Noel édesanyja a Facebook-oldalán osztotta meg a csodálatos hírt, amelyben nem győzte kifejezni a háláját mindazok felé, akik segítenek a Zolgensma-kezelésre való gyűjtésükben.

Az SMA-betegségben szenvedő Olyus Noelnek is összegyűlt az első száz millió forintja, amivel jóval közelebb került a rendkívül drága kezeléshez. Noel édesanyja most a Facebook-oldalán fejezte ki a köszönetét minden olyan embernek, aki gondol az ő kisfiára ezekben a nehéz időkben – írja a Life.hu.

„Finom sütemények illata, lázas készülődés, ajándékok csomagolása…néha úgy érzem hogy ezt a Karácsony előtti napot még jobban szeretem…nah jó, persze, hogy nem! Ez a nap viszont valóban meglepetés volt! Megvan az első mérföldkő…már vártam nagyon ezt a napot…hogy elmondhassam, hogy megvan az első 100 millió forint, sőt még bőven meg is haladtunk ezen a héten!

Annyi ember fáradhatatlan önzetlensége és kemény munkája van a számok mögött…én pedig nem tudom szavakba foglalni háláját! Köszönöm a sok munkát és azt hogy ennyien mellettünk vagytok!

Holnap Karácsony…sokat gondolok rátok és a segítőimre….soha nem hittem, hogy ennyi ember mellém áll majd egy napon egy ilyen nehéz és nemes ügyben! Nézzétek hát a számokat melyek egyre közelebb visznek a győzelemhez és ahhoz a naphoz hogy megvásároljuk Noel számára a gyógyulást és az egészséges életet!”

– írta Noel édesanyja a facebookos bejegyzésében.

https://www.facebook.com/Noel.SMA1/photos/a.112576753513433/142781917159583/?type=3

(Life.hu)