Elhallgattatják az orosz-ukrán háborúban elesett magyar katonák családjait

– írja a borsonline.hu

Egyeseket azért félemlítettek meg az ukrán nemzetbiztonság emberei, mert a hosszú hetek óta életjelet nem adó gyermekeik után a Facebookon kezdtek kutatni.

Hallgatásra kényszerítik az ukrán hatóságok a hősi halált halt katonák hozzátartozóit. A hírek szerint lényegese többen esnek a háború áldozatául a hivatalosan közölt adatoknál.

A közelmúltban elesett, magyar katonák szüleit és özvegyeit felkeresték a nemzetbiztonságtól, és közölték velük: egyik médiumnak sem adhatnak semmilyen nyilatkozatot, és a Facebookon sem tehetik közzé gondolataikat.

– mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő kárpátaljai vállalkozó, aki arról is beszélt, hogy befenyítették őket, hogy amennyiben mégis kinyitják a szájukat, bűncselekményt követnek el, mert veszélyeztetik az ukrán állam biztonságát. A férfi azt is elmondta, hogy egy közeli ismerőse csaknem egy hónapig hiába próbálta felvenni a kapcsolatot a fronton tartózkodó fiával.
– Tudni kell, hogy a katonáktól elviekben nem veszik el a telefonjukat, ezért, ha éppen nem ropognak a fegyverek és a szolgáltatás is működik, beszélhetnek a szeretteikkel. A szegény édesanya hetek óta semmilyen hírt nem kapott a gyermekéről, ezért a Facebookon kért segítséget, hátha valaki tud róla valamit.

ukránok
Senki nem tudja, meddig tart a háború. Fotó: Katerina Klocsko

Két nappal sokkal később megkeresték a hadsereg civil ruhás emberei, és arra kötelezték, hogy a posztot törölje, mondván, ha lesz közölnivalójuk, a katonaság értesíteni fogja

– mesélte informátorunk. A férfi ukrán-magyar állampolgár, így a magyar útlevelével könnyedén átjön a határon. Úgy véli: egyelőre nem valószínű, hogy beviszik katonának, ezért nem is tervezi, hogy a háború idejére Magyarországra költözzön. Ennek nyomós oka van: Kárpátalján egy nagy céget üzemeltet, és a vállalkozását nem szeretné ott hagyni.

– Ha tréfálkozni lenne kedvem, azt mondanám, hogy Ukrajna a lehetőségek országa.

Nekem szerencsém van, mert halasztási engedéllyel rendelkezem. Sok adót fizetek. Persze már többször megállítottak az utcán katonák és rendőrök, és ha a papír nem lett volna nálam, könnyen lehet, hogy már én is a fronton lennék.

Többen is úgy jártak, hogy a buszon feltartóztatták az egyenruhások, és arra kényszerítették, hogy azonnal menjen velük – mondta a magyar férfi.

A katonaság által használt kódnyelvet a háború kezdete óta eltel közel egy év alatt részben a civil lakosság is megismerte. Az elesettek nevéhez a 200-as, a sebesültekhez pedig a 300-as kódot kötik.

borsonline.hu

Hirmagazin.eu