Forrás: MTI

Bűnpártolás gyanújával vizsgálja a hirtelen felvirágzott „börtönirodalmat” a román korrupcióellenes ügyészség.

Románia-korrupció-börtön-jog

Bűnpártolás gyanújával hivatalból indított vizsgálatot a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) azoknak a börtönben írt dolgozatoknak és könyveknek az ügyében, amelyek alapján a korrupcióért rács mögé küldött elítéltek egy-egy hónappal lerövidíthetik büntetésüket.

A DNA keddi bejelentését megelőzően nagy visszhangot keltett a román médiában a büntetésvégrehajtó intézetek országos igazgatóságának (ANP) összesítése, amelyből kiderült, hogy 188 elítélt – köztük több közismert korrupciós botrány jogerősen elítélt főszereplője – több mint 400 könyvet publikált az utóbbi két évben.

A román törvények alapján korábban kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket azok az elítéltek, akik valamilyen munkát vállalnak: ez akár szellemi tevékenység – tudományos dolgozat publikálása – is lehet, amennyiben az elítélt előzetesen megszerzi egy egyetemi tanár ajánlólevelét.

A DNA azt gyanítja, hogy a büntetés lerövidítését szolgáló művek egy részét valójában nem az elítéltek írták. Állítólag volt olyan eset, hogy egy 180 oldalas dolgozat 12 óra alatt született, más esetekben pedig olyan bibliográfiát tüntetett fel a „szerző”, amelyhez sem a börtön könyvtárában, sem interneten nem férhetett hozzá.

A vádhatóság egyetemi tanárokat és könyvkiadókat gyanúsít azzal, hogy bűnpártolást követtek el, amikor az elítéltek plágiumgyanús, kétes tudományos értékű tudományos dolgozatainak megjelentetésében segédkeztek. A büntető eljárás sikerének meghiúsítását célzó bűncselekményt három hónaptól 7 évig terjedő börtönnel büntetik Romániában.

Az utóbbi két évben felvirágzott „börtönirodalom” legtermékenyebb szerzője a 2014 augusztusában korrupciós bűncselekményekért tíz év börtönbüntetésre ítélt Dan Voiculescu médiamágnás, aki másfél év alatt már tíz könyvet publikált. Egy másik ismert közéleti szereplő, George Becali volt EP-képviselő, a Steaua futballklub immár szabadlábon lévő szponzora a napokban beismerte, hogy börtönbüntetése idején mások írták helyette azt az öt könyvet, amelynek alapján tavaly csaknem fél évvel hamarabb szabadult.