Egy kövezett út mentén terült el, amely részét képezte annak a 40 000 kilométeres hálózatnak, amely átszelte az egész hatalmas Inka Birodalmat, a hegyektől a tengerpartig.
A „naputak” (nan cuna) általában 4-6 méter szélesek voltak, és két oldalukon fal húzódott, ám Machu Picchu esetében szándékosan nehezen járható nyomvonalat jelöltek ki, amelynek több pontjáról is félelmetes szakadék tárul az ember szeme elé. A sziklafalakba rögzített kőlapokból álló úton csak libasorban lehetett járni.
A településhez felvezető, utolsó szakasz előtt egy függőhídon kellett áthaladni; ez egyértelműen jelzi, hogy a városlakók számára a biztonság elsődleges szempont volt.
Erre utal a Katonai bástya vagy Laktanya is, amely a város bejáratánál, délkeleten, egy 150 fokos hosszú lépcsősor tetején áll. A négyszögletes építménynek öt trapéz alakú ablaka és sok belső fülkéje volt.
Machu Picchu délkeleti szektora körül 5 méter magas, egy méter széles kőfal húzódik. A falból nyíló, hatalmas kőtömbökből és egy nagy (egyetlen tömbből faragott) architrávból álló kapun keresztül lehetett bejutni a városba, a mezőgazdasági célokra használt teraszok között. A kaput csapok, fatörzsek és reteszek segítségével csak belülről lehetett zárni, illetve nyitni. A várost azonban nem a fal védte, hanem maga a természet: a folyóvölgy felé karéjként három 700 méteres szakadék, a negyediken egy magasba szökő hegycsúcs alkotta a valódi védelmet.
A város építőanyagául szolgáló vörös gránitot, az innen 1 kilométerre fekvővő kőfejtőben bányászták, ott is munkálták meg. Fahengerek és szittyóból (juncus) font kötelek segítségével szállították a helyszínre, és emelőkkel rakták a helyükre. Egyes tömbök több tonnát nyomnak, de olyan tökéletesen csiszolták le őket, hogy az összeillesztésnél nem volt szükség kötőanyagra. A falfelületeken szabálytalan (ciklop-) kötéshálózat alakult ki, a tömbök ritmusa, a kőosztás ad némi változatosságot, ez jelenti a díszítőelemet.
Az inka társadalom magas szervezettségű és hierarchikus felépítésű volt. Machu Picchu tükrözte ezt, a nemesek, papok és átlagemberek a város különböző területein éltek, ismerték saját jogaikat, kiváltságaikat és kötelességeiket. A város három részből áll: a felső városrészben – a Szent kerületben – voltak a templomok és a királyi rezidencia; az alsó városrész középpontja a Főtér volt, az ünnepségek és vásárok színtere. A Lakónegyedben a nagy teret övező teraszokon álltak az előkelőek lakóházai és hivatalai, valamint a nyugati és déli oldalon voltak a parasztok és kézművesek nyerskő házai, a raktárak, a műhelyek, a temető és a földművelésre használt teraszok.
A felső városrész
A városkaputól síkban haladó, kövezett út vezet a terményraktárakhoz, és két templomhoz. A fehér andezitből épült nagyon finom kidolgozású Háromablakos templom elnevezésű épület keleti oldalán három trapéz alakú nyílás van, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a hegyláncra. Az épület funkcióját nem ismerjük; talán a király ideiglenes rezidenciája lehetett.
A négyszögletes alaprajzú Főtemplomnak nincs meg a bejárati fala. Az épület belsejében egy paralelepipedon alakú, 4 méter magas kőoltár áll. Mellette két kisebb szögletes kőtömb látható, fölöttük hét fülke sorakozik.
A Szent térnek nevezett tisztásról 60 lépcsőfok vezet fel a fellegvár legmagasabb és legszentebb pontjához, az Intihuatanához (Intiwatana), ahhoz a helyhez ahová a téli napforduló napján ünnepélyes szertatás kíséretében szimbolikusan kipányvázták a Napot, hogy biztosítsák az égitest visszatérését. A hegycsúcson álló gránitsziklát folytonos faragással és csiszolással oltárrá alakítottak. Az oltár talapzatán 36 cm magas, keskeny oszlopféleség áll, amelyet napóraként használtak: árnyéka segítségével határozták meg az évszakokat, a hónapokat és az órákat.
