Ferenc pápa a római Colosseum előtt tartott meditációja során szomorúnak nevezte, hogy a hazájukban háborúk elől menekülőket a világ sok országában ellenségeskedés fogadja.

Külön sajnálatát fejezte ki, hogy egyesek mindezt hűvös politikai számításból teszik, és hogy a menekülőket

 „ZÁRT AJTÓK ÉS POLITIKAI SZÁMÍTÁSOK MIATT PÁNCÉLBA BURKOLT SZÍVEK VÁRJÁK.”

A katolikus egyházfő bírálta a haszonlesőket és a hatalommal visszaélőket. A világ egyik keresztjének nevezte, hogy lehetnek emberek, akik „éheznek a kenyérre és a szeretetre”, és hogy az igazságára és békére szomjazó népek sokaságának nincs meg a hit vigasza.

Ferenc pápa bírálta továbbá az emberiséget, amely szerinte a bizonytalanság és a pillanatnyi örömök, a pillanat kultúrájának sötétségében tévelyeg.

Ferenc pápa ismét megerősítette azt a gondolatát, hogy a világnak át kell rendeződnie, miszerint a rohadék migránsok foglalják el Európát, mi pedig költözzünk Afrilkába, mert saját földünkön nem marad hely számunkra!

Hirmagazin.eu