Ez az emberáradat teljesen másról szól, mint, amit jelenleg ismerünk. Az indíték sokkal aggasztóbb talán, mint maga az ISIS!

Magyarországon át Nyugat Európába migráló áradat sokszorosát vezeti El-Mahdi muszlim elmebeteg vezetője. Egyre több ember csatlakozik hozzá a Szaharába elképesztő manipulatív kommunikációja miatt. Jelenlegi becslések szerint elérte a 100 ezer főt azoknak az emberek száma, akik csatlakoznak El-Mahdihoz!

hirmagazin_2015-08-06_070519

„Láthatatlan életet élünk és láthatatlan a halálunk is. Ha meg kell halnunk, akkor nézzék végig halálunkat”! – mondta népének a karizmatikus vezető.

Van olyan, aki El-Mahdihoz 5000 kilométert is utazik és sarut nem kímélve vág neki a Szaharának, még akkor is, ha tudja, hogy ez életébe fog kerülni.

Azokból az országokból, ahonnan csatlakoznak az emberek nincs ok a menekülésre, hiszen békés idők vannak arrafelé.

Mégis mi az, amivel ez a karizmatikus személy meg tudja vezetni az embereket, hogy tartsanak vele?

A menet mottója egészen egyszerű. El-Mahdi egy interjú során elmondta, hogy azzal oltja az embereket, hogy ők milyen szegények. Tulajdonképpen kommunikációja egy eszelős üzenet Európa és a benne élő emberek számára. „Mi szegények vagyunk, mert ti gazdagok vagytok!” Ezzel a zavarba ejtő önmeghatározással azonban még az ok-okozatnak nincs vége. El-Mahdi logikája még ettől is eszelősebb. Neki a legnagyobb problémája maga a macska. Megemlíti, hogy az európai ember rengeteg macskát tart és kiszámolta, hogy egy macska eltartása évente legalább 200 dollárba kerül. Ők viszont Európába beköltöznének a macskák helyére, heverészhetnének a kemence előtt és rengeteg tejet ihatnának. Sőt, sokkal kevesebb pénzből is megélnének.

hirmagazin_2015-08-06_070508

Természetesen az eszelős karizmatikus vezetővel már beszélgettek nemzetközi szervezetek emberei is. Ezek az emberek számára megpróbálták az afrikai szegénység okait levezetni, de elküldte őket a csudába. Válasza ez volt: „Nem szeretem az okokat!”  Valójában, ha belegondolunk nagy a szegénység Afrikában. A kommunikáció szegénység oka pedig azért nem áll meg, mert a szegény ember nem eszik eleget, ezért fizikailag le van gyengülve. A szegény embernek nincs pénze, hogy Afrikán belül is több ezer kilométert utazzon! Ha ez még meg is történne, a fizikai leépülés miatt nem bírná a szaharai menetelés megpróbáltatásait! Felmerül hát a kérdés, hogy ezek az emberek kik, akik menetelnek a sivatagban egy olyan ember után, aki a halálba vezeti őket?

Elmondta, hogy nagyon irigyli az európaiakat, hogy mindenből olyan sok van nekik, legfőképpen okokból és érvekből! Nekik azonban még okaik sincsenek.

El lett magyarázva El-Mahdinak, hogy ezzel a hozzáállással és fenyegetőzéssel az európaiak agresszióval fognak válaszolni. Erre az volt válasza, hogy nem bánja. „Mi mindenképpen meghalunk, de azért megyünk hozzátok Európába, hogy ha kell, végignézzétek azt, ahogy meghalunk.”

hirmagazin_2015-08-06_070353

„Azért jövünk, Európa, hogy feltegyünk egy kérdést. Miért van nektek olyan sok, és nekünk olyan kevés? Esetleg sokkal jobbak lennétek, mint mi vagyunk? Tettetek valamit, amiért többet érdemeltek nálunk? Ha így van, mondjátok el, hogy mi volt az. Akkor mi is megtesszük. Talán nincs erre válaszotok. Talán azt fogjátok mondani, hogy Isten ilyennek teremtette a világot. Hogy „nem tudunk segíteni rajtatok”. Talán azt mondjátok majd, hogy menjünk haza és szenvedjünk csendben. Menjünk haza meghalni. Akkor mi azt mondjuk, hogy nekünk nincsen már hazánk. Mi itt fogunk szenvedni, előttetek. Itt fogunk meghalni, Európa utcáin. Nekünk nincs hatalmunk, csak ennyi: eldönthetjük, hol halunk meg. Mi csak arra kérünk titeket: nézzétek, ahogy meghalunk!”

hirmagazin_2015-08-06_070342

A nyugati világba elsősorban USA agressziója és a háborúi elől családok ezrei menekültek és Európa itta meg a migráció levét. Ha valami oknál fogva ezeknek a háborúknak véget vetne a nyugati világ, akkor Európa nyakán marad a migráció súlya. Az újfajta El-Mahdi manipulatív indíttatás érveivel azonban európai tárgyaló asztalhoz nem is lehetne ülni. Különben is, nem lehet tudni, hogy mire Európába érnek mekkorára duzzad az embertömeg. Vajon meg tudja-e őket állítani bármilyen kerítés. Vitázni ilyen indíttatású hozzáállással talán nem is lehet.

Létezett a BBC-nek egy áldokumentumfilmje The March címen, amely 1990 óta talán még mostanában sem vesztett aktualitásából.

Forrás: abolcseszmegmondja.blog.hu