Egy iraki képviselőnő információi alapján 90 ezer arab és 10 ezer amerikai katonát küldenek majd Irakba, és erről már november 27-én egyeztetett Amerika és Irak.

Hatalmas támadás készülhet az Iszlám Állam ellen

Az MTI egy iraki képviselőnő, Hannan al-Fetlaui Facebook-posztjára hivatkozva közölt adatokat a tervezett akcióról. Ezek alapján 90 ezer arab – Szaúd-Arábiából, az Egyesült Arab Emírségekből, Katarból és Jordániából – és 10 ezer amerikai katona érkezne Irakba, hogy komolyabb csapásokat mérjenek a terroristákra.

A képviselőnő azt írta, hogy John McCain és Lindsey Graham szenátorok tárgyaltak Bagdadban Haider al-Abádi iraki miniszterelnökkel. A képviselőnő úgy tudja, hogy a 10 ezer amerikai katona kizárólag logisztikai feladatokat látna el. Ez az információ összhangban van azzal, amit az amerikaiak már egy ideje mondanak: nem szeretnének szárazföldi csapatokat bevetni az Iszlám Állam ellen.

A képviselőnő szerint a katonák Irakba küldéséről szóló találkozó november 27-én volt Bagdadban. Állítólag az amerikai szenátorok azt mondták, hogy Amerika már döntött az ügyben, és erről nem vitáznak. Úgy tudja, hogy a találkozón az iraki miniszterelnök mellett a védelmi miniszter, a vezérkari főnök helyettese, valamint a titkosszolgálatok képviselői tárgyaltak a két amerikai szenátorral.

Forrás: kárpáthír