Az orvosi szakirodalomban is csak nagyon kevés olyan feljegyzett eset van, ami nemrég egy fiatal angol lánnyal történt.

Az angliai Blackpoolban élő Beth Martin a vajúdás utolsó fázisában tudta meg, hogy terhes. A lányt mindössze 7 órával azelőtt tájékoztatták a várandósság tényéről az orvosok, hogy egy egészséges kislánynak adott életet a múlt év decemberében – számol be a bizarr esetről a helyi sajtó.

Mint később kiderült, a 18 éves lánynak egy rendkívül ritka, úgynevezett Cryptic, azaz rejtett terhessége volt. Bethnek a bordái mögött fejlődött ki az egészséges magzata, így semmilyen külső jele nem volt a várandósságnak.

Beth a terhességének teljes ideje alatt kemény megpróbáltatásoknak tette ki a testét. A 18 éves lány ugyanis az Egyesült Királyság határrendészeti főiskoláján tanul határőrnek, ahol rendkívül megterhelő fizikai kiképzésen folyik. A felsőoktatási intézményben az sem ritka, hogy 70 óráig tartó tréningen kell részt venniük a hallgatóknak.

 

A brutális gyakorlatozások miatt sokszor érzett ólmos fáradtságot a fiatal lány, aki gyanakodhatott valamire, ugyanis két terhességi tesztet is elvégzett az utóbbi időben, de mindkettőnek az eredménye negatív lett.Az idő múlásával aztán a lány teste egyre furcsábban kezdett viselkedni, de csak nem sikerült rájönni, hogy mi okozza a bizarr állapotváltozásokat. Beth a terhessége vége felé már görcsoldókat szedett az egyre csak „rakoncátlankodó” gyomra miatt.

Egyre furább tüneteket produkáltam, ezért inkább bementem egy kórházba, ahol az első nővér, aki meglátott, azt mondta, hogy terhesnek nézek ki. Az első gondolatom az volt, mennyire modortalan ilyet mondani egy olyan vékony csajnak, mint én. Aztán egy villámvizsgálat kiderítette, hogy igaza volt a nővérkének, és már 69 órája vajúdom. A testvérem azt hitte, hülyéskedek, apukám boldog volt a hír hallatán, de anyukám el se akarta hinni a dolgot. Mindössze 7 órám volt arra, hogy felkészüljek az anyaságraSosem akartam gyerekeket, de már nem tudnám elképzelni az életem Maizie nélkül.”

– mesélte bizarr történetét a Metrónak a fiatal anya.

Forrás: Ripost