatban van. Ez a látóagyat a harmadik szem látók egy kettős piramisnak érzékelik. A távinformáció ezen keresztül érkezik és továbbítódik.

A kommunikáció mindig színes képekben történik. A harmadik szem bioenergiával illetve az ehhez hasonló szféraenergiával működik A röntgenezéshez hasonlóan a harmadik szem látás nagyon erős energia-koncentrációt igényel. Azt, hogy milyen erős koncentrációra van szükség jól bizonyítja az, hogy a szféraenergia nélkül “nézők” tíz perc alatt lemerítik az egész bioenergia tartalékukat. a harmadik szem a szellemlények általános kommunikációs szeme. A szellemlények kommunikációjának alapja a harmadik szem látáson keresztül küldött gondolati képek cseréje. A harmadik szem látás nem mese és misztikum, hanem szellemlényi valóságunk része.

Azt is jelzi, hogy milyen szabadság és lehetőség vár ránk a szellemvilágban, ha az oda feljutást kiérdemeljük. Aki nem találkozott ezen képességgel annak első hallásra ma még hihetetlen, de létezését, csodás valóságát kézzelfoghatóan bizonyítani lehet. Képzeljük el mi lenne ma a világban, ha látnánk egymás gondolatát?!

Jézus a harmadik szem látóképességét használva tudott az emberek életében, gondolataiban olvasni, és beszélni égi Atyjával. A szentek egy részének is meg volt ez a képessége. A buddhizmusban és más keleti vallásokban régóta ismert a harmadik szem, ezt Buddha homlokán ábrázolták. A látóképességek valóságáról többször meggyőződtem. A könyv megírásában is nagy segítségemre voltak tisztán látó gyógyító társaim.
A fenti idézet teljes egészében Dömötörffy Sándor: Az ember és a természettudomány című könyvéből való.

Forrás: Arany gondolatok

Exit mobile version
Megszakítás