A Főtér közelében két fontos épület áll. A Naptemplom félkör alaprajzú, kétszintes torony, közepén egyetlen kőtömbből álló oltárral. Az oltár tetején van egy mélyedés, amelyet a nyári napforduló felkelő napja világít meg. Feltételezetten ezen a helyen is csillagászati megfigyelések és rituális áldozatok zajlottak.
A templom tövében van a Királyi sírnak nevezett barlang nyílása. Az üreg falait gondosan megmunkált kőlapok borítják; belsejében egy trón vagy oltár áll, amelyre rituális ajándékokat helyeztek.
A közeli, hegyes csúcson a Huayana Picchun („fiatal csúcs”) – ahová az Urubamba folyó fölött vezető 600 fokból álló szédítő lépcsőn lehet feljutni – szintén van néhány épület. Ezek pontos funkcióját nem ismerjük, esetleg katonai őrhelyek lehettek. Itt található a természetes üregbe vájt Holdtemplom, amelyben egy oltár és több fülke volt.
Az alsó városrész
Liturgikus kutak és templomok
A Naptemplom közelében lévő csatornából 16 egymás mellett álló „liturgikus” kútba folyik át a víz. A kutak mellett található az a sziklakiszögellés, amelyre a Kondor temploma épült. A templom az épület alakjáról és a nagy szent madár fejét ábrázoló szoborról kapta a nevét.
A lakónegyed Szent kerület felé eső részén áll a Főpap háza, amelynek falába egy rendkívüli gondossággal faragott kőtömböt illesztettek: ez az un. „32 sarkú kő”; valószínűleg itt laktak a Nap papnői, a napszüzek. Mellette áll egy rituális célokat szolgáló fürdőház és még egy épület, amelyről azt feltételezik, hogy börtön lehetett.
Lakóházak
A lakónegyedben négyszögletes alaprajzú kőházak álltak; a kőtömbök közti réseket finom törmelékkel (pachillas) töltötték ki. A házakat magas, fából és nádból készült vázszerkezetű, szalmával fedett nyeregtető borította (a kecsua népek még ma is ezt a technikát használják). A 100 házból álló, 1000 ember által lakott települést mindenfelé meredek, gyakran a sziklába vágott lépcsők hálózták be; a lépcsőfokok száma elérte a 3200-at. A víz a sziklába vájt csatornákon jutott el a városba. A temető a Temetési várban kapott helyet; előtte állt a Sírok őrének háza, amelyben egy különleges asztal van – talán ezen terítették ki a holttesteket. Az épületek, a város több-száz éves elhagyatottsága alatt tetejüket kivéve mind épségben fennmaradtak.
Teraszok
A 2000 méteres magasságban fekvő sziklás teraszokat (andenes) durván megmunkált kövekből rakott falak támasztották meg. A kb. 300 terasz altalaját kavics- és agyagrétegekkel alakították ki, amelyre az emberek a hátukon termékeny termőföldet hordtak fel a folyóból. Gigászi erőfeszítéssel kényszerítették termésre a sziklás hegyoldalt. Kukoricát (ebből készült a chicha nevű alkoholos ital), burgonyát és édesburgonyát, gyógynövényeket és virágokat termesztettek. Kapásművelést alkalmaztak. Eszközük a chaquitaclla egyben eke, kapa és csákány is volt. Lámát, alpakát és vikunyát tenyésztettek. A földek tulajdonosa az Inka volt, az emberek haszonbérbe kapták a területeket: a termés egy részét beszolgáltatták, a fennmaradó részből élt a család.
A város-szentély
Machu Picchu tervezése és építése, a paloták, templomok, lakóházak, lépcsők, vízcsatornák, kutak és mezőgazdasági teraszok többszintes együttesével mestermunkának tekinthető. A város valódi funkciója azonban ismeretlen.
