Kellemes pásztoróra reményében keresték fel férfi ügyfelei a 19 éves nyugat-magyarországi lányt, azonban nem teljesen azt kapták tőle, amit vártak. Mondhatni, nem volt minden szempontból kielégítő az üzlet…

Veszprémi Járási Ügyészség közleménye szerint többrendbeli lopás bűntette miatt kérték egy 19 éves, szexuális szolgáltatásokat nyújtó nő letartóztatását, mivel a gyanú szerint közreműködött abban, hogy ismeretlen társai az ügyfeleit megszabadítsák az értékeiktől.

A megalapozott gyanú szerint a fiatal nő rendszeres pénzkereseti célból elhatározta, hogy ügyfeleket fogad, akiknek szexuális szolgáltatást nyújt, és egy trükkös módszerrel ki is fosztja őket.

Miközben vendégeit a fürdőszobába hívta és figyelmüket elterelte, ismeretlen társa a kuncsaftok ruhájából a kocsijuk kulcsát kivette, az autót átkutatta, az ott talált értékeket ellopta, majd a kulcsot visszavitte. Az ügyfél így a lopást már csak a távozást követően észlelhette.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított Veszprémben és Székesfehérváron négy embert károsított meg, egyikük azonban résen volt, menet közben észlelte a bűncselekményt.

A férfi ugyanis a fürdőszobából a szobába visszatérve látta, hogy ruhája másként van letéve, mint ahogy hagyta, ezért ellenőrizte a nadrágzsebét. Amikor észrevette, hogy kocsikulcsa hiányzik, gyorsan felöltözött, az autóhoz szaladt, amelyben két ismeretlen férfi tartózkodott épp. A tolvajok, akik a kuncsaft pénztárcáját addigra már megszerezték, észlelték, hogy jön a tulaj, ezért kiugrottak az autóból és elfutottak. Viszont magukkal vitték a 300ezer forintot érő kocsikulcsot is.

A nyomozási bíró az ügyészi indítványnak helyt adott, és a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának, valamint a bűnismétlésnek a veszélye miatt egy hónapra elrendelte. A végzés a gyanúsított és a védő fellebbezése folytán nem végleges.

blikk