A vasárnap átvonuló hidegfront mögött észak, északnyugat felől sarkvidéki eredetű léghullámok áramlanak fölénk, amelynek utánpótlása várhatóan jövő héten is kitart.

Vasárnap eleinte még borult lesz az ég, és többfelé fordul elő eső, az Északi-középhegység magasabb helyein havas eső, hó is lehet.

Balaton. Zamárdi. Szemben a tihanyi templom. Kép: Hirmagazin.eu

Délután kezdetben északnyugaton, estefelé a Dunántúl nagyobb részén felszakadozik a felhőzet, és inkább csak a Dunától keletre lesz további csapadék. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon néhol viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok között várható, északkeleten a maximum hőmérséklet a reggeli órákban áll be, kora délután már csak 3, 4 fok valószínű.

HÉTFŐ

  • Nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, az ország nagy részén több órára kisüt a nap, csak keleten, délkeleten maradhat erősebben felhős az ég.
  • Hajnalban, reggel a keleti határvidéken helyenként lehet még gyenge eső, havas eső, egyébként nem várható csapadék.
  • Az északi szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2, -3 fok között, az északi völgyekben -3fok alatt, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 4 és 7 fok között alakul.
KEDD

  • Eleinte napos idő várható, majd délután nyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Csapadék nem lesz.
  • A Dunántúlon megélénkülhet a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, -6 fok között alakul, de az északi völgyekben -7, -8 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 3, 8 fok között alakul, de Sopron körül egy-két fokkal melegebb is lehet.

SZERDA

  • Erősen felhős vagy borult lesz döntően az ég, de a nap első felében a keleti harmad fölött még szakadozottabb lehet a felhőzet.
  • Délutántól előbb a Dunántúlon, majd estétől már keletebbre is egyre többfelé elered az eső, az Északi-középhegységben inkább havas eső, havazás lesz a jellemző.
  • A déli, majd a keletire forduló szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul.
  • Az Északi-középhegységben kissé hidegebb is lehet.
Csipkebogyó, Kép: Hirmagazin.eu
CSÜTÖRTÖK

  • Eleinte túlnyomóan borult idő lesz, majd délutántól felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Sokfelé várható csapadék; döntően eső, de az Észak-Dunántúlon és az Északi-középhegységben havas esőre, hóra is számítani kell.
  • A déli, majd az északnyugatira forduló szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8fok között alakul.

PÉNTEK

  • Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható. Az éjszakai, reggeli órákban átmenetileg köd képződhet.
  • Csak helyenként lehet kisebb eső, havas eső, esetleg hó.
  • A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 3 és 8 fok között alakul.
  • Az Északi-középhegység területén hidegebb is lehet.

Forrás: koponyeg.hu

Képek: Hirmagazin.eu