A királyi utak mentén sok olyan település volt, ahonnan a birodalomhoz tartozó területeket irányították és igazgatták. Ezek teljeskörű autonómiát élveztek; állandó lakóik hivatalnokok, papok, napszüzek, kézművesek és parasztok voltak. Talán Machu Picchut is ilyen célból alapították, de különleges fekvése miatt alkalmas volt csillagászati megfigyelések elvégzésére is, a csodálatos természeti környezet pedig privilegizált hellyé tette, ahol a szakrális funkció került előtérbe. Az inkák hittek abban, hogy a legszebb természeti tájaknak (waka) természetfeletti erejük van – és Machu Picchu az ég és a föld ideális találkozási pontjának számított.
Hiram Bingham egyik feltételezése szerint az erődített kisváros az inka uralkodók szülőhelye lehetett – ez magyarázatot adna a napszüzek (illetve a nők) magas létszámára.
Az újabb kutatások tisztázták, hogy a várost Pacsakutek Inka Yupanki inka király (1438-1471) parancsára építették 1450 körül, és az sem zárható ki, hogy az uralkodó itt töltötte a nyarakat, mivel birodalma fővárosában, Cuzcóban melegebb volt a klíma. E szerint Machu Picchu királyi és udvari nyaralóhely lehetett, ettől a funkciótól pedig elválaszthatatlanok a vallási szertartások és a csillagászati megfigyelések.
Vannak feltételezések, amely szerint a komplexumhoz tartozó teraszok valamilyen féle agrobiológiai kísérletek színhelye is lehetett .
Feltételezések az elnéptelenedésről.
Cuzcót 1533-ban foglalták el a spanyolok Francisco Pizarro vezetésével, az utolsó fővárost Vilcabambát pedig 1572-ben vették be. Ez jelentette az Inka Birodalom végét. Valószínű, hogy Machu Picchu elnéptelenedése e két évszám közé esik; bár erre semmi bizonyíték sincs.
Arra sincs magyarázat, hogy miért hagyták el a lakók Machu Picchut. A külső támadás hipotézisét a szakértők elvetették, mert nincsenek rombolásra, erőszakra utaló nyomok. Két további lehetséges ok van, amit még ma is vizsgálnak.
Az első elmélet szerint himlőjárvány törhetett ki, amely megtizedelte a népességet, a túlélőket pedig menekülésre késztette. Uajna Kapak inka király (1493-1525) – a városépítő Pacsakutek unokája – feltehetőleg himlőben hunyt el, és más nyomok is arra utalnak, hogy az 1525-ös év tragikus lehetett az andesi népek számára, mivel ekkor terjedtek el az európaiak által behurcolt betegségek, amelyek ellen nem tudtak védekezni. Ennek igazolására, vagy elvetésére fontos lenne megtudni, hogy miben halt meg az a 160 ember, akiknek a maradványait a város temetőjében megtalálták; de egyelőre ilyen jellegű vizsgálatokat nem végeztek.
A második elmélet szerint megsértették az egyik napszüzet, s ez a tett borzalmas büntetést vont maga után. Garcilaso de la Vega, aki egy inka királynő és egy spanyol nemes fia volt leírta, hogy az ajillák elleni erőszakot hogyan torolták meg: halál várt az elkövetőre, családtagjaira és szomszédaira, sőt néha az egész közösségre, mert a meggyalázott helyen nem lakhattak többé, még az állatok sem tehették be oda a lábukat. Ezt a szörnyű eredményt azonban csak a város lerombolásával érhették volna el, márpedig erre nem került sor.
Idegenforgalom
Machu Picchu a legfontosabb idegenforgalmi látnivaló Peruban. Naponta 2200 látogatót fogad, akik vagy helikopterjáratokkal, vagy az úgynevezett „inka úton” négy napi gyaloglással vagy vasútvonalon közelíthetik meg a helyet. 2010 februárjában a heves esőzések miatt, amik elmosták az odavezető utakat, a repülőjáratokat leállították, az inka utat pedig lezárták, aminek a következtében mintegy 3500 turista rekedt a romvárosban. Őket légihíd segítségével menekítették ki. Martin Perez idegenforgalmi miniszter szerint 2010. április 1-jén nyitják meg újra a romokat
Forrás: wikipédia;
Kép https://pixabay.com
