Tavaly csaknem a felére zuhant a babaváró iránti kereslet, az idén azonban főnixként szárnyalva kezdheti az évet. Aki CSOK Plusz felvételében is gondolkodik, annak a szakértők szerint érdemes a lakásvásárlás önerejére felhasználható, immár a maximum 11 millió forintos babavárót már az év elején igényelnie.

Éven belüli csúcsra jutott tavaly novemberben a babaváró igénylése: a családok 33,6 milliárd forint értékben igényelték a támogatássá alakítható hitelt a bankoktól. Ugyanakkor szabad szemmel látható, hogy a feltételek változása – a 30 év feletti hölgyek januártól már csak akkor igényelhetik a babavárót, ha igazolni tudják várandóságukat – nem okozott akkora előrehozott keresletet, hogy érdemben megmozgassa statisztikákat. 

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője rámutatott: októberben és novemberben is három százalék alatt maradt a folyósítások éves növekedési üteme.

Mindezt segít számegyenesre helyezni, hogy 2022 augusztusát megelőzően, a családtámogatási termék 2019-es megjelenésétől kezdve nem találunk olyan hónapot, amikor kisebb összegben vettek volna fel a babavárót, mint tavaly novemberben. Az év első 11 hónapjában folyósított 203,8 milliárd forint értékű babaváró több mint 40 százalékkal marad el a 2022-es hasonló időszak 387 milliárdos összegétől.

A termék megjelenését követő második hónapban, 2019 augusztusában egyetlen hónap alatt összehozta a piac mostani 11 hónapos teljesítményének csaknem 50 százalékát – akkor 114 milliárd forintnyi babavárót igényeltek a családok.

Hová tűnt a piac?

Gergely Péter szerint a 2023-as egész éves adatok még rosszabb képet mutatnak majd, hiszen tavaly decemberben valóban érdemi előrehozott keresletet generált az, hogy nagyon sokáig nem lehetett tudni, további él-e, és ha igen, milyen feltételekkel a babaváró támogatás.

Viszonyításképp: a 2022-es évet záró utolsó hónapban minden idők negyedik legnagyobb kihelyezését, 70,4 milliárd forintot adtak a családoknak ebben a formában a pénzintézetek, ami több, mint kétszerese volt a múlt év novemberi 32,7 milliárdos kihelyezésnek. Ilyen szintű növekedést nem jeleztek vissza a bankok tavaly év végén, így pedig a várakozások szerint 2023 egészének teljesítménye 45 százalékkal maradhat el a bázisév adatától.

A szerény folyósítás ellenére ugyanakkor a babaváró a lakossági hitelezésen belül tavaly őszre visszanyerte a 2021-re jellemző piaci részarányát. Októberben és novemberben a családoknak folyósított nem folyószámla jellegű hitelek között minden ötödik forint babaváró formájában került a háztartásokhoz. Ehhez persze a továbbra is szerény mértékű lakáshitelezési teljesítményre is szükség volt.

Ugyanakkor 2024 elején bizonyosan a babaváró sikereiről szólnak majd a tudósítások a BiztosDöntés.hu szakértőjének várakozásai alapján. Ezt önmagában garantálja, hogy az elmúlt év első hónapjaiban a 2022 decemberi hatalmas érdeklődésnek köszönhetően drasztikusan visszaesett a babaváró folyósítása: 2023 januárban például az előző havi érték tizedére esett és alig 7 milliárdos volt az igénylések összege.

Ennek következtében az éves növekedési ütem önmagában magas lehet. További támaszt ad majd a növekedésnek az, hogy a babaváróban igényelhető hitel összege 10 százalékkal 11 millió forintra nőtt januártól – márpedig az igénylők több mint 95 százaléka a maximális támogatást igényli.

Saját pénz nélkül 60 milliós lakás

Emellett nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a családtámogatási rendszer idei feltételei szerint a babaváró összege önmagában alkalmas arra, hogy 100 százalékban elegendő önerő legyen a CSOK Plusz konstrukciót felhasználva első lakásukhoz jutni akaró fiatal családoknak, hiszen a feltételek szerint az első lakást vásárlóknak a konstrukció igénybevételével elegendő 10 százalék önerőt felmutatni.

Mindez azt jelent, hogy a 11 milliós Babaváró összeggel számolva a fiatalok egyetlen forint saját erő nélkül tudnak majd maximálisan 61 millió forint értékű ingatlanokat megvásárolni

– emlékeztetett Gergely Péter.

Úgy véli, a valódi önerő nélküli 50 millió forintos, fix 3 százalékos CSOK Plusz hitelhez a 25 éves maximális futamidőt figyelembe véve elegendő lehet 700 ezer forintos nettó kereset igazolása. Ez önmagában nem megugorhatatlan feladat a családoknak, hiszen a KSH kimutatása szerint a nettó átlagbér 389 300 forint volt tavaly októberben.

Bár közbeszólhat, ha a bankok a saját kockázatuk csökkentésére a babavárón túl is igényt tartanak valamekkora önerőre, ám a verseny a családtámogatások piacán várhatóan akkora lesz, hogy a fiatalok egészen biztosan találnak majd olyan pénzintézetet, amely pusztán a jövedelem alapján elfogadja a babavárót önerőként.

A feltételek alapján a CSOK Plusz felvételében gondolkodó családoknak mihamarabb igényelniük kell a babavárót, hiszen a feltételek szerint az csak a folyósítást követő 90 nap után számítható be teljes összegében önerőként bármilyen – így CSOK Plusz hitel felvételéhez is – emlékeztet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.  

A CSOK Plusz igénylésének buktatói

A 2024-ben induló CSOK Plusz hitel már számos pénzintézetnél elérhető, és mivel az akár 50 millió forint összegű kölcsön kamata alig fele a piaci lakáshitelek kamatszintjének, a Bankmonitor szakértői szerint óriási az érdeklődés iránta. Ugyanakkor számos feltételnek kell megfelelni az igényléshez, ezek teljesítését pedig igazolni szükséges a hitelkérelem beadását megelőzően. Egyik ilyen a legalább kétéves társadalombiztosítási jogviszony megléte. Ehhez azonban egyelőre hiányzik az egységes formanyomtatvány, ha pedig a dokumentumról lemarad valamilyen fontos információ, akkor a bank hiánypótlást kérhet, ami meghosszabbíthatja az átfutási időt.

Forrás

HIRMAGAZIN.EU