A harmadik hullám sajnos magas szinten tetőzik, és Magyarországon még nem is tetőzött

– mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján.

Magyarország az oltási tervet folyamatosan végrehajtja. Eddig 2 900 383 ember kapta meg az első oltást, és több mint 1 millió 200 ezer személy már a második adag beadásán is túlvan – közölte Müller Cecília.

Szinte alig van már az idősek között olyan, aki kérte a védőoltást és még nem kapta meg. Mindig akadnak soron kívüli csoportok, ahogy most a pedagógusok és iskolai, óvodai, bölcsődei dolgozók.

Akik ebből a körből még nem jelentkeztek oltásra, azok számára további lehetőséget biztosítanak – írta a Híradó.hu. 

Újabb vakcinák

A kórházi oltópontokon jelenleg javarészt a Pfizer és a Szputnyik vakcinája érhető el. Kedden az egydózisú Janssen-oltóanyagból 28 800 érkezik hazánkba – közölte Müller Cecília.

A Janssen-vakcina könnyen kezelhető, elsősorban a honvédelmi oltóbuszokon kívánják eloltani. Ameddig oltóanyag van, addig lehetőség van az oltakozásra

– fogalmazott, majd örömét fejezte ki, hogy az oltakozási kedv felmérésről felmérésre növekszik.

A tisztifőorvos azt javasolja az embereknek, hogy az első lehetőséget rögtön ragadják meg az oltás felvételére. Az időseket arra kérte, hogy vigyázzanak azokra a fiatalokra, akik még nem kapták meg az oltást, míg a fiatalokat a regisztrációra biztatta.

A lakosság közel harminc százaléka megkapta az első oltását, miközben az európai átlag ennek éppen a fele. Holnap további Pfizer-vakcinaszállítmány érkezik.

Magasan tetőzik a harmadik hullám. Fotó: Csudai Sándor – Origo

Magas tetőzés

A fertőzöttek száma mérséklődött, 5077 új fertőzöttet regisztráltak, 1249-en vannak lélegeztetőgépen.

A harmadik hullám sajnos magas szinten tetőzik, és Magyarországon még nem is tetőzött.
A brit mutánsnak köszönhetően sokkal súlyosabban zajlik a betegség, és a terjedési sebesség is nagy. Fontos a szabályok betartása, hiszen sokan szenvednek krónikus betegségben. Vasárnap 299 beteget vesztettünk el – közölte a tisztifőorvos.

Hozzátette, a magas tetőzésre utal, hogy szövődményesen folyhat le a betegség. Ezért a poszt-covid ambulanciákon kezelik azokat, akiknek a betegség után is még hosszasan kitartanak a tüneteik.

A szennyvizeinkben talált koronavírus-örökítőanyag mennyisége alapján azt mondhatjuk, hogy országosan stagnál a mértéke, de ingadozik. Egyes helyeken csökken, máshol emelkedik – húzta alá.

Müller Cecília azt kérte, hogy azokat a vakcinákat, amelyeket a magyar hatóságok engedélyeztek, fogadják el, hiszen a betegség súlyos lefolyásával szemben védettséget adnak.

Nincs változtatás a kínai vakcina esetében

Akkor változtatunk, ha a gyártó vagy a hivatalos közlés ezt deklarálja, nincs ok a változtatásra, mindegyik vakcinánk megfelel bőven a WHO-követelménynek: 50 százalék fölötti hatékonyság  – mondta Müller Cecília a kínai Sinopharm-vakcina kapcsán.

A témával ma délután még részletesen foglalkozik az Origo.

Ennyien szegték meg a szabályokat

Kiss Róbert rendőr alezredes a legfrissebb rendőrségi intézkedéseket ismertette:

  • Hétvégén 2009 személy ellen a maszkviselési szabályok megszegése miatt intézkedtek: 1972 személy ellen közterületen, 32 ellen tömegközlekedésben, 2 ellen kereskedelmi üzletekben;
  • Vendéglátóegységet két esetben zártak be: egyet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egyet Zalaegerszegen;
  • Szombat éjjel két helyszínen intézkedtek a rendőrök, csendháborításról szóló bejelentés kapcsán. Mindkét esetben hatósági eljárás indult az összejövetelek szervezői ellen;
  • A hétvégén a korridorokon 180 esetben intézkedtek a rendőrök;
  • 14 175 hatósági házi karantént rendeltek el.
  • Magyarország határátkelőhelyein jól lehet közlekedni, kisebb várakozási idővel szükséges számolni.

origo

Hirmagazin.eu