Folytatjuk az oltással kapcsolatos sorozatunkat. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy a második Astra Zeneca védőoltás után kimutatható-e az ellenanyag a véremben, illetve kialakult-e az a bizonyos sejtes immunitás.

Az eredmény nem lett teljesen megnyugtató, ezért megkérdeztük orvos szakértőnket, hogy mi ilyenkor a teendő, de szót ejtettünk a harmadik oltásról, sőt még a Delta-variánsról is.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

 

Sokakban merülhet fel a kérdés, hogy a második oltás után mennyire vagyunk védettek, egyáltalán termel-e ellenanyagot a szervezetünk?! Így voltam ezzel én is, főleg, hogy az első AstraZeneca injekció után nem csak a lázzal és fejfájással kellett szembe néznem, hanem azzal is, hogy oltakozás után egy hónappal nem volt ellenanyag a szervezetemben.

„Specifikus SARSCoV-2 elleni ellenanyagot nem sikerült azonosítani. A páciens szervezetében koronavírus elleni ellenanyag nincs jelen. A SARSCoV-2(COVID-19) fertőzéssel szemben fogékony”

– ez állt az első AstraZeneca oltás után elvégeztetett ellenanyag vizsgálatról szóló labor eredményem papírján.

Érthető módon nagyon megijedtem, ráadásul nem én jártam ezzel így, hanem sokan mások is. Akkor azt a tájékoztatást kaptam, hogy aggodalomra nincs semmi okom, hiszen attól még, hogy kimutatható ellenanyag nincs a szervezetemben, még sejtes immunitással védekezik az immunrendszerem. Mindenesetre szükséges a második oltás, amit soron kívül igényeltem is.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

Miután megkaptam a második AstraZeneca védőoltást, úgy döntöttem – ahogyan azt a doktornő is javasolta – ismét ellenőriztetem az ellenanyag szintet a véremben, illetve megnézetek egy specifikus vizsgálatot is, amely 14 munkanap alatt készül el, viszont sokkal pontosabb képet ad arról, hogy az immunrendszerem képese-e védekezni a koronavírus ellen.

„Az immunrendszerünknek van egy másik fontos része, a természetes immunválasz, ami tulajdonképpen a kórokozó behatolását követően órákon, illetve napokon belül kialakul. Illetve van egy tanult immunválaszunk, aminek egyik része az ellenanyag termelés, másik része az úgynevezett sejtes immunválasz. Mind a kettőnek abban van jelentősége, hogy hosszútávú immunmemória sejtek által biztosítja a hosszabbtávú védettséget.”

– magyarázta akkor a doktornő, majd hozzátette, hogy esetemben érdemes egy olyan speciális neutralizációs vizsgálatot is elvégezni, ami nem csak a vénás vérből vett ellenanyagot mutatja ki, hanem a természetes immunválasz során termelődő ellenanyagok és egyéb sejtes elemeknek a vírus semlegesítő, vírus gátló hatását is nézi.

„Ez egy speciális vizsgálat, ami jelenleg az eredeti vírus ellen, illetve a Brit-mutáns hazai változata ellen adott immunválaszt nézi, úgy, hogy egy kémcsőben összekeverjük az adott vérszérummal, vérsavóval és azt nézzük, hogy milyen vírus gátló hatást képesek elérni a természetes immunválasz sejtjei, illetve az egyéb védekezés során termelődött immunkomponensek. Tehát megállapítható, hogy milyen mértékű vírus gátló hatás lép fel az adott páciens szervezetében.”

– magyarázta a doktornő, majd elmondta, hogy így pontosabb képet kaphatunk arról, hogy az oltás után mennyire vagyunk védettek.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

El is végeztettem mind a két vizsgálatot, melyhez elég volt mindössze egyetlen vérvétel, az eredmény pedig megdöbbentő lett, legalábbis első körben azt hittem.

