Farmington – Névtelen bejelentés után csapott le a rendőrség a Missouri államban élő párra.

Borzalmas látvány fogadta a kiérkező rendőröket a Missouri állambeli városkában lévő családi háznál. A KMOV értesülése szerint Laura Cheetham (38) és élettársa, Daryl Head (38) először megtagadta a hatóságnak az ingatlan területére való belépést, és közben próbálták lecsavarozni azon dobozok tetejét, amelyekben a nő korábban adoptált négy kiskorú gyermekét tartották. Az 5-12 esztendős gyerekek, három lányka és egy kisfiú további sorsáról az ifjúságvédelmi hatóság gondoskodik, a pár pedig őrizetbe került kiskorú veszélyeztetése és fogvatartása vádjával.

Döbbenetes, de az ablaktalan furnérlemez-dobozokban nem volt semmilyen szaniter elem, csak egy lyuk tátongott a talajban, ott kellett vizeletet és székletet üríteniük. Némi megnyugvással szolgál, hogy ez az áldatlan állapot csak néhány hétig tartott, mert a szomszédoknak már az feltűnt, hogy a pár dolgoztatja a gyerekeket. A feljelentés is véhetően a szomszédságból érkezett. A Daily Mail riportjából annyi derült ki, hogy egy ismeretlen személy telefonált.

Forrás: Daily Mail