Bár a vihar miatt ktszáz esetben riasztották a hétvégén a tűzoltókat, az igazi gondot a szabadtári tűzesetek okozzák

– mondta Dóka Imre tűzoltó őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

A hétvégén három nap alatt 200 esetben riasztották a tűzoltókat viharos időjárással összefüggésben. Jellemzően a viharos szél, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső és a villám is okozott károkat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője jelezte, pénteken leginkább az ország középső részen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, több megyében villámcsapás miatt keletkezett tűz oltásánál dolgoztak. Példaként említette, hogy Nagyszokolyon 15 méteres magas fába csapott a villám, és a lehulló parázs gyújtotta meg az aljnövényzetet, illetve két lakóházban is villám csapott – Várpalotán, illetve Budakalászon.

Szombaton a viharos erejű szélben több megyében a kidőlt, útra borult fák, leszakadt ágak okoztak kisebb fennakadásokat, vasárnap pedig Pest megyében két településen, Szigetszentmiklóson és Szigethalmon elárasztott pincékhez, garázsokhoz, vízben álló udvarokhoz, elöntött házakhoz hívták a tűzoltókat.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Az esőt hozó front érkezése előtt azonban két nagyobb tűz is pusztított, az egyik Táborfalva térségében, a másik pedig a Mecsek oldalában. Különösen az előbbi adott komoly, többnapos feladatot a tűzoltóknak, mert ott a leégett terület nagysága meghaladta az ezer hektárt is, ezzel ez volt minden idők legnagyobb szabadtéri tűzesete itthon, még a 2012-es bugaci tűznél is nagyobb területet érintett.

„Országosan idei évben 14 ezer szabadtéri tűz keletkezett ez idáig, a leégett terület nagysága pedig a 30 ezer hektárt is meghaladta” – mondta a szóvivő, de hozzátette, az esetek számát tekintve nem ez az év a rekord: 2012-ben 18 ezer ilyen jellegű eseményen avatkoztak be a tűzoltók.

„Az emberi gondatlanság, felelőtlenség, figyelmetlenséget 99 százalékban felel ezekért az esetekért. Mi is másfél hónapja vártuk ezt az esőt, hiszen gyúlékony állapotba került a természet” – mondta Dóka Imre, és hozzátette, az országos tűzgyújtási tilalom hetek óta érvényben van, még nem vonták vissza, így a jelen pillanatban is erdők, fák, facsoportok, út menti fasorok és ezek kétszáz méteres körzetében is tilos tüzet rakni még a kijelölt tűzrakóhelyen is.

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter
infostart