Los Angeles — Egy hónappal váratlan halála után Hollywood szomszédságá­ban is végső nyughelyre lelt Andy Vajna (†74).

 

A Los Ange­les nyugati részén fekvő Westwood Village-i Memo­rial Park magántemetőnél zárt kör­ben bú­csúz­tak el a sztárok és ismerősök a produ­cer­től. Már a kapun is csak a regisztrált meghívottak léphettek be, köztük olyan holly­woodi hírességek, mint Goldie Hawn (73) és élettársa, Kurt Russell (67), akivel Vajna a Tombstone – Halott város című westernfilmet készítette 1993-ban, de Arnold Schwarzenegger (71) is eljött, aki ismét beszédet mondott, akárcsak Vajna budapesti temetésén.

A sztárpár, Kurt Russell és Goldie Hawn is tiszteletét tette /Fotó: Blikk

Ahogy korábban megírtuk, néhai szülei és 12 éve elhunyt fia, Justin (†26) mellé került Andy Vajna hamvainak „amerikai része”, amelyet a legendás hollywoodi producer özvegye, Vajna Tímea (36) vitt a ravatalozóból a sírhelyre. A gyászmenetben Vajna amerikai cégének munkatársai mellett hollywoodi pályatársak is voltak, akik egy-egy szál fehér virágot helyeztek az urnagödörhöz.

Andy Vajna hamvait az özvegye, Tímea vitte a sírhelyhez egy szivarral együtt /Fotó: Blikk

– A westwoodi sírnál is Arnold tartotta a fő beszédet, de az is szívbe markoló volt, ahogy a ravatalozóban Andy ausztráliai unokaöccse és tinédzserkori barátai emlékeztek rá – mondta lapunknak a szertartás után Leslie Mandoki (66), aki szintén részt vett a pesti és a tengerentúli búcsúztatáson.

– Nekem is sokat mesélt arról, hogy valójában Kaliforniában nőtt fel, hiszen alig volt 13 éves, amikor ideérkezett. A Beverly Hiltonban volt a ha­lotti tor, ahol fő­leg filmes kollégák méltatták. Sőt, exkluzív részleteket is mutattak egy Andy életéről készülő dokumentumfilmből – fűzte hozzá a Mandoki SoulMates sztárzenekar alapítója, aki Kaliforniában forgató színésznő lányával, Lara Mandokival (29) érkezett a szertartásra.

Arnold Schwarzenegger (balra) és Leslie Mandoki Vajna mindkét temetésén ott volt – a kép a Los Angeles-i toron készült róluk

– Sokan fogalmazták meg, hogy ízig amerikai, vérig viszont magyar volt. Olyan szeretettel és tisztelettel beszéltek róla, ahogy egy egyedülállóan kiemelkedő filmművészt örökre a lelkünkbe zárunk – foglalta össze Mandoki, majd felsóhajtott: – Hollywood meghajolt előtte.

Mága Zoltán hegedült a sírnál

Csak öt zöld bársonnyal takart szék volt az aprócska sírhely előtt, a mélyen megindító végső nyugalomra helyezés pillanatait pedig Mága Zoltán (45) hegedűjátéka festette alá.

Mága Zoltán játszott is a szertartáson /Fotó: Blikk

A gyászolók közt volt két, Amerikában élő magyar filmrendező, Gárdos Éva (69) és Csupó Gábor (66), aki 1975-ben Mandokival együtt diszidált Magyarországról, de Kálomista Gábor (54) filmproducer is tiszteletét tette. Sajnos, elfoglaltsága miatt nem tudott elmenni Vajna temetésére Antonio Banderas (58), akivel az Evita (1996) óta Andy olyan szoros baráti viszonyt ápolt, hogy 2013 nyarán Banderas villájában volt a lakodalma. De hiányzott Vajna westwoodi temetéséről Rambo, azaz Sylvester Stallone (72) is. Ott volt viszont Vajna első felesége – a néhai Justin Vajna édesanyja –, a kínai származású Cecilia Mong (68), akivel Andy Vajna a haláláig baráti viszonyt ápolt.

Csupó Gábor (balra) rendező Kálomista Gábor producer oldalán érkezett

Forrás: Blikk