forrás: Phys.org/BBC

Egy nemzetközi kutatócsapat eredményei szerint a kihalás felé halad a baleári vészmadár. Pusztulása elkerülhető lehet egy egyszerű technikával, mégpedig a halászhálók éjjeli kihelyezésével, hiszen ekkor a madár nem merül táplálékért.

Hatvan éven belül eltűnhet Európa legritkább tengeri madara

 A szakértők szerint a baleári vészmadár (Puffinus mauretanicus) globális populációja csupán 7200 költőpárt, és kevesebb, mint 30 ezer egyedet számlál. Leginkább a halászfelszerelésekbe gabalyodás veszélyezteti. Az egyéb veszélyeztető tényezők a macskák és más kisebb emlősök képében jelentkeznek. A vizsgálatról a Journal of Applied Ecology folyóirat számolt be.

Tim Guilford, a vizsgálat társszerzője szerint a kifejlett egyedek, és különösképpen a fiatalok túlélési aránya egyik évről a másikra jóval alacsonyabb a véltnél. Szavai szerint a faj a kihalás felé halad.

A nemzetközi kutatócsapat modern technikákkal modellezte a jelenlegi madárpopuláció fenntarthatóságát. Az évenkénti mintegy 14 százalékos hanyatlással, becsléseik szerint hatvan éven belül teljesen eltűnhet a faj.

A világ legnagyobb kolóniájának – egy félreeső, mallorcai barlangban – túlélését érintő becslések is arról tanúskodnak, hogy azok jócskán alulmúlják a populációs növekedéshez vagy stabilizálódáshoz szükséges értéket. Guilford szerint viszonylag sokan nyomna a latban például az, ha a halászfelszereléseket éjjel helyeznék ki, amikor a madarak nem járnak táplálék után.

A baleári vészmadár az egyik legritkább tengerimadár-faj a világon. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió vörös listáján kritikusan veszélyeztetettként van besorolva. Szirteken és kisebb szigeteken költ, csak egyetlen tojást rak.