Második AstraZeneca oltás után ez lett az ellenanyag teszt eredménye/Foto:BlikkMásodik AstraZeneca oltás után ez lett az ellenanyag teszt eredménye/Foto:Blikk

Második AstraZeneca oltás utáni vírus neutralizációs technikával végzett sejtes immunitás eredménye/Foto: BlikkMásodik AstraZeneca oltás utáni vírus neutralizációs technikával végzett sejtes immunitás eredménye/Foto: Blikk

Mint azt az eredményeken is láthatjuk, mindkét elvégzett vizsgálat pozitív lett. Tehát elmondhatjuk, hogy a második AstraZeneca védőoltás után már kimutatható ellenanyag a szervezetemben, ugyan annak szintje csak 0,475, ami alacsony ellenanyag értéknek számít. Illetve a sejtes immunitást mérő vizsgálatnál is láthatjuk, hogy mind a Brit-mutáns, mind pedig az eredeti Vuhani-vírus változatok esetében mérhető vírus gátló hatás, de csakúgy, mint az előzőnél, ennek az értéke is alacsony.

Joggal merült fel bennem az a kérdés, hogy ebben az esetben vajon mennyire vagyok védett? Esetleg már most jelentkezzek a harmadik oltásra és ha igen, akkor milyen oltást válasszak?

„Fontos tudni, hogy a vizsgálati értéket több ezer vizsgálati minta alapján állapítottuk meg. Tehát a 0,3-as optikai denzitás feletti értéket a mi rendszerünkben pozitívnak tekintjük. Ez az ön esetében egyértelműen kimutatható, hogy a tanult immunválasz működésbe lépett és termelődnek azok a késői ellenanyagok, amik a hosszútávú védekezésnek az egyik fontos elemét diktálják.” – kezdte dr. Balázs Anna orvos-igazgató magyarázni az eredményt, majd hozzátette, hogy a másik vizsgálatot is pont azért volt szükséges elvégeztetni, hogy megtudjuk mennyire vagyok védett a vírussal szemben.

Még több hír a betegségekről, gyógyulásról, megelőzésről, az egészséges életmódról..

„A második, vírus neutralizációs vizsgálatok azt mutatják, hogy nem csak termelődik a késői ellenanyag, hanem a természetes immunválasz elemei szignifikáns vírusátló hatást mutattak a vizsgálatainkban. Ez a jelentős vírus gátló hatás olyan funkcionális gátló hatást gyakoroltak mind a vuhani, mind pedig a Brit vírusváltozat esetében, ami a nemzetközi sztenderd szerint szintén abszolút a pozitív tartományban van. Itt megint csak igaz az, hogy ennek a mértéke milyen nagyságú, abban vannak egyéni variációk, de mindenképpen jelentős vírus gátló hatást tudtunk kimutatni az ön esetében.” – hangzott a megnyugtató válasz.

Ennek ellenére természetesen felvetődött bennem annak a lehetősége, hogy élek a harmadik oltás esélyével, de milyen oltást válasszak?

„Vannak olyan klinikai adatok, amik azt mutatják, hogy a különböző vakcina típusok kombinációjával jó védőhatás érhető el. Tudomásom szerint jelenleg nincsen még benne egyetlen vakcinának az alkalmazási előírásában sem az a bizonyos kombinálhatóság, vagy harmadik dózis beadása.” – magyarázta dr. Balázs Anna, majd hozzátette, hogy a védőoltások felvétele – így akár a harmadik oltásé is – azért is nagyon fontos, mert a megjelenő mutációk ellen is képesek a vakcinák valamilyen védelmet nyújtani.

„Izraelben bár növekszik a fertőzések száma, ennek ellenére a súlyos betegségek, illetve a kórházi ápolást igénylő betegségek és a halálozások száma nem növekszik. Tehát nagy valószínűséggel a vakcinák jelentős védelmet nyújtanak az új vírus variánsok ellen is. Az azonban, hogy melyik vakcina milyen hosszú védelmet biztosít és pontosan mely variánsok ellen nyújt védelmet, azt most feszülten figyeli az egész világ.”

– zárta a beszélgetést dr. Balázs Anna orvos igazgató.

blikk

Hirmagazin.eu